nb1.hu

Elmondta a DVSC gólvágója, hogy hol folytatja

Megbeszélte a dolgot a menedzserével.

A Nemzeti Sportnak adott interjút Bárány Donát, a Debrecen kiválósága, aki 15 gólt szerzett a másodosztályban.

Már kiskorában is a Lokiról álmodozott a játékos, az NB II-es szezont így foglalta össze:

„Egyértelműen a feljutás volt a célja a csapatnak, lehetőleg bajnoki címmel fűszerezve. Elég hullámvasútszerűen alakult ez az évad: kifejezetten jó formában volt a csapat az első néhány hónapban, az idény közben azonban elkezdtek zárkózni a vetélytársak, így az utolsó fordulóig kiélezett volt a verseny. A lényeg, hogy sikerült, aranyérem került a nyakunkra.”

A remek szezonja után elképzelhető lenne, hogy több csapat is szívesen látná a soraiban, azonban határozott elképzelése van a jövőjét illetően:

„Debrecenben szeretnék maradni az NB I-ben is. Ezt a menedzseremmel is megbeszéltem, így nem nagyon tudok érdeklődőkről beszélni, hiszen nem koncentrálunk erre a témára. Persze minden játékos életében jöhetnek fordulópontok, azonban a Loki áll a legközelebb a szívemhez. Itt szeretnék bizonyítani és minél sikeresebb lenni.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC