nb1.hu

Lezuhant egy szurkoló a kerítésről – megszólaltak az újpesti ultrák

Fontos felhívást tettek közzé.

Mint jeleztük, a tegnapi, Vidi-Újpest (2-1) mérkőzésen lezuhant egy újpest ultra a kerítésről. Rémhírek is terjengtek arról, hogy a helyszínen újra kellett éleszteni. Ezt azonban a mentősök cáfolták. Az eset után az újpesti ultrák az alábbi közleményt tették közzé:
 
„Kedves Szurkolótársaink!
 
A tegnapi Fehérvár elleni vonatos túra volt az idei szezon legjobb idegenbeli mérkőzése szurkolói szempontból, remek hangulatúra sikeredett.
 
Mind a vonulás, a látványok, és mind a szurkolás első osztályú volt, a Tábor ismételten kitett magáért, köszönet érte mindenkinek, aki részt vett benne!
 
Viszont egy dolog mellett nem tudunk elmenni szó nélkül, és megelőzve egy nagyobb tragédiát, muszáj beszélnünk róla és kontrollálni!
 

A tegnapi napon egyik szurkolótársunkat mentő kellett elvigye a stadionból, miután egyensúlyát elvesztette a kerítésen, majd 2-3 méteres magasságból a játéktérre zuhant.
 
Hálásak vagyunk a mentők azonnali segítségnyújtásának és társunk megsegítésének, viszont többet ilyen nem fordulhat elő.
 
Mi magunk fanatikusok tudjuk, milyen euforikus érzés egy gólnál felugrani a kerítésre és onnan szurkolni, de az a kérésünk, hogy a következő mérkőzéstől kezdve, a kerítésre NE MÁSSZON FEL SENKI, még csak saját felelősséggel sem.
 
Természetesen mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést kívánunk szurkolótársunknak!
 
Ultras Újpest”
 
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC