nb1.hu

Guzmics a fedélzeten: tovább írnák a történelmet Matyóföldön

Törökországi edzőtáborba utazik a meglepetéscsapat.

Vasárnap útra kel a Mezőkövesd gárdája, hogy az itthoninál kellemesebb körülmények között, Törökországban készüljenek az NB I. folytatására.

A meglepetésre a két favorit, a Ferencváros és a MOL Vidi közvetlen üldözője válogatott játékossal is erősödött. Már októberben megírtuk, hogy a Slovan Bratislavából elkívánkozó 27-szeres válogatott Guzmics Richárd a Mezőkövesdben folytatja.

A belső védő a klubja honlapjának elmondta:

"Meg fogok mindent tenni azért, hogy a kezdőbe verekedjem magam, a klub által kitűzött célokat elérjük. Remélem, hogy sikeres mezőkövesdi időszak áll előttem, ahogyan megtapasztaltam, tényleg minden adott hozzá. Jól fogadtak a társak, remekül érzem magam. Egyénileg pedig mindenképp fontos kiemelnem, hogy szeretnék újra a válogatottba bekerülni, amilyen hamar csak lehetséges. Nincs annál felemelőbb érzés, ha egy játékos a saját nemzetét képviselheti címeres mezben"
Guzmics Richárd legutóbb skótok ellen szerepelt a nemzeti tizenegyben, még 2018 márciusában. Érdekesség, hogy a rutinos futballista legutóbb 2014 májusában lépett pályára az élvonalban. 

A 2014 óta külföldön szereplő játékosban már régóta érlelődött a hazatérés gondolata, és véleménye szerint az NB I színvonala is erősebb, mint mikor légiósnak állt.

Kuttor Attila együttese továbbra is a bajnokság meglepetéscsapata maradna, és a klub történetének legjobb helyezésével zárnák az évadot. Ehhez sokat tehet hozzá Pekár László, a sárga-kék támadója is: "Nagyon jólesett az, hogy picit pihenhettünk. Jó volt, hogy jutott idő a családdal ünnepelni, átgondolni az előttünk álló év céljait. Ilyenkor mindig feltöltődik az ember. Természetesen a ránk szabott feladatokat én is elvégeztem, így nem estem ki a ritmusból. Rendkívül motiváltan vártam ezt a napot, jó újra találkozni a srácokkal. Mindent meg fogunk tenni az alapozás során, hogy a lehető legjobban szerepeljünk majd a tavasszal"

Élő közvetítés az átigazolásokról – elképesztő péntek! – NB1.hu

 

A gárda kapusa, a Zalaegerszeg ellen két büntetőt is hárító Szappanos Péter is elmodta, mit vár a szezontól: "Pont elegendő volt a pihenő a regenerálódásra, szerencsére nem estünk ki a ritmusból. Mindenki kapott egyéni edzésprogramot. Sajnos nem sikerült úgy befejezni az évet, ahogyan szerettük volna, de 2020 remek lehetőség arra, hogy bebizonyítsuk, nem véletlenül állunk a bajnokság harmadik helyén."

A Mezőkövesd-Zsóry január végén kezdi a szezont, a Kisvárdát fogadják hazai pályán.

Bosnyák válogatottal erősített a Mezőkövesd – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC