nb1.hu

Bozsik Péter a szintén edző fia ellen meccselt – REAKCIÓ

Ilyen meccsek kellenek a magyar focinak.

ÍME, A ZTE BESZÁMOLÓJA:
 
"Az NB III Nyugati csoportjában szereplő második csapatunk ma délután a Komáromot fogadta a ZTE Arénában. A meccs pikantériáját az adta, hogy vezetőedzőnk, Bozsik József édesapja, a ZTE-vel 2002-ben bajnoki címet nyerő Bozsik Péter a Komárom kispadján látogatott Zalaegerszegre. A végig jó iramú találkozón 1-1-es félidő után 2-2-es végeredmény született, a vendégek a hajrában egy igen véleményes büntetőből egyenlítettek.
 
– Lüktető mérkőzés volt, de azt gondolom, hogy az ilyen találkozókra van szüksége a magyar labdarúgásnak – értékelt honlapunknak Bozsik József vezetőedző. – Felvállaltuk a bátor támadófutballt, kezdeményeztünk, aminek köszönhetően az első félidő végén több komoly lehetőséget is kialakítottunk. A második játékrész elején ott folytattuk, ahol abbahagytuk, és a második gólunk után óriási sanszunk volt arra is, hogy lezárjuk a meccset, sajnos ezt nem tettük meg, a végén pedig a futball istenei megbüntettek minket. A látottak alapján nem vagyok igazán boldog az egy pont miatt, mert három is lehetett volna, a szerdai pofon után viszont pozitívum, hogy így talpra tudott állni a csapat az Érdnél jobban és erőteljesebben futballozó Komárom ellen."
 
Bozsik József a zaol.hu-nak a következőket mondta:
 
"A magyar labdarúgásnak ilyen mérkőzésekre van szüksége. 2-1-es vezetésük után lezárhattuk volna a mérkőzést, ám nem tettük, helyette az ellenfél egyenlített.
 
ZTE FC – Komárom 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Fehér B. (29), Zimonyi (74.) ill. Simigla (24.), Molnár S. (80.-büntetőből)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC