nb1.hu

Kémkedés: reagáltak a matyóföldiek a DVTK-edző kémkedési vádjára

Megszólalt a szakmai igazgató.

Fernando Fernández, a DVTK vezetőedzője kémkedéssel vádolta a soros ellenfelet, ám Tóth László, a Kövesd szakmai igazgatója visszautasította a vádat a Nemzeti Sportnak.

„Mindannyian jót mosolyogtunk, amikor hallottuk a vádat – felelte lapunknak Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry szakmai igazgatója. – A szakmai stáb összes tagja a klubházban tartózkodott péntek délben, épp a DVTK játékát elemeztük, amikor hallottuk a miskolci híreket. Az internet korában minden információ beszerezhető, a labdarúgókról egészen a születésükig minden adat visszakereshető, mi sem vagyunk rászorulva arra, hogy bárkit elküldjünk Miskolcra edzést nézni. Fogalmam sincs, miért gondolták, hogy az autó sofőrjének bármi köze van a klubunkhoz. »Kémkedés« helyett mi inkább arra törekedtünk, hogy a borsodi rangadóra megerősítsük a keretet.”

A törekvést siker koronázta, a Mezőkövesd pénteken bejelentette Takács Tamás szerződtetését. A 28 esztendős labdarúgó Debrecenből érkezett, és bár sokáig úgy tűnt, hogy Újpesten köt ki, végül Kuttor Attila együtteséhez került, és szombaton már pályára is léphet.

„A szombati meccs előtt mindkét fél igyekezett előnybe kerülni, Fernando Fernández a szurkolók feltüzelését és a pszichológiai hadviselést választotta, mi pedig a keretünk megerősítését, a mérkőzésen majd kiderül, ki választott jó fegyvert” – tette hozzá Tóth.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC