nb1.hu

Limperger Zsolt hazatér!

Érd – Pápára látogatnak.

Az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában Limperger Zsolt szülővárosában, Pápán játszik a Perutz FC-vel május 12-én, 17 órától. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítik!

Nincs könnyű helyzetben az Érdi VSE, hiszen a Pápai Perutz FC otthon kifejezetten jó mérleget produkált tavasszal, eddigi öt hazai találkozójából négyet megnyert a Perutz FC Stadionban, csupán a 2018-as első meccsét vesztette el a III. kerületi TVE ellen. Igaz, hogy mind a négy hazai győzelmét az alsóházba tartozó csapatok ellen aratta, hiszen a Csepel FC-t (2–1), a THSE-Szabadkikötőt (2–0), a Dunaharaszti MTK-t (2–0) és a VLS Veszprémet (2–0) múlta felül. Emellett azonban Marton Miklós együttesének a Pápa várostáblán kívül már kevésbé megy, kikapott a Kaposvári Rákóczi FC (2–1), a TARR Andráshida SC (2–0), az FC Ajka (5–0), a BKV Előre (2–1) és a Csornai SE (2–0) vendégeként is.

A pápaiak negyven pontot gyűjtve (13 győzelem, 1 döntetlen, 12 vereség) a felsőházhoz tartoznak ugyan, de úgy hetedikek a tabellán, hogy a dobogótól nyolc pontra vannak. A házi gólkirályuk az egész bajnokságban a legeredményesebb labdarúgó, hiszen Szabó Zsolt tizennyolcszor volt eredményes idén. Utána viszont nagy űr tátong, őt a hatszor eredményes Németh László követi.
A két csapat a bajnokság 12. fordulójában találkozott egymással, amikor Érden épp Németh László szerzett vezetést a Veszprém megyeieknek, de Kelemen Patrik és Tárkányi Gergő megfordította a mérkőzést. Negyed órával a vége előtt viszont Jurik Patrik révén egyenlített a Perutz, amely egy pontot szerzett Érden.

„Az én személyem, nem hiszem, hogy központi kérdés lenne. Inkább fontosabb, hogy a mérkőzés elejétől kezdve olyan agresszivitással játsszunk, mint a Csorna elleni meccs második félidejében. Játéktudásban legyen meg a kellő bátorság és a helyzetkihasználásban a hatékonyság. Ha ebből a háromból kettő meglesz, akkor nyerni fogunk” – mondta Limperger Zsolt.

„Mindig jó hazamenni Pápára, jól érzem magam a régi barátaimmal, de most nem a barátaimhoz megyek, mert kilencven percig biztosan ellenfelek leszünk” – jegyezte meg az Érdi VSE pápai születésű vezetőedzője.

A május 12-én, 17 órakor a Perutz FC Stadionban (8500 Pápa, Várkert utca 2.) kezdődő mérkőzést Derdák Marcell vezeti, segítői Bőhm Ármin és Makkosné Petz Brigitta lesznek. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítik!


NB III, Nyugati csoport, 27. forduló
05.12., 17.00: Pápai Perutz FC–Érdi VSE

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC