nb1.hu

Gondok a Barcánál a Fradi-meccs előtt – REAKCIÓ

Kritikus hang Koemantól.

Ronald Koeman, az FC Barcelona vezetőedzője kritikával illette csapatát a Getafétól a spanyol futballbajnokságban szombat este elszenvedett 1-0-s vereséget követően – jelezte az MTI.

"Nem játszottunk elég jól, különösen a második félidőben mutatott futballunk nem tetszett – idézte a holland szakvezetőt a madridi Marca. – Túl gyakran vesztettük el a labdát, és lehetővé tettük, hogy az ellenfél veszélyes helyzeteket alakítson ki."

 

Koeman, aki a katalán együttessel nyári szerződtetése óta először kapott ki, kitért a büntetőre is, amelynek értékesítésével a Getafe otthon tartotta a három pontot. "Nem tudom, hogy tizenegyes volt-e, vagy sem, de a Getafe-játékosok keresték a lehetőséget, hogy büntetőhöz jussanak, mi pedig szenvedtünk ettől – mondta, majd hozzáfűzte: – Nagyon kevés lehetőséget teremtettünk a gólszerzésre, azok legtöbbjét is az első félidőben."

A hit ereje: csak egy csapat nyert a Fradi BL ellenfelei közül – VIDEÓK – NB1.hu

 


A bíráskodásra vonatkozó kérdésre Koeman így felelt: "nem szeretek a játékvezetésről beszélni, most sem teszem, mindenkinek megvan a saját véleménye erről. Amúgy szóltam a vezetőbírónak, hogy a 12-es számú hazai játékos (Nyom) tiszteletlen volt velem szemben, de nem fogom megismételni, mit mondott nekem."

A Koeman irányította katalán csapat a hétvégi La Liga-forduló után kedden este 21 órától a Ferencvárost fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC