nb1.hu

Csertői Aurél: a Vidi vagy a Fradi ellen ez kevés lesz

Paks – Tóth Iván szerint kevés volt az átütőerő.

Mint arról beszámoltunk, a nemzetközi kupaszereplésért hajtó Paks a kiesés ellen menekülő Budapest Honvédot fogadta az atomvárosban az OTP Bank Liga 26. fordulójának nyitó összecsapásán, amely végül gólnélküli döntetlennel zárult. A mérkőzést követően az eltiltott Marco Rossit helyettesítő Tóth Iván és Csertői Aurél értékelte a látottakat.

 

Tóth Iván (Bp. Honvéd): – A támadójátékunk hagyott némi kívánnivalót maga után, így gólt nem sikerült szereznünk. Inkább taktikai harc volt a pályán. Gólokat szerettünk volna szerezni és természetesen nyerni, a cél az volt, hogy felküldjük a labdát a csatárnak, és a lecsorgókból be tudunk majd találni, de kevés volt az átütőerő. Azzal elégedett vagyok, hogy nem kaptunk gólt, és hogy nem kaptunk ki. Minden pontot meg kell becsülni, igazságos döntetlen született.

 

(fotó:nb1.hu)

 

Csertő Aurél (Paks): – A támadójátékunk nem volt megfelelő. Masszív volt a Honvéd, brusztos meccset játszottunk. A minőségi játékban többet kellett volna nyújtanunk, ugyanis a szituációk megvoltak a gólszerzésre, de pontatlanok voltunk a végjátékban, nem kellő pontossággal játszottuk meg a kontrákat. A Videoton vagy a Ferencváros ellen ez nagyon kevés lesz.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC