nb1.hu

Vaduz-Fehérvár: sok hiányzóval készülnek tizenegyespárbajra

Legalábbis felkészültek az eshetőségre.

Az Európa-liga második körének visszavágóját megelőző napon a MOL Fehérvár ellenfelének, az FC Vaduz csapatának vezetőedzője, Mario Frick előbb edzést vezényelt, majd sajtótájékoztatót tartott. Ebből idézett a fehérváriak honlapja.

"Fontos mérkőzés lesz ez számunkra, mintegy 1500 hazai és 100 vendégszurkolóra számítunk. Jócskán lesznek hiányzóink. Simani 3. sárga lapja miatt nem áll rendelkezésre, Drazan, Milinceanu, Lüchinger és Mikus sérültek, illetve Wieser, Prokopic és Gasser játéka is kérdéses. Nem fogunk kizárólag a támadásra összpontosítani, nem szeretnénk gólt kapni, a csatáraink pedig vannak elég jók ahhoz, hogy bármilyen szituációból betaláljanak. Felkészültünk rá, hogy hosszabbításig vagy akár tizenegyespárbajig is húzódhat a mérkőzés! Bízom a továbbjutásunkban, de hatékonyabbnak kell lennünk a kapu előtt, mint Magyarországon – bár azt se felejtsük el, hogy ott az első félidő vége előtt nem kaptunk meg egy büntetőt. A Viditől hasonló játékra számítok, mint az odavágón, gyors labdarúgókkal rendelkeznek – Nego, Scsepovics, Milanov -, remek kontrákat vezetnek és az első selejtezőkörben is kiválóan teljesítettek idegenben. Ellenfelünknek sokkal több veszítenivalója van, ebben bízhatunk. Annyi szent, hogy a Frankfurt elleni párharc lenne a klub történetének egyik legfontosabb párharca!" – fogalmazott Mario Frick.

Marko Nikolics nyilatkozata ide kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC