nb1.hu

Büntetés lesz a Kisvárdánál, sziporkázott az MTK edzője – reakciók

Bognár gratulált, Waltner büszke volt.

Szombaton három meccset rendeztek az NB I-ben. A Kisvárda fordulatos meccsen 3-3-as döntetlent játszott a Pakssal. A ZTE megszakította a Gyirmót parádés formáját. Az Örökrangadó pedig 0-0-s remivel zárult. Cikkünkben összegyűjtöttük a vezetőedzők értékeléseit. 

Kisvárda-Gyirmót 3-3

Révész Attila: "A közönség végig jól szórakozott, de mi a kispadon eléggé idegesek voltunk. Egy olyan meccset engedtünk ki a kezünkből, ami 15-20 perc után úgy tűnt, hogy a miénk lesz. Ezt követően buta hibákat követtünk el, pedig ezekre a szituációkra egész héten készültünk. A fegyelmezetlenségünknek köszönhetően felhoztuk az ellenfelet. A szünetben lelket kellett önteni a játékosokba. A harmadik bekapott gól után a cseréink tudtak segíteni. Nem lehet szó nélkül elmenni a fegyelmezetlenség mellett, amit már sokadjára látok. A fegyelmezetlenség büntetést fog maga után vonni. Érzéseim szerint kicsit elhittük, hogy jók vagyunk, így nem akarunk a védekezés során szenvedni."

Bognár György: "A mérkőzés képe alapján – különösen az első negyedóra után – jó eredménynek tartom ezt a 3-3-at. Összességében a meccs első húsz percében nagyon rossz volt a védekezésünk, nem hiába kaptunk két gólt is. Ekkor nem szerettünk volna még belenyúlni a csapatba, kapkodás lett volna. Tovább hagytuk a három belső védős rendszert, ami aztán hozta a számításainkat, hiszen aztán magunkra találtunk. A második játékrészben jobban nyomtunk, mint a hazaiak, akár meg is nyerhettük volna a találkozót. Jó iramú mérkőzés volt, még akkor is, ha az eredeti elképzelésünk nem ez a játék, hibáinkat ugyanakkor ki kell küszöbölnünk. Három szerzett gólszámunkat szeretnénk megtartani, viszont hármat nem kapni kicsit nehezebb most elérnünk. Gratulálok a csapatomnak, mert egy jó és veszélyes gárda ellen örülhetünk az egy pontnak is."

Gyirmót-ZTE 0-1

Csertői Aurél: "El kell ismerni a ZTE jobban focizott nálunk, kicsit lassú volt a játékunk, kevés lehetőséget tudtunk kialakítani. A ZTE nagyon jól védekezett és veszélyes kontrákat indított. Sajnos megint pontrúgásból kaptunk gólt. Ma nem nyújtottunk olyan teljesítményt, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést."

Waltner Róbert: "Nagyon fontos, hatpontos mérkőzés volt. Az év első négy fordulójában háromszor idegenben játszottunk és sikerült két meccsen is nyernünk. Azt is hozzá kell tenni, hogy ma a tavasszal legjobb formában lévő együttest sikerült megverni, hisz a Gyirmót mindhárom idei mérkőzését megnyerte. Egy stabil csapat ellen játszottunk, nem könnyű itt nyerni, úgyhogy büszke vagyok a játékosokra."

MTK-Fradi 0-0

Márton Gábor: "Küzdelmes meccset játszottunk egy nálunk jobb csapattal. Nagyot küzdöttek a gyerekek, amikor meg kellett, szerencsénk is volt. Örülünk a döntetlennek, de ehhez most kellett egy jó adag szerencse is. Nekünk mindegyik meccs fontos. Az előző meccsen gyűjtött négy pont jól néz ki. Kezdünk összeállni, és képesek vagyunk bravúrokra, ami pozitív. Ideje volt már, hogy Mijatovics ilyen teljesítményt nyújtson (mondta nagy mosollyal – a szerk.). Kicsit hiányoltuk a kapusoktól eddig a bravúrokat. Gondolkodtunk azon, hogy két kapust állítunk be. A kapusposzt nálam érzékeny téma. Mindegyik hiba után, ha kitennénk a kapust a csapatból, három forduló után elfogynának. Aki kapusnak ment, vessen magára."

Sztanyiszlav Csercseszov: "Sajnos ma két pontot elveszítettünk. Mindent megtettünk azért, hogy három pontot vigyünk haza, de sajnos az ellenfél nagyon jól védekezett, illetve mi nem rúgtuk be a helyzeteinket. Az első félidőben nem helyeztünk elég nyomást az ellenfélre, de ebben javultunk a szünet után. Új játékosaink jó teljesítményt nyújtottak a pályán, de ettől sokkal többet akarunk látni tőlük."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC