nb1.hu

Francia bajnok brazil középpályással erősít a Győri ETO

Az NB II második helyén telelő Győri ETO szerződtette a 8-szoros brazil U20-as válogatott Gabriel Boschiliát.

A Guarani 16 éves középpályására a São Paulo figyelt fel 2012-ben, ahol Boschilia összesen 44 mérkőzésen jutott szóhoz, melyeken öt gólt szerzett. Ezután a francia élvonalban szereplő AS Monaco közel tízmillió euróért szerezte meg a játékjogát. A Ligue 1-ben és a Bajnokok Ligájában olyan játékosokkal szerepelt egy csapatban, mint Kylian Mbappé, Radamel Falcao, Fabinho, vagy Bernardo Silva. A 2016/17-es szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett a Monacoval, Boschilia 11 mérkőzésen 6 gólt szerzett, és emellett kiosztott két gólpasszt is.

Ezt követően előbb a belga élvonalba, a Standard Liége gárdájához került kölcsönbe, mellyel kupagyőztes lett, majd visszatért Franciaországba, a Nantes csapatához. A zöld-sárga alakulatnál 35 összecsapáson lépett pályára, ott öt gólt szerzett, és négy asszisztot jegyzett. Innen még visszatért Monacoba, majd 2020 januárjában hazatért Brazíliába, és az Internacional játékosa lett.

Gabriel Boschilia legutóbbi állomáshelye a brazil élvonalbeli Coritiba FC volt, most pedig szabadon igazolhatóként érkezett Győrbe. a 27 éves középpályás a szezon végéig szóló megállapodást írt alá a zöld-fehérekkel. Az ETO FC Győr február 14-én a Gyirmót ellen lép pályára bajnoki mérkőzésen.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC