A terv jó volt
Banai, Doka – Antzoulasz – Kobouri – Fehér, Mack – Keita – Mörschel – Pauljevic, Ganea – Csoboth összeállításban kezdtünk. Értem Géza gondolatát az összeállítást illetően. A négy védő előtt négy középpályással játszunk, elöl pedig két gyors csatár. Alapból is azt gondolnám, hogy ez egy kontrákra építő csapat, ahol a négy védő előtt két szűrő (Keita és Mack) valamint két nagy munkabírású középpályás (Mörschel és Pauljevic) igyekszik megszűrni a zöld támadásokat. Elöl pedig két gyors és az átlagnál jobban cselező játékossal próbáljuk meglepni a Fradi védelmét. Logikusnak tűnő edzői húzások, és azt sem mondhatjuk, hogy rosszul lett kitalálva. Mert a vezető ferencvárosi gólig egész jól működgetett.
Miért nem sikerült?
Hogy mégsem működött igazán, annak több összetevője is van. Kezdjük hátulról. A védelmünkből Antzoulasz és Kobouri labdabiztosak, ugyanakkor a két szélén Doka már meglehetősen képzetlen. Fehér Csanád pedig nem csak képzetlen, de darabos is. Így amikor labdajáratással mentünk előre, akkor mindig becsúszott egy-egy bosszantó hiba. A középpályán még egész jól jöttünk előre. Keita csinált néhány szenzációs dolgot (talán az egyetlen volt, akinek a reakcióideje felvette a versenyt a zöldekkel), ugyanakkor nála is voltak ki nem kényszerített hibák. Mack önmagához mérten jól játszott, az NB I-hez képest gyengén, a Ferencvároshoz képest pedig ifi szinten van a fiú. Mörschel nem volt kiugróan rossz, a mi csapatunkban a jobbak közé tartozott, a Fradi játékosaihoz képest ő is gyenge volt. Adott lett volna a feladat, hogy íveljük át a letámadó zöldek fölött a középpályát, és indítsuk a gyors csatárainkat. Na ez már nem működött. Egyrészt mert a csatáraink nem túl magasak, és nem is túl robosztusak. Így a felívelt labdákat kilencven százalékban a ferencvárosi védők fejelték ki. Másrészt mert a lecsorgó második labdákat is ők tudták megszerezni.
Ideges Fradi, intő jelek
Pedig az elején lányos zavarban volt a Fradi. Először Dibusz rúgta a csapattárs helyett taccsra a labdát; aztán az egyik védőjük bombázta a csapattársba a labdát, amiből majdnem öngól lett. Az első félórában volt két nagyon komoly helyzetünk Ganea szögletei után. Az elsőt Mörschel fejelte a kapu fölé, a másodikat Antzoulas mellé. Ezen kívül volt még egy Pauljevic lövés is, a Fradinak meg kb hasonló helyzetecskéi. De már ekkor is látszódott két nagy probléma. Az első, hogy Ganea és Csoboth nem olyan területekre kapta a felíveléseket, ahonnan egyből kapura tudtak volna fordulni. Ehelyett a labdák beérkeztek a sűrűbe, ahol a nagydarab belső védők simán lefejelgették azt. A másik, hogy a lefejelt labdákat a Fradi középpályás- és csatársora sokkal hatékonyabban gyűjtötte be, mint a mieink. Hiába játszottak csütörtökön meccset, sokkal frissebbeknek és koncentráltabbaknak tűntek a mieinknél. A harmadik probléma hátul Fehér játéka. Lassú ez a fiú még az NB I-hez is, nemhogy a Fradihoz. Harminc perc elteltével arról beszéltünk, hogy Csanádot le kell hozni, Pauljevicet vissza bal bekkbe, Ganeát ki a szélre. Előre pedig Sasere kell, aki nagyobb eséllyel veszi fel a harcot a légi párbajokban.
Az első csapások
Ehhez képest is némileg váratlanul jött a Fradi első gólja, ahol két-három húzással jutottak a kapunk elé. Varga Barnabás könnyedén hámozta át magát Fehéren, és már Kobouri sem érte utol, így elguríthatta Banai mellett. Megfogta a gól a csapatot, mert egész odáig legalább a mezőnyben egyenrangúak voltunk velük, ez a gól viszont helyre tette az önbizalmukat. A gólnál egyébként Fehér kétszer is hibázott, ezek alapján is kijelenthető, hogy ő jelenleg nem NB I-es szint. Pedig szimpatikus fiatalember. A félidő végén, egy Fradi-kontránál ezúttal Katona ment el a szélén Fehér mellett, simán beadta mellette, középen pedig Varga megelőzte Antzoulaszt, így már 2-0 oda. Félidő.
Remény és a valóság
Hármas cserével folytattuk. Lejött Fehér, Mack és Csoboth, bejött Tajti, Sasere és Simon. Pauljevic visszament bal védőbe, Simon a jobb szélen Tajti középen folytatta. Megint megnyomtuk a félidő elejét. Az 52. percben Mörschel lőtt 25-ről, de Dibusz kiszedte a jobb alsóból. Ahogy belementünk a második félidő elejébe, kezdtem elhinni, hogy ha rúgnánk egy gólt, akkor még akármi is lehetne. Ez az érzésem a 65. percig tartott, amikor egy újabb ferencvárosi kontra után Loncsár lőtt a kapunkba. Nagyon könnyedén szerezték a góljaikat. Aztán innentől kezdve macska-egér harc aminek 0-5 a vége. Mi támadgattunk hitehagyottan, ők meg akárhányszor lekontráztak annyiszor gólt is lőttek.
Géza sara?
Az a fura, hogy szerintem Géza jól kigondolt taktikával küldte fel a csapatot. Behúzódtunk és labdaszerzés után visszakontrázunk. Ehhez képest a meccsen a Fradi kontrázott le bennünket hat-hét alkalommal, és lőtt belőle öt gólt. Géza sara lenne? Nem hinném. A taktika jó lett volna, ugyanakkor a mi játékosaink annyival képzetlenebbek és lassabbak voltak, hogy a Fradi simán kivárta hogy hibázzunk. Az első félidőben harmincöt percet bírtuk koncentrációval, a második félidőben pedig huszat. A többi macska-egér harc volt. Jól megfigyelhető volt az is, hogy az ő játékosaik mennyivel jobban egy-egyeztek. Mi a mezőnyben passzokkal el tudtunk jutni a támadóharmadig, viszont ahol kevesebb a terület, ott már megállt a tudomány. Ezért kellett volna működnie a felíveléseknek, hogy ne tudjanak a zöldek visszarendeződni. De ezeket a párbajokat simán nyerte a védelmük.
Jelen és közeli jövő
Azt kell mondjam, hogy ezen a meccsen nagyon kijött a két csapat értékének a különbsége. És sajnos azt kell mondjam, hogy egyelőre nem vagyunk ellenfél a Fradi számára. Szégyen, de a mai Újpestben nincs olyan játékos, aki beférne a zöldek kezdőjébe vagy akár csak a padjára. A jövő évi MOL által finanszírozott Újpestben a csapat kilencven százalékát el kell engedni. Talán Tamás Krisztián, Onovo, Keita, Mörschel, Ljujic, Csoboth az akiknek lenne helye a jövő Újpestjében. A többieknek én megköszönném. A legnagyobb hiányposztok a kapus ( Banai ma néha úgy dőlt el mint egy bója) és egy center.
A legfontosabb cél
A feladat adott. A hátralévő tizenegy fordulóban be kell biztosítani a bentmaradást. Ez nem lehetetlen feladat, mert azért a mezőny nagy része nem sokkal vagy semmivel sem jobb a mieinknél. Ha megnyerjük a kiesési rangadókat (komolyan szégyellem, hogy ezt kell írnom) akkor nagy eséllyel bent marad a csapat. Ha mellette hozunk bravúrpontokat a középmezőny ellen, akkor meg pláne.
Hajrá Lilák!