nb1.hu

Gratulálok az UEFA elnökének!

Semmi nem tart örökké!

Aleksander Ceferin: gratulálok!

A nevezett úriember, a sokak által sokszor és bizony többször is jogosan szapult vagy éppen dicsért UEFA elnöke. 

A szervezetet nemcsak Magyarországról, hanem Európának gyakorlatilag az összes országából többször és több ügyben bírálták már, mint ahogyan azt is el kell ismerni, hogy elismeréseket is bőven kapott.

Egyikre sem térnék ki külön, mert mindenkinek megvan a saját véleménye bizonyos esetekről, döntésekről, márpedig a véleményeket illik tiszteletben tartani. Sőt: tiszteletben kell tartani!

Ezért most, ebben a bejegyzésben, csak azzal a nyilatkozattal foglalkozom, amit Ceferin tegnap mondott, amit a SPORTbible idézett, itthon meg az nso vette észre és jelezte, utána meg a két médiumra hivatkozva, lapszemlében számolt be róla az nb1.hu is.

 

Ceferin azt mondta: „Aki vezeti a bajnokságot, az még nem bajnok. A legfőbb célunk az, hogy mindenki befejezhesse az idényt”

 

És ez így van rendjén, minden a pályán dőljön el. 

Ha a mostani állások szerint hirdetnének bajnokokat az első és az alacsonyabb osztályokban, akkor sérülne a versenysemlegesség elve, hiszen nem játszott még mindenki, mindenkivel kétszer. 

Magyarországon meg ugye háromszor az NB I-ben, az már megint más kérdés, és ezzel is foglalkoztunk már sokszor, hogy ez mennyire jó vagy nem jó lebonyolítási formátum. Ezt is mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy helyes vagy nem a rendszer, a véleményeket ebben az esetben is tiszteletben kell tartani.

Március 11-én ugye az lett bejelentve, hogy a félbeszakadt Erste Liga bajnoka hokiban a Ferencváros lett. Nagy valószínűséggel (fradisták szerint nyilván totál biztosan), a jégen is ez lett volna az (erő)sorrend.

Ez a döntés heves érzelmeket váltott ki. Sok fradista örült neki, míg például az Újpest szurkolói közül mindenki kiakadt az ítélet miatt, főleg azért, mert az UTE vezetői is áldásukat adták rá.

 

A fradisták tehet úgy voltak vele az addig látottak alapján, hogy úgyis ők lettek volna a bajnokok, míg az újpestiek amellett érveltek, hogy ez azért nem biztos, mert nem történt meg a valóságban. Mindkét álláspontot tiszteletben kell tartani!

 

Fociban, a jelek szerint, más lehet (azt még nem tudni azért biztosan, hogy így is lesz) a helyzet. 

Ceferin szavaiból arra következtethetünk, hogy vagy a pályán alakulnak ki a bajnokságok sorrendjei, amikor majd folytatódnak a küzdelmek, vagy nem lesznek helyezettek, ha elhúzódik a járvány és a vele járó, talán még sokkal súlyosabb (gazdasági és mentális) gondokat okozó pánik.

Az UEFA tehát, mely szervezet azért még két-három hete erősködött, hogy nem kellene leállnia például sem a BL-nek, sem az El-nek, az Eb-t meg nem kellene elhalasztani és lehet, hogy a bajnokságokat sem kellene felfüggeszteni, most jó iránymutatást adott.

 

A foci a pályákon űzött sportág. Ott dőljön el minden, a lehető legigazságosabb körülmények között.

 

Nyilván vannak bírói tévedések, gazdasági előnyök a világ minden részén kluboknak, míg másoknak hátrányuk, de akkor is az a legjobb, ha a felek a felületen döntik el élesben, hogy az adott versenyhelyzetben a gazdasági (és ezáltal szakmai) lehetőségeik mellett, kik a legjobbak, kik a leggyengébbek.

Csak legyen már újra foci!

De ami még ennél is fontosabb, hogy minél kevesebben betegedjenek meg fizikailag és lelkileg a járvány és a vele járó pánik miatt, a gazdaság meg maradjon talpon.

Utóbbi azért, mert egyébként egyetlen (vész)helyzet sem tart örökké!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC