nb1.hu

Könyves Norbert már most a Vasasé!

Budapest - Tegnap késő este állapodtak meg.

Augusztus 31-én hétfőn késő este a Vasas FC és a Paksi FC megállapodott abban, hogy Könyves Norbert már mostantól klubunk játékosa lesz.  Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója a klub honlapjának elmondta, hogy a nyári átigazolási időszak utolsó napján pont került a hetek óta tartó tárgyalássorozat végére, aminek a lényege az volt, hogy a 26 éves szélső támadó 2016. január 1-jét megelőzően mielőbb csapatunk játékosa lehessen. Hozzátette: hétfő éjfél előtt, a szabályoknak megfelelően az aláírt átigazolási lapot a Vasas FC postára adta. Ma délelőtt még tárgyalóasztalhoz ült Vancsa Miklós és Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezető igazgatója, hogy minden részletet tisztázzanak.   Ez azt jelenti, hogy Könyves Norbert a holnapi naptól már akár részt vehet a Vasas FC edzésein és amennyiben Szanyó Károly edző úgy dönt, akkor már a szeptember 12-i Honvéd-Vasas bajnoki mérkőzésen is pályára léphet piros-kék mezben. Vancsa Miklós kiemelte: „Köszönöm Haraszti Zsoltnak, hogy végül a Paks nem gördített akadályt az elé, hogy Norbi már most játszhasson csapatunkban” .  Mint ismeretes, 2015 július 3-án a Vasas FC és Könyves Norbert 2016. január 1-től életbe lépő, 3 évre szóló szerződést írt alá. A Vasas FC élve a szabályok adta lehetőségekkel, még július elején tárgyalásokat kezdeményezett Könyves Norberttel, melynek eredménye az lett, hogy a Paksnál 2015. december 31-én lejáró szerződése után 2016. január 1-től, 3 évre a Vasas játékosa lett.  A támadó korábban, 2008 és 2012 között az MTK-ban is futballozott, és eddigi pályafutása során 133 NB I-es mérkőzésen 34 gól szerzett. A 185 centiméter magas, 85 kilogramm súlyú csatár az előző idényben 27 mérkőzésen lépett pályára a Paks csapatában, és 10 gólt szerzett, ezzel csapata házi gólkirálya volt, egyben önmaga legeredményesebb élvonalbeli szezonját produkálta. A támadósor valamennyi posztján bevethető játékos a vajdasági Topolyán született, és magyar állampolgársággal is bír. Könyves Norbert június 10-én ünnepelte 26. születésnapját. 

Pető és Böde: legális a szarozás?

 

Gyepes visszatért Magyarországra!

 

Storck a 12. játékosról, a kezdőcsapatról és a Dárdaihoz fűződő viszonyáról is beszélt

 

Ma lenne 50 éves Simon Tibor

 

Tanult-e a piros lapos esetből Juhász Roland. Szét tudja-e választani a Vidit a válogatottól?

 

A Barca magyar tehetsége nincs elájulva Messitől és Neymartól

 

Dzsudzsák sajnálja, hogy nem lehet ott minden szurkoló a románok ellen

 

Kezdő lesz-e Tőzsér pénteken?

 

Storck tudja, a Böde-döntésért is felelnie kell majd

 

Az átigazolási szezon véghajrája. ÉLŐ

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC