nb1.hu

Young Boys-Fradi: hatalmas gólok, óriási káosz

BL-hez méltó meccs volt.

Young Boys-Ferencváros 3-2

Az utolsó előtti meccsét játszotta a Ferencváros a csoportkör előtt, a Young Boys elleni párharc során dől el, hogy ebből Bajnokok Ligája vagy Európa-liga lesz.

A találkozót műfüvön játszották, ami némi előnyt jelenthetett a haza csapatnak, amit a Young Boys vezetőedzője meg is említett a meccs előtti nyilatkozatában. Külön kitért arra is, hogy mennyire felemelő érzés hallani a Bajnokok Ligája himnuszát. Ez Peter Stögernek is különleges élmény lehetett, hiszen mint elmondta a meccs előtt, még soha nem szerepelt a BL-csoportkörében, ha bejutna, az lenne az edzői pályafutása csúcspontja.

 

 

Már a kezdőrúgás után érezni lehetett, hogy mennyire nagy a tét. Mind a két csapat hatalmas elánnal vetette bele magát a találkozóba, kifejezetten jó iramú volt a meccs. Csupán 14 percnyi játékra volt szüksége Bolinak ahhoz, hogy egy rendkívül szemfüles labdaszerzést követően, egy hatalmas bombagóllal megszerezze a vezetést a Fradinak. Két perccel később egy hasonlóan szép, ám jóval szerencsésebb találattal egyenlítettek a svájciak. Dibusz majdnem hárítani tudott, de nem állt mellette Fortuna.

A 25. percben elszabadult a káosz. Botkát rántotta le Hefti a tizenhatoson belül, a játékvezető tizenegyest adott, valamint kiállította a svájci futballistát. Meschack Elia is sárgát kapott szövegelésért, míg Botka a földön feküdt, akihez beszaladtak az orvosok ápolni. A büntetőt Myrto Uzuni végezte el, ám a kapufát találta el. A kipattanó a Young Boys kapusának a hátára pattant, amire rárobbantak a játékosok, majd Laidouni az egyik Young Boys játékos lábának segítségével a kapuba továbbította a játékszert. Újabb ápolás következett, valamint a VAR-szobában is vizsgálták a találatot. Végül nem adták meg a gólt, mert a Ferencváros játékosa a labda elrúgása előtt belépett a büntetőterületre.

A 40. percben Dibusz bravúrt mutatott be Garcia beadását követően, azonban Sierro hatalmas lövését már nem tudta hárítani. Ezek után következhetett a szünet, amire a Young Boys vonulhatott előnnyel.

A második félidőt is hasonló erőbedobással kezdték a felek, a hazaiakon nem látszott, hogy emberhátrányban lennének. Egy nagyon kemény és harcos 20 perc következett, majd a 64. percben Garcia megszerezte a hazaiak harmadik találatát is. A Fradi oldalán sem volt hiány helyzetekből, azonban Guillaume Faivre rendkívüli formában védett, sorra hárította a próbálkozásokat.

A Ferencvároson érezni lehetett, hogy ugyan erővel még bőven bírja a gárda, azonban fejben kicsit szétesett. A 82. percben azonban ismét Boli lőtt kapura és úgy tűnik, hogy nem tud kis gólt szerezni, rettenetesen nagy gólt lőtt. A továbbjutás szempontjából nagyon sokat jelenthet ez a találat. Valószínűleg mind a két gólját többször visszanézhetjük majd különböző csatornákon, rendkívül szépek voltak. Néhány perccel később Mmaee egyenlíthetett volna, ám a fejese a kapu fölé szállt.

A hangulat egyébként kiváló volt az egész meccsen, biztos, hogy nagyon sokat segített a Young Boysnak. Jövő héten azonban Budapesten lesz a meccs és az is biztos, hogy a Ferencváros-szurkolók még ennél is pokolibb hangulatot fognak teremteni.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: FRANCK BOLI

Két gólt szerzett, ráadásul mind a kettő hihetetlenül szép volt. Nagyon sokat tett azért, hogy a párharc már ne dőljön el már az első meccsen.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A TIZENEGYES

A 25. percben Zubkov indította Botkát, akit a tizenhatoson belül Hefti lerántotta, tizenegyes, piros lap. Myrto Uzuni lett az ítélet végrehajtó, ám a kapufát találja el. A kipattanó a kapus hátára pattan, majd Laidouni Camara lábára sodorta a labdát, ami a kapuban kötött ki. Azonban Laidouni már a lövés előtt belépett a tizenhatos területére, ezért a VAR nem adta meg a találatot.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

14. p.: Franck Boli nagyon szemfülesen csente el a labdát egy hazai bedobást követően Camarától, majd kapura vezette a játékszert és 10 méterről egy irgalmatlan nagy gólt lőtt. 0-1!

16. p.: Elia lőtt kapura nagyjából 20 méterről, a labda megpattant a hazai csapakapitány és ugyan Dibusz beleért a labdába, hárítani nem tudott. 1-1!

40. p.: Garcia beadását még kiütötte Dibusz, azonban középre, majd ezután Vincent Sierro lőtt 20 méterről egy hihetetlen nagy gólt. 2-1!

64. p.: Ulisses Garcua nagyjából 18 méterről, kissé balról a bal alsóba lőtt. 3-1!

82. p.: Mmaee passzolt laposan Bolihoz, aki a bal felsőbe bombázott 17 méterről, középről. 3-2!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A visszavágóra augusztus 24-én kerül sor, a Groupama Arénában.

JEGYZŐKÖNYV:

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
BAJNOKI ÁG
4. FORDULÓ (PLAYOFF), 1. MÉRKŐZÉS
YOUNG BOYS (svájci)–FERENCVÁROS 3–2 (2–1)

Bern, Wankdorf Stadion, 15 625 néző. V: Collum (skót)
YOUNG BOYS: Faivre – Hefti, Mohamed Camara, Zesiger, Ulisses Garcia – Fassnacht (Maceira, 86.), Sierro (Rieder, 75.), Martins Pereira, Ngamaleu – M. Elia (Mambibi, 86.), Siebatcheu (W. Kanga, 57.). Vezetőedző: David Wagner
FERENCVÁROS: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Botka (R. Mmaee, 68.) – Laidouni, Haratin, Somália – Zubkov (Mak, 79.), F. Boli, Uzuni (Szánthó, 86.). Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerzők: M. Elia (16.), Sierro (40.), Ulisses Garcia (65.), ill. F. Boli (14., 82.)
Kiállítva: Hefti (25.)

FRISSÍTÉS:

CSÜTÖRTÖK, 7.18:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC