nb1.hu

Helyzetelemzés a Keleti csoportból

Magyarország - Több csapat is kieshet vasárnap.

TABELLA – KI NEVET A VÉGÉN?

 

Ezen a hétvégén a finiséhez érkezik az NBIII-as labdarúgóbajnokság 2016/17-es szezonja, miután az utolsó, 34. fordulót rendezik meg mindhárom csoportban. A mérkőzéseket egy időben játsszák minden pályán. Egészen pontosan június 4-én vasárnap, 18 órától kerül sor valamennyi találkozóra.

Öt fordulóval a vége előtt már részletesen foglalkoztunk a tabella elemzésével, áttekintettük, hogy az utolsófordulókban ki kivel játszik és milyen esélyekkel vág neki a bajnoki hajrának. Azóta számos kérdésre már választ kaptunk mindhárom csoportban, sőt a leglényegesebb kérdés, a három bajnok és egyben feljutókiléte is ismerttévált.

Nézzük a putnokfc.hu szerkesztőjének, Kepecz Zsoltnak az elemzését.

 

KELETI CSOPORT: KBSC FC

KÖZÉP CSOPORT: BUDAFOKI MTE

NYUGATI CSOPORT: ETO FC GYŐR

Mostani cikkünkben ismét megvizsgáljuk, hogy a Keleti csoportban hogy állnak a csapatok, megnézzük, hogy az utolsófordulóban elért eredménytől függően ki hányadik helyen végezhet a legjobb és a legrosszabb esetben. A klubokat a tabellán elfoglalt pillanatnyi helyezések alapján vesszük sorra. A biztos bennmaradást a 14. helyezett DVSC-DEAC II. együtteséhez viszonyítva vizsgáljuk, miután már eldőlt, hogy a legrosszabb 13. helyezett nem a Keleti csoportból kerül majd ki. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a 13. hely a csoportunkban már bennmaradást ér.

 

1. KBSC FC 76 pont

A Kazincbarcika már a 31. fordulóban megnyerte a bajnoki címet, épp a Putnok FC legyőzésével. Számukra a presztízsen kívül igazán nagy tétje nem volt az előzőkét körben a Jászberény és a Tiszaújváros elleni mérkőzésnek, ennek ellenére mindkettőt megnyerték. Az utolsófordulóban az utolsóhelyezett Újpest II. együtteséhez látogatnak, ahol a 25. győzelmükért és a 11 pontos előnyük megőrzéséért szállnak ringbe. A szomszédaink nagyon sportszerűen nem vették lazábbra a figurát és az utóbbi meccseken is odatették magukat. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Farkas János, a KBSC támadója pillanatnyilag holtversenyben vezeti a Keleti csoport góllövőlistáját, így számára is téttel bír az Újpest elleni találkozó…

 

2. MONORI SE 65 pont

Horváth Dávid együttese a múlt héten 4-2-re legyőzte a Salgótarjánt, amivel bebiztosították a bajnoki ezüstérmüket. A 3. helyezett Jászberényhez képest 3 pont előnyük van, de három győzelemmel többet is szereztek mint a jászságiak, így az utolsófordulóban a BKV-től akár ki is kaphatnak, akkor is megvan a 2. hely. (A végelszámolásnál azonos pontszám esetén a több győzelem számít elsőszempontként.) Természetesen biztosak lehetünk abban, hogy nem szeretnék vereséggel zárni a szezont a monoriak, így biztos mindent megtesznek majd, hogy sikerrel abszolválják utolsómeccsüket és győzelemmel koronázzák meg a 2016/17-es remek idényt.

 

3. JÁSZBERÉNYI FC 62 pont

A Kazincbarcikához és a Monorhoz hasonlóan a Jászberényről is elmondható, hogy úgy jártak, mint a sárba ragadt szekér, sem előre, sem hátra nem mozoghatnak már a tabellán. A Keleti csoport bronzérmese a 2. helyezettet már nem előzheti meg (a Monornál kiveséztük miért), de lejjebb sem csúszhat, mivel az MTK II.-vel szemben kilenc pont fórjuk van. Az utolsókörben a Nyírbátort fogadják egy igazából tét nélküli találkozón, persze a kritikus jászberényi közönség minimum elvárását teljesítve és a szezontól valószép búcsúokán muszáj lenne nyerniük…

 

4. MTK BUDAPEST II. 53 pont

A legeredményesebb tartalékcsapat címet már bezsebelték az MTK fiataljai, akik egészen biztosan a 4. helyen fognak zárni. A Jászberényt nem érhetik már be a kilenc pontos lemaradásuk miatt, az 5. helyezett Tállya pedig nem előzheti meg őket, köszönhetően annak, hogy négy ponttal kevesebbet gyűjtöttek a kék-fehéreknél. Ezt pedig még testvérek között sem lehet behozni egyetlen fordulóalatt. Az biztos, hogy Kelet jobban bejött az MTK-nak, mint Nyugat, hiszen az előzőbajnokságban abban a csoportban csak a 9. helyen végeztek a mostani 4. pozícióval szemben. Az utolsófordulóban ha nem is pulykakakasért, de bajnoki pontokért utaznak Debrecenbe a számukra már tét nélküli mérkőzésre, de ne feledjük, vendéglátóik számára a győzelem az utolsószalmaszál lesz!!!

 

5. TÁLLYA KSE 49 pont

A helyezésszámok alapján nem tűnik egyértelműnek, de nagyon fontos három ponttal gazdagodott az elmúlt héten 2-0-ra nyerőTállya. A borvidéki alakulat számára azért volt égetőa siker, mert az utolsófordulóban ismét egy veszélyhelyzetben lévőcsapattal, az ESMTK-val találkoznak. Ha nem nyernek egy héttel ezelőtt a kis Loki ellen és most hétvégén Pesterzsébeten sem nyernének, akkor akár 46 ponttal is kizúghattak volna a harmadosztályból…De erre már nem kerülhet sor, a 2-4. helyezetthez hasonlóan a Tállya is biztos bennmaradó, hisz a 14. lépcsőfokon ücsörgőDVSC-vel szemben hét pont előnyük van. Ahogy említettük az utolsófordulóban az ESMTK-val meccselnek idegenben és ha nyernek biztosan az 5. helyen zárnak, ha kikapnak, akkor legrosszabb esetben a 9. pozícióba csúszhatnak vissza.

 

6. RÁKOSMENTE KSK 48 pont

A fővárosi csapat a feljutásért szeretett volna küzdeni ebben a bajnoki kiírásban, de erre nem sokáig volt reális esélyük. A jelenlegi hatodik helyezett a múlt héten biztosan verte az Újpest tartalékcsapatát, mellyel eldöntötte a keleti kérdést, jövőre is a harmadosztályban szerepelhetnek. Amennyiben vasárnap este nyerni tudnak Salgótarjánban és a Tállya nem nyer Pesterzsébeten, akkor még egy pozíciót javítva az 5. helyen fejezhetik be a bajnokságot. Sőt ugyanez lehet a helyzet, ha remiznek Salgótarjánban és a Tállya kikap az ESMTK-tól. Ez utóbbihoz viszont az is szükségeltetik, hogy a Diósgyőr ne nyerjen Hajdúböszörményben és a Putnok ne győzzön 20 gólnál nagyobb gólkülönbséggel a REAC ellen. Kicsit abszurd, de tényleg így van.

A legrosszabb forgatókönyv szerint a 11. helyig zuhanhatnak, ha négy góllal kikapnak az utolsófordulóban a Salgótarjántól és közben nyer a DVTK II., a Putnok, a Nyírbátor és a Tiszaújváros is. A Gerliczki-legénységnek ráadásul 13 gólos győzelmet kellene aratnia a Hatvan ellenében ehhez.

 

7. DVTK II. 47 pont

SütőSzilárd diósgyőri tinicsapata az előkelő7. helyen tanyázik jelenleg a tabellán annak ellenére, hogy a múlt vasárnap kikaptak a BKV-tól. A 34. fordulóban a már biztos kiesőHajdúböszörmény gárdájával találkoznak ahol bármi megtörténhet. A DVTK II. egy fordulóval a vége előtt öt ponttal gyűjtött többet, mint a 14. helyezett DVSC tartalékcsapata, így kiesési gondjaik már nem lehetnek. Úgy is mondhatjuk, hogy a Nagy Diósgyőr bennmaradt az NBI-ben, a Kis Diósgyőr pedig az NBIII-ban folytathatja jövőre is. A piros mezes fiatalság egy hajdúböszörményi győzelemmel akár két helyezést is javíthat a végére és feljöhetnek az 5. helyre, de ehhez a Tállyának és a Rákosmentének is 0 ponttal kell zárnia az utolsómeccsét.

Bármilyen hihetetlen, de a legrosszabb verzióesetében akár hat pozíciót is veszíthetnének és meg kellene elégedniük a 13. helyezéssel. Ez akkor történhet meg, ha mondjuk egy góllal kikapnak a Hajdúböszörménytől, miközben a Putnok, a Nyírbátor, a Salgótarján, a Tiszaújváros és a BKV nyer, az ESMTK pedig hét találatos győzelmet arat a Tállya fölött. Valljuk be, ez a sorozat a tippmixen megjátszva sem fizetne rosszul, de nem zárhatjuk ki a lehetőségét.

 

8. Putnok FC 46 pont

Természetesen számunkra ez a legfontosabb kérdés és már az örömteli, hogy a tabellán lefeléhaladva ilyen hamar elértünk kedvenc csapatunkhoz. Ez nem lehetne így, ha a múlt héten nem nyerünk Nyírbátorban, ami úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér. Nagyon jóazt megállapítani, hogy a Putnok FC már nem eshet ki az NBIII-ból, 5. helyezett viszont még lehet! Sőt! Nyilván nekünk hazahúz a szívünk, de a többi csapathoz képest elég jóesélyeink vannak arra, hogy az utolsófordulóeredményeinek függvényében több helyet is javíthatunk jelenlegi pozíciónkon. Az 5. helyet akkor érhetjük el, ha vasárnap két vállra fektetjük a REAC-ot és közben a Tállya nem nyer, a Rákosmente nem nyer (vagy ikszel, de ez esetben nekünk 20 góllal kell megvernünk a REAC-ot), a Diósgyőr II. pedig nem szerez egy pontnál többet Hajdúböszörményben. Ha viszont minden balul sül el, kikapunk a Rákospalotától, a Nyírbátor legalább döntetlent játszik Jászberényben, győz a Salgótarján, a Tiszaújváros, a BKV és az ESMTK, akkor úgy lecsúszunk a 13. helyre, mint a huzat. Reméljük azért erre nem fog sor kerülni…

 

Elképesztő harc a gólkirályi címért – NB3.hu

Holtverseny van az élen

 

9. Nyírbátori FC 46 pont

Nagyon szomorúak voltak a nyírbátoriak, miután kikaptak a Putnoktól az előzőfordulóban és a szomorúságuk oka nem is annyira a vereségnek, mint a kieséstől valófélelemnek volt köszönhető. Nagyon szerettek volna legalább egy pontot szerezni, amivel számításaik szerint már biztos bennmaradtak volna. Nos a mérkőzés után, a szombati eredmények ismeretében ők is megnyugodhattak, már akkor biztossávált, hogy jövőre is lesz NBIII-as csapata városuknak. Hozzánk hasonlóan még az 5. hely is összejöhet nekik, de ehhez a Tállya és a Rákosmente nem szerezhet pontot vasárnap este, a Diósgyőr és a Putnok pedig csak döntetlenre lehet jó.

A legrosszabb variációszerint ők is lecsúszhatnak a 13. helyre, ehhez az szükségeltetik, hogy őket elpángolják Jászberényben és ezzel egy időben győzelmet arat a Salgótarján a Rákosmente ellen, a Tiszaújváros a Hatvan ellen, a BKV Monoron, az ESMTK pedig a Tállya ellenében.

 

10. STC Salgótarján 45 pont

Nógrád megye egyetlen NBIII-as alakulata a legutóbbi három mérkőzését elveszítette, amellyel nem csak lélektanilag, de a pontverseny szempontjából is nehezebb helyzetbe sodorták magukat. A tabellán lefeléhaladva a Salgótarján az elsőcsapat, akik matematikailag még kieshetnek a harmadosztályból. Erre abban az esetben kerülhet sor, ha a Salgótarján hazai környezetben kikap a Rákosmentétől, miközben legalább döntetlent játszik a Tiszaújváros és a BKV, nyer az ESMTK és diadalmaskodik a 14. helyen állóDebrecen. Mindezeken kívül az is kell a Salgótarján búcsújához, hogy a Debrecen ez alatt az egy meccs alatt ledolgozza a nógrádiakkal szemben fennálló tízzel rosszabb gólkülönbségét. Ezt például úgy teheti meg, ha 6 góllal nyer az MTK II. ellen, miközben a Tarján 5-el kikap az RKSK-tól… Reálisan nézve nem sok esély van arra, hogy a Salgótarján kiessen…

A biztos bennmaradáshoz egyébként mindössze arra van szüksége Lukács Raymondéknak, hogy legalább egy pontot szereznek a Rákosmente ellen. Ha ez megvan, akkor bárki bármit játszik, maradnak a harmadik vonalban.

Ha viszont minden a legjobb forgatókönyv szerint alakul, akkor Bari Jenőtanítványai meg sem állnak a 7. helyezésig. Ehhez meg kell verniük a Rákosmentét, miközben a DVTK II. nem nyer, a Putnok és a Nyírbátor pedig ikszel.

 

11. FC Tiszaújváros 45 pont

Nem a levegőbe beszélt Gerliczki Máté, amikor a Putnok tiszaújvárosi győzelme után arról nyilatkozott, hogy egyáltalán nem érzik magukat biztonságban a biztos bennmaradást illetően, hisz néhány rossz eredménnyel könnyen bajba kerülhet bárki. A realitás azt mondatja velünk, hogy a Tiszaújváros nagy jóeséllyel marad az NBIII-ban, de…. Ha nem szereznének pontot hazai környezetben a már biztos kiesőHatvan ellen, a BKV pontot csen a Monortól, az ESMTK legyőzi a Tállyát, a Debrecen pedig legyőzi az MTK-t, akkor bekövetkezhetne az, amiről a tiszaújvárosiak hallani sem szeretnének.

Az NBIII-as tagságuk meghosszabbításához mindössze egyetlen pontra van szüksége a Tiszaújvárosnak a Hatvan ellen. Ez esetben minden más eredménytől függetlenül jövőre is rendeznek Putnok-Tiszaújváros NB3-as bajnokit a 2017/18-as szezonban.

A legoptimálisabb esetben egy vasárnap esti tiszaújvárosi győzelem a 7. helyre repítheti őket, de csak akkor, ha közben a Diósgyőr kikap, a Putnok, a Nyírbátor és a Salgótarján pedig nem szerez többet egy pontnál.

 

12. BKV Előre SC 44 pont

Néhány fordulóval ezelőtt még elég kilátástalannak tűnt a BKV Előre helyzete, de ez előzőhárom fordulóban begyűjtött kilenc ponttal ha nem is kényelmes, de sokkal kecsegtetőbb helyre pozicionálta magát a fővárosi klub. Mentálisan sokat jelenthet, hogy a múlt heti DVTK II. elleni 1-0-ás győzelemmel már nem kiesőhelyen áll a csapat és ahhoz, hogy ez így is maradjon már nem is kell olyan sok egységet gyűjteniük. Ahhoz, hogy a következőszezont is a harmadosztályban tölthessék mindössze egy pontra van szükségük, igaz ezt az egyet a bajnoki ezüstérmes Monor ellen kell megszerezniük. Ha még ettől is többet érnek el, konkrétan legyőzik Horváth Dávid csapatát, akkor a 7. helyre is feljöhetnek. Hogy ez a győzelmük valóban a 7. helyre repítse őket, a Diósgyőrnek ki kell kapnia Böszörményben, a Putnok, Nyírbátor, Salgótarján és Tiszaújváros négyesfogatnak pedig egy ponttól többet nem szabad szereznie.

Van ettől rosszabb verzióis, ami lényegében a legrosszabb. Amennyiben kikap hazai pályán a BKV a Monortól, az ESMTK legalább döntetlent ér el a Tállya ellen, valamint a Debrecen nyerni tud, akkor a BKV Előre SC inthet búcsút a harmadosztálynak.

 

13. ESMTK 44 pont

A Pesterzsébet együttese egy elég nehéz ősz után, a tavasszal nagyon összeszedetten futballozva szorgalmasan gyűjtögette a pontjait, ráadásul már nem csak a jól megszokott hazai pályán, hanem idegenben is. Mindez eredményeként stabilizálták helyüket a tabellán, az egyik legkellemetlenebb ellenfélléváltak, akik senki ellen nem ismertek félelmet és sosem adták fel. (A Nyírbátor ellen például a 94. percben mentettek pontot.) Ebben a nagyon szoros és kiegyenlített bajnokságban még ez a teljesítmény sem volt elég, hogy bebiztosíthassák bennmaradásukat egészen az utolsófordulóig. Nem csak a helyezése, de a győzelmeik száma és a gólkülönbségük miatt is az egyik legnagyobb veszélyben lévőalakulat a Pesterzsébeté. Nagy szerencséjükre viszont még mindig a saját kezükben van a sorsuk, mert ha vasárnap legyőzik a Tállyát, akkor minden más eredménytől függetlenül bennmaradnak. Ha döntetlent játszanak vagy kikapnak és közben a Debrecen megveri az MTK tartalékcsapatát, akkor az ESMTK esik ki.

A legjobb esetet számításba véve pedig akár a 8. helyre is felkapaszkodhatnak. Ehhez a Putnok és a Nyírbátor veresége (ha a Nyírbátor döntetlent játszik, akkor csak úgy előzhetik meg őket, ha az ESMTK 17 gólnál nagyobb arányban veri meg a Tállyát), a Salgótarján, a Tiszaújváros és a BKV remije lenne szükséges.

 

14. DVSC-DEAC II. 42 pont

Nem fér hozzákétség, a legrosszabb helyzetben lévőcsapat egyértelműen a Debrecen, legalábbis azok közül, akik még harcolnak a kiesés elkerüléséért. Ők az a gárda, akiknek a sorsuk már nem csak a saját kezükben van, ami nagyon rossz érzés lehet számukra. A bennmaradásukhoz muszáj nyerniük a tabella 4. MTK II. ellen, de drukkolniuk kell más csapatnak is, akik “kisegíthetik” őket. A sors pikantériája az, hogy épp annak a Tállyának kell szurkolniuk, akiktől egy hete kikaptak, ugyanis ha a borsodiak legalább egy pontra jók lesznek Pesterzsébeten és a Debrecen legyőzi az MTK-t, akkor a kis Loki folytathatja a harmadik vonalban.

Ha nem nyernek vasárnap hazai pályájukon, akkor egészen biztosan kiesnek. Érdekesség azonban, hogy a legkedvezőbb esetben akár a 10. helyre is feljöhetnek. Hogy ez így is történjen, ahhoz olyan arányúgyőzelmet kell aratniuk az MTK felett és a Salgótarjánnak olyan arányúvereséget kell szenvednie, hogy a 10-el jobb gólkülönbséget le tudják dolgozni (a Salgótarjánnál ezt már ecseteltük). E mellett a Tiszaújvárosnak és a BKV-nak 0 ponttal kell zárnia a fordulót, az ESMTK pedig csak egyet zsebelhet be.

 

15. REAC 40 pont

A Rákospalota már biztos kiesőnek számít, miután négy pontos lemaradása van a 13. helyezett ESMTK-val szemben. A sorsukat egy hete pecsételték meg, miután döntetlent játszottak a Pesterzsébettel. Igazából a bajnoki tabellán sok mozgásterük már nincs, egyetlen pozíciót javítva a 14. helyre léphetnek előre legjobb esetben akkor, ha legyőznék a Putnokot és közben a Debrecen kikapna az MTK-tól. Hátrébb sem kerülhetnek már, miután a Hatvannal szemben három pont előnyük van, de kettővel több győzelmet jegyeznek, mint a hevesiek.

 

16. FC Hatvan 37 pont

A Hatvan két héttel ezelőtt épp a Putnok elleni mérkőzésen került a kiesés szélére, majd bele is hullott a szakadékba a múlt szombaton, miután gólt sem rúgtak, pontot sem szereztek a Jászberény elleni bajnokin. A sárga-sötétkék mezes alakulat a 33. fordulóeredményei után bebetonozta magát a 16. helyre, előrébb nem kerülhetnek, hátrébb nem csúszhatnak. A Hatvan öt szezon után volt kénytelen búcsút inteni az NBIII-nak, az előzőszezonban a kiváló5. helyen zártak.

 

17. Hajdúböszörményi TE 29 pont

Az Újpest FC tartalékcsapata után a Hajdúböszörmény lett a második csapat, akik kiestek a harmadosztályból. A nyolc győzelem és az öt döntetlen kevésnek bizonyult az újonc gárda számára, akik 100%-os bizonyossággal a Keleti csoport 17. helyén fejezik majd be a szezont. A Hatvanhoz képest 8 pont az elmaradásuk, az Újpestet pedig 23 ponttal előzik meg. Nyilvánvalóan nem ilyen rövid túrát szerettek volna megtenni az NBIII-ban, de vigasztalhatja őket az a tudat, hogy legjobb esetben a következőidényben ismét kiharcolhatják a feljutást!

 

18. Újpest FC II. 6 pont

A lila-fehérek becsülettel végigcsinálták a szezont az NBIII-ban, muszáj volt minden mérkőzésre kiállniuk, mert az elsőcsapatot kellett nézniük. Nagyon megsínylették az átigazolási időszakból valókizárást, amire gyakorlatilag a tartalékcsapatuk ráis ment. A fiatal újpestiek erejéből hat pontra tellett eddig, az utolsófordulóban pedig éppen a bajnoki cím birtokosát, a Kazincbarcikát látják vendégül. Kevés esély van rá, hogy pont ellenük sikerülne idénybeli második sikerüket abszolválniuk, de csodák azért vannak…

 

Akárhogy is, bőven maradtak még izgalmak ebből az egyébként is sok fordulatot, kiegyenlített mezőnyt és számos meglepetést magában hordozóbajnoki idényből. Vasárnap 18 órától mindenre fény derül és megtudjuk mely csapatok folytathatják a harmadosztályban és kik kényszerülnek egy osztállyal lejjebb.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC