nb1.hu

Díjátadó Tiszaújvárosban

Tiszaújváros – Az egyesület megválasztotta legjobbjait.

Az NB III Keleti csoportjában ősszel kilencedik helyen végző FC Tiszaújváros hagyományaihoz híven idén is megválasztotta az egyesület év sportszakemberét, illetve az edzők javaslatai alapján korosztályonként az év játékosait.
 
A 2016-os év sportszakembere Czerva Zoltán lett. Az UEFA "B" licences edző idén töltötte be 60. születésnapját és ugyancsak idén már 30. éve edzősködik Tiszaújvárosban. Jelenleg az U17-es csapatot irányítja.
 
 
Korosztályoktól függetlenül a 2016-os év legjobb játékosának Bussy Dávidot (képünkön) választották meg, aki a felnőtt csapat saját nevelésű játékosa, kisebb kitérőkkel folyamatosan a Tiszaújváros színeit képviseli. „Kimagasló tehetség, professzionális a hozzáállása a futballhoz a pályán és azon kívül egyaránt. Társai különösen elismerik a tudását, közkedvelt egyénisége az öltözőnek. Az utóbbi félévben ugrásszerű fejlődésen ment keresztül a játéka, szinte kihagyhatatlanná vált a csapatból. Posztja irányító középpályás, melyet a jelenlegi csapatszerkezetben védekező középpályásként magas szinten old meg. Rúgótechnikája az átlagostól jobb, így gólokkal is hozzájárul a csapat sikerességéhez. Súlyos sérülése miatti hiányát a csapat rendkívül megérzi, tavasszal újra csatasorba kell állnia, várja vissza a csapat és a közönség is” – írja róla a klub honlapja.
 
A további, korosztályonkénti díjazottak listája ide kattintva tekinthető meg.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC