nb1.hu

Kizárás az élvonalból: első fokon megverte a Szpari az MLSZ-t

Budapest – A szövetség bejelentette, azonnal fellebbez az ítélet ellen!

A Nyíregyháza Spartacus első fokon pert nyert a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) ellen, amely fellebbez az ügyben. A klub azért fordult bírósághoz, mert az MLSZ licencadó bizottsága tavaly májusban nem adta meg az indulási jogot az együttesnek, amelyet így az élvonalból a harmadosztályba soroltak vissza.

 

Az MLSZ honlapja kedden arról számolt be, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős döntésével hatályon kívül helyezte az MLSZ Nyíregyháza Spartacus licenckérelmével kapcsolatos határozatait.

 

„Miután az MLSZ jogi álláspontja a kérdésben továbbra is változatlan, így a szövetség fellebbez a nem jogerős döntéssel szemben. Ugyanakkor a jogerős döntés megszületéséig nem kívánja kommentálni az ügy részleteit” – olvasható a rövid közleményben.

 

A nyíregyházi klub azért nem kapta meg a licencet, mert tartozott egy korábbi játékosának, Diego Balbinónak, akivel jogi vitába keveredett. A Nyíregyháza szerint a klub az MLSZ-nek jelezte, hogy a brazil futballistát kifizette, csak az erről szóló igazolást nem kapta meg időben egyesület, később az erről szóló eredeti bizonylatot is bemutatta.

 

A Nyíregyháza honlapján olvasható indoklás szerint az „MLSZ saját eljárási szabályait szegte meg, ezért a bíróság az I. és II. fokú licencadó bizottság és az MLSZ elnökségének döntését is hatályon kívül helyezte.”

 

Tavaly nyáron öt klub, a Nyíregyháza mellett a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Lombard Pápa Termál FC és a PMFC-Matias nem kapott licencet, így végül az élvonal létszámát 12 csapatosra csökkentették.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC