nb1.hu

Kazincbarcika: a DVTK-tól érkezett játékos – reakció

Hivatalos bejelentés.

 

A KBSC KÖZLEMÉNYE:

 

"Csatári Gergő után Benkő Péter személyében újabb fiatal, diósgyőri nevelésű játékossal erősödtünk. Benkő Péter Szlovákiában kezdett futballozni, majd a DVTK Akadémiáján folytatta pályafutását. Diósgyőrben először az U16-os csapatban szerepelt a 2018/2019-es szezonban, akkor huszonnégy mérkőzésen lépett pályára. A következő idényben az U17-es együttes tagja volt, ahol szintén mint alapember számítottak rá, ekkor nyolc gól is a neve mellé került. A 2021/2022-es bajnokságban húsz U19-es meccsen bizonyított, illetve keretbe került az NB3-as tartalékcsapatban is. Benkő Péter tavaly szintén az U19-ben, valamint a DVTK II-ben bizonyított. A tavalyi idényben összesen harmincegy mérkőzésen nyolc gólt szerzett és korosztálya egyik kiemelkedő játékosaként idén profi szerződést kötött vele nevelőegyesülete. A szezon eddigi részében négy NB3-as mérkőzésen lépett pályára, valamint a Soroksár elleni bajnokin a másodosztályú együttesnél is keretbe került.

 

Benkő Péter a 2022/2023-as bajnoki idényt a Kolorcity Kazincbarcika SC-nél tölti kölcsönben, erről így nyilatkozott a tizenkilenc éves játékos:

 

"Boldog vagyok, hogy a DVTK lehetővé tette számomra ezt az igazolást és annak is nagyon örülök, hogy a Barcika felfigyelt rám. Tudom, hogy így szem előtt leszek és a Diósgyőr figyelemmel tudja kísérni a játékom. Rengeteget tanultam az Akadémián és ezt mind meg is szeretném itt mutatni, mert egy nagyon jó csapatnak tartom a Kazincbarcikát. A fejlődésem és a játékospályafutásomban egyaránt nagy előrelépés ez és az NB2-ben is szeretnék bizonyítani magamnak és a klubnak egyaránt!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC