nb1.hu

Nyilatkozott a klubigazgató.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk “száműzték” a belga KRC Genk első csapatának keretéből a magyar válogatott 20 éves támadóját Németh Andrást. Az ok, hogy az idény végén lejár a játékos szerződése klubjával és még nem sikerült megállapodni a feleknek folytatásról. Addig amíg nem kerül pont az ügy végére, Németh az U23-as együttessel készül.

Nem csak Németh, de csapattársa Mika Godts is hasonlóan járt. Dimitri De Condé klubigazgató egy helyi lapnak nyilatkozott az esetről.

“Megvannak a sportszakmai és pénzügyi korlátaink, és nem engedünk meg semmilyen kivételt – mondta De Condé a Het Belang van Limburg c. lapnak – Még akkor sem, ha a játékos neve Pozuelo vagy Onuachu (a Genk korábbi és jelenlegi legnagyobb csillaga – a szerk.). Nem akarjuk veszélyeztetni a klubunk jövőjét – mondja.

A lap egyébként azt írja, hogy Németh épp a posztján játszó Onuachu miatt nem látja a jövőt magának a Genknél, míg Godts állítólag túlzott anyagi és sportszakmai igényeket támasztott” – ídézte a csakfoci.hu a klubigazgató szavait. 

“Hadd emeljem ki, hogy hiszünk mindkét fiú kvalitásaiban.Lehetőséget is adtunk és szeretnénk továbbra is adni nekik. De ilyesféle garanciákat adni – mint amiket kérnek – túl messzire vezet. Ha ők és a környezetük úgy gondolják, hogy egy másik klubnál jobban járnak, akkor menjenek. Azoknak a játékosoknak, akik nem akarnak velünk együtt gondolkodni, nem tudunk pályát kínálni. Az ajtó továbbra is nyitva áll mindkettőjük előtt. Továbbra is reméljük, hogy a józan ész győzedelmeskedik, és meg tudunk majd állapodni” – mondta az igazgató.

Németh 21 tétmérkőzésen húzta magára a Genk mezét, melyeken 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC