nb1.hu

Slavia-Fradi: a jobb csapat jutott tovább? – reakciók

Nem teljesen elégedett a Frencváros trénere.

A Ferencváros ugyan 1-0-ás vereséget szenvedett a Slavia Praha ellen, azonban 2-1-es összesítéssel így is a zöld-fehérek jutottak tovább. A vezetőedzők így nyilatkoztak a lefújást követően:

Slavia-Fradi: az egyetlen örök igazság! – NB1.hu

Most pont másképpen alakult, mint Budapesten! Akkor, mintha mérgezett egerek lennének, akkora svunggal kezdtek bele a meccsbe a Slavia Praha játékosai, akik majdnem olyan sebességgel rohantak előre (akkor is, ha támadtak, de akkor is, amikor letámadtak), hogy az embernek az volt az érzése a Groupama Aréna sajtólelátóján, mintha tényleg elhinnék a világ leglehetetlenebb dolgát, mégpedig azt hogy a fény az utolérhető, majd lehagyható…

 

Peter Stöger (Ferencváros): ,,Az a legfontosabb, hogy megvan a továbbjutás. Az történt a meccsen, amire előzetesen számítottunk. Egy nagyon erős ellenféllel kellett megküzdenünk, valamint néhány alkalommal a szerencse is mellénk állt. Készülhetünk a következő párharcra."

 

Stöger elmondta továbbá, hogy a taktika meghatározásánál döntő szerepe volt a Slavia játékerejének. Számítottak a mélységi befutásokra, ha más hadrendben álltak volna fel, akkor nem jött volna össze a továbbjutás. Az osztrák tréner nem elégedett teljesen, több veszélyes kontratámadást szeretett volna látni. Hangsúlyozta továbbá, hogy kiejtették a favoritot, nem az esélyesebb csapat jutott tovább.

A rájátszásról így nyilatkozott:

,,Nem lesz könnyebb a dolgunk, ahogy haladunk előre. A következő körben már nagyon tapasztalt és jó csapatok szerepelhetnek csak. Nagy büszkék vagyunk az eredményre, de készülünk a következő feladatra. Nem csak a BL-ben, hanem az NB I-ben is szeretnénk sikeresek lenni."

BL: megvan a Fradi ellenfele – részletek – NB1.hu

A Young Boys lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójában. Most pont másképpen alakult, mint Budapesten!

Jindrich Trpisovsky (Slavia Praha): ,,Nagyon jó minőségű és tapasztalt csapat volt a mai ellenfelünk, amit már többször be is mutattak a selejtezőmeccsek során, tavaly és idén is. Sok jó minőségű játékosuk volt és nem követtek el sok hibát."

Arra kérdésre, hogy a jobb csapat jutott-e tovább, így válaszolt:

,,Általában az a jobb, aki győz. Ebben a párharcban viszont az győzött, aki összességében jobban teljesített. Az ellenfelünk sokkal jobban használta ki a lehetőségeit. 180 perc alatt csupán egyszer tudtunk gólt lőtt. Kiegyenlített erők küzdelmét láthattuk, véleményen szerint a szerencsésebb csapat jutott tovább." 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC