nb1.hu

Szivics állítja, a klub és ő is korrektül búcsúzott

Miskolc – A Fradi meccs után, ügyvédje jelzett a klubnak.

Szivics Tomiszláv tegnap óta már nem a Diósgyőr vezetőedzője, de a boon.hu jelentése szerint utoljára még kilátogatott a stadionba, hogy elköszönjön a játékosoktól és a munkatársaktól, de elintézte az ilyenkor szükséges teendőket is, miután végzett az öltözőben. A boon.hu-nak nyilatkozott a tréner a keddi eseményekről.  – Rövid voltam. Árki Gábor beszélt először. Én sok sikert kívántam mindenkinek Elmondtam, ez egy természetes reakció, más klubnál is volt már ilyen és lesz is, és hogy az eredményekért én felelek. Azt hiszem, ezt mindig mutattam is, de nem is lehet másként csinálni. Hogy érzem magam? Nem tudom, hogy most mi az igazi szó erre. Fáradt vagyok, csalódott vagyok és ugyanakkor boldog is. Ügyvéden keresztül tájékoztattam a vezetőket a Ferencváros mérkőzés után, vasárnap, hogy úgy gondolom: a csapatnak kell egy új impulzus, és ilyen helyzetben az a természetes dolog, ha megy az edző. Ilyenkor reagálni kell, az a korrekt megoldás, ha nem bujkálunk. Én voltam a kezdeményező, aztán Árki Gábor felhívott, megbeszéltük, hogy ma jövök és megoldjuk a helyzetet. Papírra vetettük, amit kell, és ezzel lezártuk. Az elválás részleteiről nem beszélek: én is korrekt voltam és a klub is. A legrosszabb álmaimban sem gondoltam, hogy ez így lesz, de aztán mégis így lett… Az adott szituációban valamit tenni kell, és úgy láttam, hogy ez a legjobb megoldás, a csapat érdekében, a szurkolók érdekében és a saját érdekemben is. Azért, mert egyértelműen lehetett látni, hogy a játékosoknak valami új kell, nem lehet így nekimenni az utolsó öt fordulónak. Másfél év csodálatos volt, ez utolsó három-négy hónap nem. Senki nem akarta, hogy ez legyen a vége, de sajnos így történt. Van sok szép emlék: két döntő, a Ligakupát megnyertük, a Magyar Kupát elveszítettük, nagyon nagy élmény volt mind a kettő, ugyanígy az, hogy hat meccset játszottunk az Európa Ligában. A bajnokságban hét győzelem zsinórban, kapott gól nélkül, a harmadik hely, szóval sok mindent lehet sorolni…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC