#ferencvaros

Derbi: élő közvetítés!
Hangolódjunk együtt az NB I 11. fordulójának a mérkőzéseire
Derbi információk a lila-fehér szurkolóknak
Hajnal bízik benne, hogy pótolni tudják Bödét
Böde kihagyja a Derbit, az Újpest is elveszítette kulcsemberét
Hemingway után Doll is beszólt Storcknak
Az NB I 10. fordulójának a nézőszámai
Vidi-Fradi: felcsúti paprikás egypontos batyukkal, Böde sérülésével
Élő közvetítések az NB I 10. fordulójának szerdai mérkőzéseiről
Fradi-Újpest: A zöld-fehérek nyerték meg a hét első derbijét
Vidi-Fradi: Az összes jegy elkelt a hazai szektorokba
Andó-Szabónak kell kézben tartania a Vidi-Fradi rangadót
Böde duplájával és Dilaver bombájával győzött a Fradi
Élő közvetítések az NB I 9. fordulójának mérkőzéseiről
Kubatov Gábor édesanyja a Dózsának szurkolt
A Fradi új igazolását már kiokosították a Derbiről
Beszámoló az Albert Emlékkiállításról és Fradi Sajtócsütörtökről
Szabó Zsolt fújja a sípot a Fradi-DVSC rangadón
Reakciók a szerdai Magyar Kupa-meccsekről
Beszámolók a szerdai Magyar Kupa-meccsekről
Élő közvetítések és eredménykövetések a szerdai Magyar Kupa-meccsekről
Magyar Kupa – ETO-Loki és PMFC-Vidi rangadó kezdésnek
DVTK: Elek Ákos harmadszorra mondott nemet a Fradi hívására?
Nyilasi Tibor bekerült az osztrák bajnokság történetének legjobb légiós-tizenegyébe!
BKV Előre-FTC: A Fradi fanatikusainak kötelező a szurkoló kártya az MK-meccsre
MTK: Torghelle örömtánccal idézte fel a Fradi-verést az edzésen
A Fradi korábbi kapusa szerint ismét bizonyított a Fradi-tábor
„Szeretném, ha benn lenne a Tábor” – mondta Lipcsei a Pécs meccs után
Szűcs Lajos szóváltásba keveredett, majd mentőt kellett hívni
A pályán döntetlen, a lelátón a Ferencváros győzött
Az NB I 8. fordulójának a nézőszámai
A ráadás utolsó percében bukta el a Ferencváros a 210. Örökrangadót
Élő közvetítések az NB I 8. fordulójának mérkőzéseiről
Így győzte le a Haladás a Ferencvárost a válogatott szünetben
A pécsiek dupla annyi jegyet adnak a fradistáknak, mint kellene
MTK: Románia, új stadion, első benyomások, Fradi – montenegrói szavak
NB I: Karakó vezeti az MTK-Fradit – íme, a 8. forduló játékvezetői
Az MTK megakadályozná a Fradi gyors támadásépítéseit
FTC: Gera Zoltán bordatörés után lábadozik
A Fradi szerződést bontott a válogatott támadójával
FTC: Doll szerint az ultrák kellenek a továbblépéshez
A pécsi vezetés nem nyit meg további szektorokat a Fradi-tábornak
Nem a Ferencváros játékoskerete ér a legtöbbet az NB I-ben
Beszámolók az NB I-es csapatok pénteki felkészülési mérkőzéseiről
FTC: Megegyeztek Nikolics klubjával, Nagy Dominik távozik - hivatalos
Ma lenne 51 esztendős a Fradi-szív megtestesítője
Villantott egyet a Fradi Bundesligából szerződtetett légiósa
PMFC-Fradi: Tíz perc alatt elfogytak a vendégjegyek
Nagy Dominik iránt BL-főtáblás csapat érdeklődik
Varga Roland a Ferencváros-szurkolókról beszélt
Curtis és Szűcs Lajos 9 év után ismét egymás ellen
FTC: A Leverkusentől igazoltak középpályást – Hivatalos
A Bayer Leverkusenből érkezhet dél-korei támadó a Fradihoz
Beszámolók a vasárnapi NB II-es és NB III-as mérkőzésekről
A Fradi támadója világsztárok között: Újabb dal Bödéről
Fradi-tábor: Csepel helyett Pécsen lesz hangulat
Pintér Attila a Fradiból és a Lokiból erősítene
Nem hosszabbít szerződést a Fradi alapembere
FTC: Ezen múlott Stieber Zoltán leigazolása
EL: Kiesett a Fradit kiejtő Partizani Tirana
Nemzetközi futballprogram – Nikolics és a Fradi is játszik
Női foci: ismét BL-mérkőzések várnak a Ferencvárosra
Sir Alex Ferguson és a Ferencváros esete
Pintér Attila megfricskázta szeretett Ferencvárosát
A 100 éves fradista szerint Böde méltó utódja Albertnek
Díszpolgárrá avatták Böde Dánielt
A Fradi tehetsége a válogatott meghívóról: későn érő típus vagyok
FEB: Fizethet az Újpest és a Gyirmót
Az NB I 6. fordulójának a nézőszámai
Böde szállította a Fradinak a három pontot Gyirmóton
Élő közvetítések az NB I 6. fordulójának szerdai mérkőzéseiről
FTC: A klub korábbi védőjének nagyon hiányzik a Fradi-tábor
Dzsudzsák: Dárdaiék akarták, hiba volt az Anzsi, megtisztelő Fradi-érdeklődés
A Fradi magyar válogatott játékosa a Bundesligából kapott ajánlatot
Visszatér a Fradi Tábor a mérkőzésekre?
Így viszonyult Kubatov és a Ferencváros a Vasas sikereihez
Vasas megkapta a kemény munkáért járó jutalmat
Nagy Dominik: az ütközésnél roppant egyet a hátam
Így ünnepelték a Vasas-szurkolók a Ferencváros elleni diadalt
Az NB I 5. fordulójának a nézőszámai
Bajnokverés, a tabella élén a jól hajrázó Vasas!
Reakciók az NB I 5. fordulójának mérkőzéseiről
Élő közvetítések az NB I 5. fordulójának mérkőzéseiről
FTC: "Az öltözőben szoktam verekedni, és én jövök ki győztesen"
A Fradi védője a brazilok ellen készülhet
A puszta Abramovicsa egy hajszálra volt attól, hogy nagy ember legyen a Fradinál
Hangolódjunk együtt az NB I 5. fordulójának mérkőzéseire
Holman: A DVSC-nél megkapom azt, amelyet a Fradinál nem
Fiola Attila a Fradival és a Vidivel sem tárgyalt
Rendőri kíséret mellett juthatnak el a Vasas-szurkolók a Fradi-stadionba
Eldőlt: Van der Vaart nem lesz a Ferencváros játékosa
Ferencvárosi úton az AS Roma: jön a szkenner
Iványi Zoltán dirigál a Fradi-Vasas fővárosi rangadón
A Fradi ultrái így reagáltak Orbán Viktor válaszára
Orbán Viktor nem szól bele az FTC vezetésével kapcsolatos kérdésekbe
Szabadon igazolható a magyar „Gattuso”
A Fradi futsal-csapata öt év után újra az NB I-ben szerepel
Vasas: a Fradi ellen kötelező a szurkolói kártya
Így áll a negyedik fordulót követően az NB I góllövőlistája
Az NB I 4. fordulójának a nézőszámai
Dibusz hibátlan volt, a Fradi már nem az
Súlyos sérülést szenvedett a Fradi-szurkolók korábbi kedvence
Hangolódjunk együtt az NB I 4. fordulójának mérkőzéseire
Szűcs Lajos a válogatottnál a rutint részesítené előnyben
A Fradi kérésére kötelező lesz a szurkolói kártya Pakson
FTC: Hajnal Tamásról sporttelepet neveznek el
Nőket, gyerekeket és időseket inzultáltak a demonstrálók?
Összefoglaló a Fradi Tábor demonstrációjáról
A legrégebbi hagyományunk: a forduló válogatottja
Íme, a Fradi ultráinak a nyílt levele Orbán Viktorhoz
HSV: Stieber iránt Oroszországból is érdeklődnek, tárgyalhat a kérőivel
Angol fiatalok hergelték a diósgyőri szurkolókat
Akkora gólt rúgott a Fradi légiósa, hogy megfájdult a lába
Kiütéssel küldte haza a 100%-os Fradi a már nem hibátlan DVTK-t
Élő közvetítés a Fradi Tábor demonstrációjáról
Élő közvetítések az NB I 3. fordulójának szombati mérkőzéseiről
Hangolódjunk együtt az NB I 3. fordulójának mérkőzéseire
Fiola Attila mégis maradhat az NB I-ben, de nem a Fradi hívja
FTC: Terítéken a BL-kudarc, Thomas Doll és a szkenner
Bognár Tamás vezeti a Ferencváros-DVTK rangadót
Doll bocsánatot kért a Fradi-szurkolóktól: „Tudjuk, hogy nem csinálhatjuk vissza”
Bognár Istvánban még élénken él a Fradinak lőtt gólja
Hemingway-blog: Mai
A rendőrség is készül a Fradi-DVTK rangadóra
Urbán: A Ferencváros ellen panenkázik a kapus? Mi ez?
Gyászol a Ferencváros
Bejelentette a Fradi Tábor, hol demonstrál a hétvégén
Felemás szombatot zártak Lovrencsicsék a Honvéd ellen
Így áll a második fordulót követően az NB I góllövőlistája
Így készítik el a labda útját bemutató hőtérképeket a meccseken
Kettőből kettő, győzelemmel válaszolt a Fradi a BL-kudarcra
Élő közvetítések az NB I 2. fordulójának szombati mérkőzéseiről
Újabb megmozdulásra készül a Fradi-tábor
A Fradi edzője a Honvéd szakvezetőjét magasztalta
Orosz Pál: „Az eseményeket soha ne másnap értékeld”
A Ferencváros az éves költségvetését kitermelhette volna, ha…
Eláruljuk, miért adott a Fradi-tábor 72 órát Kubatov Gábornak
Kubatov Gábor 72 órát kapott az ultráktól
Reakciók a Ferencváros BL-kieséséről
Négy tizenegyesből csak egyet rúgott be a Fradi, így kiesett a BL-ből
BL: Nincs meglepetés, a Red Bull Salzburggal találkozhat a Fradi
Nagy Ádám: A Bologna a kezdetektől tervez velem
Élő közvetítés a Ferencváros-Partizani mérkőzésről
Nemzetközi futballprogram: Kiderül, kivel játszik a Fradi a BL-ben, ha továbbjut
FTC: Újra kinn van a stadionban a 12-es mez
BL: Észt játékvezető dirigál a Fradinak a visszavágón
Bologna: Bemutatkozott Nagy Ádám az új csapattársainak
Így áll az első fordulót követően az NB I góllövőlistája
A Fradi védője elárulta, mit mondott neki Kleinheisler a bajnoki címvédőről
Böde elárulta, mit jelenthet a Fradinak a Haladás legyőzése
Böde Dániel duplával, Király Gábor hatalmas bakival kezdte az idényt
Élő közvetítések az NB I 1. fordulójának szombati mérkőzéseiről
Ezért mondott nemet Nagy Ádám évi egymillió eurós fizetésre
Détári egyelőre nem hasonlítja Nagy Ádámot Pirlóhoz
Hangolódjunk az NB I első fordulójára
A Fradi belehúzott, az osztrák bajnok lehet következő ellenfél a BL-ben
Akár Dárdai és Nikolics is keserítheti a magyarokat
Doll szerint nem lehet elvárás a BL-csoportkör a Fraditól
A Fradi bejelentette, mennyiért szerződtette a Bologna Nagy Ádámot
Szuperkupa-sikerrel indítja a Ferencváros a bajnokságot
Reakciók a Ferencváros albániai BL-mérkőzéséről
Lehet, azért sem nyert a Fradi Albániában, mert a legvégén nem kapott meg egy jogos tizenegyest
Élő közvetítés a Partizani-Ferencváros mérkőzésről
5 milliárd forinttal csökkent az NB I-es csapatok kereteinek az értéke
Videó és képgaléria a Fradi mai felkészüléséről
A szállás lefoglalva, biztosra veszik Nagy Ádám átigazolását
Pintér Ádám: „Együtt érzem a brigádot. Nagy család vagyunk”
Nemzetközi futballprogram: pályán a Fradi a BL-selejtezőben
Lovrencsicsnek is szoknia kell még a Fradi új idegenbeli mezét
Doll szerint erősnek kell lennie a Fradinak a BL-odavágón
18 fénykép és egy film a Ferencváros Albániába történő utazásáról
Bolognában visszaverték a szicíliai támadást, Nagy Ádám érkezik
Nagy Ádám lehet minden idők legdrágább NB I-es játékosa
Válogatottat kapussal és a legértékesebb játékossal készülnek az albánok a Fradi ellen
Nagy Ádám öt évre a Bologna játékosa – Sajtóhír
FTC: Szinte biztosra vehető Nagy Ádám távozása
Prinkin Tamás beköszönt a Fradi BL-ellenfelének
FTC: A Bologna a hétvégére várja Nagy Ádám válaszát
FTC: Thomas Doll neve vonzó a játékosoknak – Orosz Pál
Orosz Pálnak megmondták, hogy a Fradi nem fog új ellenfelet kapni
L'Equipe: A Marseille vezetőedzője Nagy Ádámmal tárgyalt
Lovrencsics Gergő veszélyesen debütált a Ferencvárosban
Beszámolók az NB I-es csapatok szerdai felkészülési mérkőzéseiről
A Fradinak mégis pályára kell lépnie a BL-selejtező 2. körében
A Fradi lehetséges ellenfelei a BL-selejtező 3. körében
BL: Elutasították az albánokat, a Fradi játék nélkül megy tovább a BL-ben
Fradi-mesterhármas: Doll és segítői is szerződést hosszabbítottak
FTC: Lovrencsics után hamarosan újabb igazolást jelentenek be
Lovrencsics: Előrelépés a Fradi, célom a BL-csoportkörbe jutás
Felkészülés: Öt NB I-es csapatra vár szerdán edzőmérkőzés
FTC: Kubatov Gábor a nyár hőseit köszöntötte
FTC: A Benficánál lemondtak Nagy Ádámról?
Lovrencsics Gergő délután már részt vehet a Fradi edzésén
Nagy Ádámék hétfőn újra felveszik a munkát az Üllői úton
Nagy Ádám még nem döntött, de mondott valamit a Benficáról
FTC: Az új Nagy Ádám? A legjobb akar lenni - Lisztes
A Fradi-Sas könyörtelenül rárepült a zsákmányra
Orosz Pál megszólalt Fiola Attila szerződtetése kapcsán
FTC: Újabb PL-csapat tárgyal Nagy Ádámról
A magyar válogatott szélső közeledik a Ferencvároshoz?
Eb 2016: A Fradi kereste a legtöbbet a magyar csapatok közül
Újabb egy év: Csukics megint hosszabbított a Fradival
BL-selejtező: Ekkor játszik pontosan a Fradi, ha pályára lép
FTC: Nem a legkönnyebb így csapatot építeni – Doll
FTC: A franciák szerint Nagy Ádám az OM-mel egyezett meg
Beszámolók az NB I-es csapatok szerdai felkészülési mérkőzéseiről
FTC: Az izraeli bajnokság címvédője Bödével erősítene
FTC: Cristian Ramírez edzésre jelentkezett
Dárdai Pál és Thomas Doll ugyanazt a játékost nézte ki magának
Lemaradt a Marseille, a Benfica nyerte a Nagy Ádámért vívott versenyfutást?
A korábbi Fradi-tréner szerint megélhetési edzők dolgoznak a magyar futballban
Felkészülés: Szerdán öt NB I-es csapat játszik edzőmérkőzést
Thomas Doll új csapatnevet dobott be Nagy Ádámmal kapcsolatban
Már a Premier League bajnoka is Nagy Ádámot akarja
Beszámolók az NB I-es csapatok csütörtöki felkészülési mérkőzéseiről
HIVATALOS: a Ferencváros két légióst szerződtetett
Kleinheisler csapattársa napokon belül aláírhat a Fradihoz
Thomas Doll már lemondott Nagy Ádámról?
A Fradi Múzeum második alkalommal vesz részt a Múzeumok Éjszakáján
Nagy Ádámért már ajánlatot is kapott a Ferencváros?
FTC: Portugál sztárcsapat is érdeklődik Nagy Ádám iránt
Copa América: Kézzel ütötték ki Brazíliát
Tápén és Baján lépnek pályára a ferencvárosi öregfiúk
Eb 2016: Storck igazolásával hagyja ki Nagy Ádám a szóbeli érettségit
Spanyol élvonalbeli gárda vinné a Fradi magyar válogatott kiszemeltjét
A Ferencváros is elkezdte a felkészülést
A Fradi korábbi válogatott támadója befejezi a pályafutását
BL: A Fradi nem kaphatja az albán bajnokot, mert az UEFA kizárta
Thomas Doll marad, de amúgy sem engednék ki az országból
FTC: „Mindent megteszünk, hogy teljesítsük az igényeit” – Doll Van der Vaartról
Felkészülés: Megvan a Ferencváros első ellenfele
Ősbemutató: legendájáról mutatott be Nívódíjas filmet a Ferencváros
Eb 2016: A Fradiból egy játékos már biztosan ott lesz Franciaországban
A Fradi játékosa akkor is boldog lesz, ha esetleg kimarad az Eb-keretből
Megvannak a Ferencváros lehetséges BL-ellenfelei
Rafael Van der Vaart legjobb pillanatai
FTC: Egyelőre nem biztos Jova Levente távozása
Kézilabdás barátnője hozhatja közelebb Van der Vaartot a Fradihoz?
Jova Leventével nem hosszabbít szerződést a Ferencváros
Van der Vaart fizetése gondot okozhat a Fradinak
A Fradi újabb „támadást” indít Stieber Zoltánért
Óriási dobásra készül a Fradi: Van der Vaart a kiszemelt!
Lehet, hogy a szezon végén befejezi a Ferencváros támadója
Thomas Dollt a Lazióval hozták összefüggésbe Olaszországban
FTC: Az aranyat érő gólok és az ünneplés pillanatai
Bundesliga: Husztiék bennmaradtak, amely a Fradit is érintheti
Bajnok a Fradi! A hölgyek is duplázni tudtak
MK: Jövőre is a Fradi stadionjában rendezik a döntőt
A Fradi nézőszámban is vert mindenkit Magyarországon
Copa América: Európában maradna a Ferencváros védője
Jól igazolt a Loki, a Honvéd, az Újpest és a Vasas, a Fradi viszont mellényúlt
Ferencváros: Gera Zoltán szerződést hosszabbított a zöld-fehérekkel
HLSZ Díjátadó Gála: Böde Dániel és Gera Zoltán holtversenyben az élen
Élő közvetítés a magyar átigazolási piac minden pillanatáról
Cristian Ramírez bekerült a 23-as ecuadori szűk keretbe
Förch Női Magyar Kupa: megvédte címét a Ferencváros
Ferencváros: eldőlt Hajnal Tamás sorsa!
Bunda: a Fradi-Siófokról és az Eger 7 meccséről tárgyal a Főügyészség
FTC: Busai szinte biztos, hogy távozik, Hajnal hosszabbít
Ennyi pénzt kaptak a magyar csapatok a nemzetközi szereplésért
A Fradi Szalait, Husztit és Stiebert is megszerezné!
Honvéd: A Fradi legyőzése volt a szezon legszebb pillanata - Botka
Stanislav Sesták is készülhet az Európa-bajnokságra
Lencse László lilából zöld-fehérbe öltözhet
A Ferencváros kiszemeltje megállapodott a Vitesse-szel
Orosz Pál: „Szeretnénk bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe”
Újabb lehetséges ellenfelet kapott a Fradi a BL-selejtezőre
Tizenhat klub kapott az NB I-es induláshoz szükséges licencet
FTC: A dániai kiszemeltet személyesen nézték meg Dollék
A holland élvonalból igazolna középpályást a Ferencváros
Itthon is élőben lesz látható a centenáriumi Copa América
Dibusz Dénes 200 ezer euróval ér többet, mint tavaly nyáron
A 80 milliós Ezequiel Calvente az Újpest célkeresztjében?
MLSZ: Az Újpest és a Fradi is a zsebébe nyúlhat az MK-döntő után
Gera Zoltán elárulta, mit mondott az MK-döntő után az Újpest edzőjének
A Fradi-sas leszállt az új „fészkébe”
Hrutka: A kisebb számú újpesti tábor leszurkolta a Fradi-publikumot
Varga Roland: „Nem vagyok elégedett önmagammal”
A Fradi védőjétől retteghet Messi - Ramírez ott lesz a Copa Américán!
Balogh Balázs: „A Jóisten most Gera Zolival volt”
Osztályozónapló: ebben a kategóriában 12 ponttal verte a Fradi az Újpestet
Így szerezte meg a 22. Magyar Kupa sikerét a Fradi
Radó András: „Mindkét szurkolótábor kitett magáért”
A Ferencváros parádés hangulatban, Gera fejessel nyerte meg a Magyar Kupát
Beszámolók, videók az Újpest-Fradi kupadöntő szurkolói eseményeiről
Az nb1.hu olvasói szerint az Újpest nyeri meg a kupadöntőt
Újpest-Fradi kupadöntő: A rendőrség a szükséges erőkkel lesz jelen
Nem mutathatnak be koreográfiát a szurkolók a kupadöntőn?
MK-döntő: Az újpesti ultrák meglátogatták kedvenceiket - VIDEÓ
Komoly kihívás előtt az újra munkába álló Ricardo Moniz
MK-döntő: Radó András szerint egyetlen hiba is végzetes lehet
Lehetetlenség lesz hazajutni a kupadöntőről, ha nem dől el a rendes játékidőben?
Újpest-Fradi kupadöntő: elképzelhetetlen, hogy ne legyen balhé?
FTC: Gera Zoltán fejében régen még az öngyilkosság is megfordult
Újpest-Fradi kupadöntő: kik dönthetnek?
Újpest-Fradi kupadöntő: A lilák 454 jegyet kaptak a megnyitott szektorba
Újpest-Fradi kupadöntő: Doll és Vignjevics újratöltve
FTC: A Liverpool és Bundesliga-feljutó is figyeli Nagy Ádámot
A Fradi védője is ott lehet a Copa Américán
Kameruni futballvezetők tanulmányozzák az Újpest-Fradi MK-döntőt
Újpest-Fradi kupadöntő: Beszámoló a sajótájékoztatóról
Újpest-Fradi kupadöntő: újabb tárgyalás a szövetséggel, további 650 jegy az FTC szurkolóinak
Újpest-Fradi kupadöntő: Ez történt a két csapat meccsein az idényben
Újpest-Fradi kupadöntő: nem Kassai Viktor lesz a játékvezető
626 milliót kaszált az NB I-ben a Fradi, az Újpest csak 11.
Magyar Kupa-döntő: egyik mester sem számít meglepetésre
Beindult az edzőkeringő! Több csapatnál sem dőlt még el a vezetőedző személye
Licenckérelem: bejelentést tett a Ferencváros
Kubatov: Nem engedünk a szigorból! Doll csatárt keres Észak-Európában
Gólösszefoglaló az NB I 33. fordulójának a meccseiről
Ünnepelt a bajnokcsapat! Így vették át a serleget és az aranyérmeket a Fradi játékosai
Legrégebbi hagyományunk: a 33. forduló válogatottja
Balogh Balázs utolsó újpesti fellépésére készül
Újabb Fradi-siker! Böde Dániel lett a 2015-2016-os idény gólkirálya!
Bár nem lett meg az Európa Liga, nincs miért szégyenkeznie a Halinak
Edzői értékelések az NB I 33. fordulójából
A bajnokcsapat eloszlatta a Haladás Európáról szőtt álmait
Edzőváltás Csepelen, a tulajdonos ül le a kispadra
MK-döntő: Az újpestiek átlépték a négyezres határt
Az erőtől duzzadó és a barátságos Fradi-sas végzett az élen
Gera Zoltán egyelőre egy évben gondolkodik
Ezt várják a főszereplők az NB I 33. fordulójától
Fradi szájíz, esetleg Hali, szia, jöhet Európa?
NB I-es sztárok a lejáró szerződésű játékosok listáján
Sopronban adják át a bajnok Ferencvárosnak az aranyérmeket
MK-döntő: 3337-nél tartanak a lilák, 9000 felett a fradisták
Hiába voltam luftkirály, megtáltosodtam, amikor megtelt az MTK-stadion!
A Fradi után az Újpestnél is szóba került a kieső spanyol csatára
Futács feljelentette a török klubját, több NB I-es csapat hazahozná
Vidi - Fradi összecsapás a Lego-kiállításon
A Ferencváros is elvinné a kieső spanyol támadóját?
Fradi–Újpest: 11 ezer néző előtt remiztek az ősi riválisok
Edzői értékelések az NB I 32. fordulójából
Online közvetítéseink az OTP Bank Liga 32. fordulójából!
Magyar Kupa: MLSZ-indokok az Újpest-Fradival kapcsolatban
A Ferencváros a jövőben együttműködik a Borussia Dortmunddal
Ezt várják a főszereplők az NB I 32. fordulójától
Kupadöntő: újpesti jegyek vándorolhatnak a Fradi szurkolóihoz
Kiesőjelöltek és dobogóért harcolók: ki milyen formában van a 32. forduló előtt?
Kubatov Gábor azt mondta, kedveli az ultrák vezetőjét
Lech: Lovrencsics távozik! Közeledik a Ferencvároshoz?
Ismét Kassai vezeti a Fradi-Újpestet! A kupadöntőt ki fogja?
A Videoton legyőzte a felforgatott Ferencvárost
Kizárólag szurkolói kártyával lehet jegyet váltani az MK-döntőre
FTC: Gera Zoltán döntött, az Eb után is folytatja a pályafutását
Hangulatos filmmel várják a Videotonnál a Fradi elleni rangadót
Ezt várják a főszereplők az NB I 31. fordulójától
Torghelle a Fradi elleni góljáról: „Borult mindenki”
Minden, ami Újpest: MK-döntő, felmentési kérelem, stadion-felújítás
MK: A Fradi-szurkolóknak szkennelniük kell az Újpest elleni döntőért
Solymosié a Vidi-Fradi, Karakó fúj a kiesési rangadón
Elmentünk a falig! Ezt állítja Kubatov a szurkolókkal folytatott tárgyalásokról
Online közvetítéseink az OTP Bank Liga 30. fordulójából
Elképesztő sorozatból várja a Fradi az MTK-t
Magyar Kupa: megvan a Fradi-Újpest döntő végleges időpontja
Így készül a második a bajnok elleni Örökrangadóra
Doll: Nem vesszük félvállról a hátralévő meccseket
FEB: A Ferencváros fizethet a megbotránkoztató magatartásért.
A SZSZJN közzétette a Ferencvárosnak átnyújtott javaslatcsomagját
Kubatov Gábor újabb ankétra hívja a szurkolókat
Magyar Kupa-döntő: Idegenben is otthon
Gera Zoltán: „Kaptunk egy ajándék kiállítást”
Utoljára 1933-ban volt Fradi-Újpest MK-döntő! Itt a beszámoló a 11-1-re végződött meccsről
Edzői értékelések a szerdai Magyar Kupa-mérkőzésről
MK: A Fradi követte az Újpestet a fináléba
A FIFA elnöke is gratulált a Fradinak a 29. bajnoki címhez
Online közvetítés a Ferencváros-DVSC Magyar Kupa mérkőzésről
Keringer-blog: a magyar foci háromszöge, csontrágás, gordiuszi csomó
FTC: az állam értékesítette a telket, áthelyezik a Sas-szobrot
Egyenlő Bánásmód Hatóság: Nem diszkriminatív a szkenner
MK: A Fradi hangosabban, a Loki csendesebben készül a visszavágóra
A Fradi a tárgyalások pillanatnyi sikertelensége ellenére fenntartja az ajánlatát az ultráknak
FTC: Az ultrák vezetői szkenneltek volna a szurkolótársaikért
Örökrangadó: Iványi Zoltán tarthatja kézben az összecsapást
Kispesti marketingkommandó a szurkolókért
NB I: Jót tett a nézőszámoknak a Fradi-Honvéd csata
A legrégebbi hagyományunk: a 27. forduló válogatottja
Busai mindkét kapusnak betalált, Trinks is meglőtte az elsőt
Online közvetítés a Ferencváros-Bp. Honvéd mérkőzésről
Thomas Doll szerint kötelező a győzelem a Honvéd ellen
FTC: Nemcsak a keret, de a szakmai stáb is erősítésre szorul?
FTC: Doll egyszer és mindenkorra leszögezte, kitölti a szerződését!
A legrégebbi hagyományunk: a 29. forduló válogatottja
FTC: Hajnal és Gyömbér nagy gólja és értékelése - VIDEÓ
A bajnoki cím ünneplése tavaszi nézőcsúcsot hozott a Fradinak a 29. fordulóban
Fradi-ünnep a nem túl népes kapu mögötti szektor előtt - VIDEÓ
A Fradi gólparádés győzelemmel ünnepelte meg a bajnoki címet
Sopron helyett a Groupamában ünnepelhet a Fradi az utolsó fordulóban?
Edzői értékelések az NB I 29. fordulójából
Balogh Balázs nem térne vissza a Ferencvároshoz
Thomas Dollból lesz az új Dzsudzsák Balázs?
Ott lesz-e a Fradi tábor a holnapi bajnokavatáson?
Nikolics és a Ferencváros értéke a legmagasabb
Ezt várják a főszereplők az NB I 29. fordulójától
Kubatov Gábor nyilatkozott a ferencvárosi ultrák helyzetéről!
Doll: jó játékosokkal zajlanak a tárgyalások – VIDEÓ
Németországból igazolhat jamaicai válogatottat a Fradi
FTC: Az első edzés bajnokcsapatként – VIDEÓ
Szabóé a vidéki, Kassaié a fővárosi rangadó a hétközi fordulóban
FTC: Orosz Pál a fanatikusokról, Dollról, Bödéről, erősítési tervekről
Gólösszefoglaló az NB I 28. fordulójának a meccseiről – VIDEÓ
FTC: minőségi, azonnal bevethető játékosokra lesz szükségünk a BL-re - Gera
Hiába a Fradi bajnokavatása, kevés néző volt a 28. fordulóban
Ferencvárosi ünnep és aranyszavak 12 év után - VIDEÓ
Edzői értékelések az NB I 28. fordulójából
A DVSC a mérkőzést, a Fradi a bajnokságot nyerte meg - VIDEÓ
Élő közvetítéseink az NB I 28. fordulójából
Ezt várják a főszereplők az NB I 28. fordulójától
Thomas Doll elárulta, meddig nem számíthat Nagy Ádámra
A Fradi fiatalja elárulta, várják vissza a fanatikusokat
FTC: Nagy Dominik Debrecenben már kezdőként bizonyítana
A Nagy Duett miatt távozik az edző a Ferencvárostól
Nem a Ferencváros a végállomás – vélekedett a védő
MK: Két hét múlva a lilák csatájával folytatódnak az elődöntők
DVSC-FTC: a vendégszektorba még kötelező a szurkolói kártya
A Ferencváros nem lesz esélyes a Bajnokok Ligája-selejtezőben
Kubatov: „Se én, se a szurkolók nem akarnak tort ülni a másik felett!
FTC: felfüggesztették minden kitiltott szurkoló büntetését
Az FTC Baráti Körének elnöke állítja, megvédik a Fradit
A Fradi Tábor megerősítette: tárgyalnak Kubatovékkal
Új Fradi-sas a láthatáron, pályázatot ír ki a Ferencváros
Válogatott: "Tudjuk, hogy senkinek sincs biztos helye"
A Fradi-szurkolók kifizetnék a Csepel büntetését
FEB: 300 000 forintot ért a Fradi csepeli vendégjátéka.
A Fradi szlovákja bizonyíthatja, ott a helye az Eb-keretben
A legrégebbi hagyományunk: a forduló válogatottja
Radó megint jött, a Fradi a Vidit is megverte
Suljic: "Nem a Barcelona lesz az ellenfelünk"
Hogyan járhatunk Fradi-mérkőzésre?