nb1.hu

Diósgyőr: a távozó gólkirály tiszta vizet öntött a pohárba

Bernd Storck is megleckéztette egyszer.

Eppel Márton is vendég volt a Hétközi Forduló legújabb adásában, amelyben az NB1.hu heti fő meccse, a Mezőkövesd-DVTK megyei csata is szóba került. És ha már az NB I újoncáról volt szó, Budai Ivett megkérdezte a 2017-es NB I-es szezon (akkor még kispesti) gólkirálytól, hogy miért jött el Diósgyőrből.

„A klub részéről azt a tájékoztatást kaptam, hogy nem voltak annyira megelégedve velem” – kezdte Eppel Márton, aki hivatalosan közös megegyezéssel távozott az NB II bajnokától. „Csatár vagyok, szóval elég egyszerű: a góljaim alapján ítélnek meg, nem rúgtam olyan sok gólt tavaly. De játszottam harminckét meccsen, szóval én úgy érzem, hogy aktív részese voltam azért ennek a csapatnak, de én is tudom, hogy nem volt olyan a játékom.”

Eppel az első diósgyőri szezonjára is kitért: „Amikor odakerültem, egyértelműnek tűnt, hogy visszajut a csapat, de ez nem sikerült, és ez nagyon nagy csalódás volt nekem is.

És amikor jött Szergej Kuznyecov, akkor ott teljesen megváltozott a hangulat.

„Próbált kialakítani egy olyan kezdő tizenegyet, amin nem nagyon változtatott, és nagyon nehéz volt bekerülni. Sokszor tudtam kezdőként szerepelni, de bennem is van hiányérzet. Szóval, nem úgy sikerült ez a másfél év Miskolcon, ahogy terveztem, dehát: ilyen az élet” – összegzett a nyolcszoros válogatott támadó.

A Hétközi Fordulóban a Cercle Brugge-nél eltöltött időszak is felmerült. Ekkor a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck volt Eppelék vezetőedzője a belga csapatnál: „Storck keményen fogott minket, pár hónapot töltöttem el a csapatnál. Egyik hétvégén azt hittem, jól játszottam. Erre behívott, ott volt az A4-es lapon, hogy mennyit futottam, mennyit passzoltam, mennyit lőttem kapura, és mondta, hogy ez kevés. Pedig nyertünk. Mondta, hogy többet kell futni, többet kell sprintelni és veszélyeztetni. És ez szerintem jó, amikor az ember találkozik ezzel, mert rájön arra, hogy nem király, hanem csak egy játékos, aki mindig tud fejlődni” – emlékezett vissza a jelenleg klub nélküli labdarúgó.

A Hétközi Forduló legújabb adása itt megtekinthető:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC