nb1.hu

Craiova-Honvéd: a hanggránát nem minden, fejbe is dobták a bírót – videó

Egész egyszerűen csak egyetlen ítélet születhet!

Botrányos körülmények között ért véget csütörtökön este a Craiova-Honvéd El-selejtező, A kispestiek azóta már bejelentették, hogy megóvták a meccset. A hosszabbítás utolsó perceiben robbant egy hanggránát, majd összeesett a bíró, akit a tartalék spori helyettesített 30 perc szünet után a 11-es rúgásoknál, amit viszont a hazaik nyertek meg, de a Honvéd több kísérletét újra el kellett volna végeztetnie a beugrónak a Craiova kapusa miatt.

Tegnap azt is részletesen feltártuk, hogy a hanggránáttal nem a mérkőzés játékvezetőjét, hanem a földön fekvő magyar játékost, Batik Bencét vették célba. Az, hogy miért gondoljuk ezt, a linkre kattintva elolvasható.

 

A Batik-szálra egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, ám egy másik követőnknek is örökké hálás köszönettel tartozunk, aki jelezte, a bírót is eltalálták. A robbanás után ugyanis a fejéhez kap, de nem a jobb füléhez, hanem följebb, ez a felvételen is látszik és az is, hogy tényleg csattan valami a fején.

 

 

 

Azóta kiderült, öngyújtó volt az, és ezt a román lapok is megírták. 

Azaz, egy magyar játékos mellett a bírónak is direkt súlyos sérülést akartak okozni a román ultrák, az UEFA-nak meg ezt is figyelembe kell majd vennie, amikor hétfőn dönt az ügyben.

Ráadásul, azt sem szabad elfelejteniük az ítészeknek, hogy milyen magyarellenes rigmusok voltak az egész mérkőzésen.

 

Egész egyszerűen csak egyetlen ítélet születhet, mégpedig a Honvéd továbbjutása!

 

Az ügyben megjelent összes cikkünk a linkre kattintva érhető el

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC