nb1.hu

Egyedi ajándékkal ünnepelték meg a Mezőkövesd játékosát

A klubelnök is köszöntötte őt.

A MEZŐKÖVESD KÖZLEMÉNYE:

"Farkas Dániel, csapatunk védője a Paks ellen lépett pályára 100. alkalommal a magyar élvonalban. A jeles jubileum alkalmából Tállai András elnök ajándékcsomaggal és egy 100-as feliratú mezzel köszöntötte a rutinos labdarúgót a Budafok elleni mérkőzés előtt.

Farkas Dániel Szerbiában a Spartak Subotica, valamint az FK Senta csapataiban játszott, majd 2017 februárjában igazolt együttesünkhöz. A honi élvonalban első alkalommal a Diósgyőr ellen 3-0-ra megnyert megyei rangadón lépett pályára 2017. február 18-án. Az idényben ezután még négyszer kezdőként, kétszer csereként játszott, továbbá három Magyar Kupa találkozón kapott lehetőséget. A 2017-2018-as idénytől alapembernek számított, ebben az évben 24 bajnoki összecsapáson lépett pályára és egy gólt szerzett, továbbá kétszer a Magyar Kupában is kezdő volt. A következő szezonban 22 OTP Bank Liga meccsen és két Magyar Kupa találkozón lépett pályára. A 2019-2020-as idényben ugyancsak alapembere volt csapatunknak, összesen 25 bajnoki és 6 Magyar Kupa összecsapáson jutott szóhoz. Rutinos védőnk idén is oszlopos tagja a csapatnak, 27 bajnoki mérkőzésből 22 alkalommal kapott lehetőséget és a DVTK ellen gólt is szerzett. A MOL Magyar Kupában három meccsen kezdőként lépett pályára. Farkas Dániel a 100. első osztályú mérkőzését Pakson játszotta március 6-án, a találkozó 2-2-es döntetlennel zárult. További pályafutásához sok sikert kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC