nb1.hu

Gera Zoltán: A játékomban lehetett volna több minőség is

Budapest – "Most annak kell örülnünk, hogy nem kaptunk ki". 

Vasárnap este a magyar válogatott 0-0-s döntetlen ért el a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőn, így Dárdai Pál csapata nyolc ponttal az F-csoport harmadik helyéről várhatja a folytatást.

 

Gera Zoltán rengeteget dolgozott a magyar középpályán, míg a védelem ismét kapott gól nélkül hozta le a találkozót. Ebben nagy szerepe volt Fiola Attilának is, aki továbbra is élvezi a szövetségi kapitány bizalmát.

 

Mindenképpen nyertünk egy pontot, mert elléptünk a finnektől, míg szerintem a görögök kiestek a versenyből. Ikszes meccs volt, igazságos eredmény született. A hét közepe felé már lehetett tudni, hogy ki fog játszani. Továbbra is igyekszem a legtöbbet kihozni magamból, hogy bent maradjak a csapatban – mondta Fiola Attila.

 

Fotó: MTI

 

Nehéz meccs volt, sokat kellett dolgozni. A játékomban lehetett volna több minőség is, de a csapatért mindent megtettem – értékelt Gera Zoltán. – Az első félidőben volt egy lehetőségem, de nem sikerült a kapuba találnom. A meccs végén volt pár helyzetünk, de nem tudtunk nyerni. Most annak kell örülnünk, hogy nem kaptunk ki. Pozitívan kell nézni a dolgokat. A lényeg, hogy a görögök leszakadtak, és már nem sok esélyük van a továbbjutásra. Folyamatosan hatpontos mérkőzéseket játszunk, és fontos, hogy ne kapjunk ki a riválisainktól. Győzelemre készültünk, de volt egy ellenfél is a pályán, így összességében reális a döntetlen.

 

G.A.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC