nb1.hu

Box-to-box – igaza van-e a Fradi sportmenedzserének az új igazolásról?

Mást is láttam, nem csak azokat, amiket állít róla.

Box-to-box!

Ízlelgessük ezt a kijelentést, mert olyan horderejű lehet, mint amikor Pintér Attila szövetségi kapitányként azt kiabálta be a játékosainak Észak-Írország ellen, hogy tolódjatok.

A tolódás szakkifejezés ősidők óta őshonos a labdarúgásban, az, hogy sokan nem értették, hogy Pintér miért kéri ezt (kiabálva) a játékosaitól, nem az ő hibája, hiszen egy adott terület szakemberei mindig többet tudnak az adott területről, mint a nagy átlag. Az élet minden szegmensében. Viszont az emberek sajnos olyanok – tisztelet a kivételnek -, hogy ha nem tudnak vagy értenek valamit, akkor azt hibáztatják, aki érti, amit mond.

Box-to-box!

A fenti kijelentést most Hajnal Tamás, az FTC sportmenedzsere használta, akinek szavait előbb beharangozó cikkben lehetett megtalálni a Fradi honlapján, majd nyilván bejátszották a szavait a Fradi TV-ben is kedden, de az adást nem láttam.

Vécsei Bálintot viszont már rengetegszer láttam futballozni, legelőször 2008 szeptemberében, amikor Kazincbarcikáról Kispestre került a Magyar Futball Akadémiára.

„Ő lesz az első válogatottunk az akadémiáról” – mondta nekem George F. Hemingway, volt tulajdonos pár hónappal később egy havas, téli napon, miközben a fiatalokat figyeltük a havas, csúszós, agyonhasznált műfüves pálya mellett fagyoskodva.

Vécsei Bálint gólja a Budapest Honvéd – Újpest FC mérkőzésen

2014.03.01. OTP Bank Liga 18. forduló Budapest Honvéd – Újpest FC 3-2 Vécsei Bálint gólja

Hemingwaynek, mint egyébként annyi minden másban, igaza lett. De előbb Vécsei még a Honvéd első csapatának lett a stabil játékosa, olyannyira, hogy amikor a Honvéd Marco Rossi első tündöklése idején, óriási meglepetésre, harmadik lett a bajnokságban 2012/13-ban, már a kispestiek egyik legjobbja volt, 4 gólt is szerzett az élvonalban.

Éveken át alapembere volt a Honvádnak, mert magyar szinten kiemelkedő futballistának számított már akkor is. Végig hajtotta a meccseket, de nem egy tempóban, hanem ritmusváltásokkal és kereszt irányú mozgásokkal teletűzdelve. Rengeteg labdát szerzett a két tizenhatos között alkotta téglalapban, amiket nagyon jól játszott meg. Ha kellett kis passzokkal, vagy hosszú, akár kereszt irányú indításokkal hozta helyzetbe társait, és arra is volt mindig energiája, hogy odaérjen az ellenfél kapuja elé, ahol, ha kellett, fineszes megoldásokkal is előrukkolt. (videón: Sion-Lugano 1-2, Vécsei duplázott)

Streamable – free video publishing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Tud tehát szerelni, passzolni, indítani, sokat és sokszor futni hosszan és röviden egyaránt, gyorsan, ritmusváltásokkal és egy tempóban is, egyébként távolról is jól lő, illetve a levegőben sem rossz.

Igazi box-to-box futballista, mert a box kifejezés a labdarúgás nemzetközi-szakmai nyelvezetében tizenhatost jelent. Régóta!

Vécseit a Bologna vitte el Kispestről, de ott még nem tudott gyökeret verni, ezért kölcsön lett adva a Leccének, ahol jól játszott, majd a svájci Luganóban, mely gárda legutóbb az El-csoportkörbe verekedte magát, szintén az egyik legjobb lett, akárcsak Kispesten volt. A magyar válogatottban meg kétszer kapott bizonyítási lehetőséget.

Vécsei Bálint gólja a KTE Phoenix Mecano – Budapest Honvéd mérkőzésen

2013.07.28. OTP BANK LIGA 1. forduló KTE Phoenix Mecano – Budapest Honvéd 3-1 Vécsei Bálint gólja

Box-to-box, mondta tehát Hajnal Vécseiről, aki a két tizenhatos között aranyat ér.

Elfeledett Svájc: elnézést kértünk a Fradi új igazolásától – interjú – NB1.hu

Mint tegnap jeleztük, George F. Hemingwaynek, a Honvéd volt tulajdonosának az nb1.hu-nak adott 2009-es jelzése miatt („Ő lesz az első válogatottunk az akadémiáról") már 11. éve, hogy kiemelt figyelemmel követjük Vécsei Bálint pályafutását. Ám amikor ma találkoztunk vele a Groupama Arénában, elnézést is kértünk tőle.

Ezért igazolta le a Fradi, ezen a poszton számítanak rá, és mivel remek ember, ráadásul erős fejben is, véleményem szerint bőven a Ferencváros utóbbi éveinek egyik legjobb igazolása lehet.

És azért állítom mindezeket, mert én láttam őt szélső középpályásként és ékként is kiemelkedően teljesíteni…

Vécsei Bálint második gólja MVM Paks-Budapest Honvéd meccsen

OTP BANK LIGA 19. forduló MVM Paks-Budapest Honvéd 0-3 Vécsei Bálint gólja

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC