nb1.hu

Szabálytalan góllal szerezte meg a Kövesd a vezetést a DVTK ellen – videó

Meddig várunk még a videóbíróval?

Pintér Attila vezetőedzővé történt kinevezése óta az első mérkőzését nyerte meg a Mezőkövesd, méghozzá szombaton a Diósgyőr ellen 2-1-re. Azt megelőzően az MTK-tól még hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedtek el a matyóföldiek.

A hazaiaknak úgy kellett a siker, mint egy falat kenyér, mert a három pontnak, illetve annak köszönhetően, hogy a Honvéd zakózott a Puskás Akadémiától (az Újpest meg nem győzte le a Paksot, hanem 1-1-et játszott ellene) a Kövesd elmozdult az utolsó helyről és feljött a kilencedik pozícióba. 

A találkozó első gólja érdekes körülmények között született meg. A megítélt 11-es jogosságához nem férhet kétség, ám ami utána történt, az több mint érdekes.

A szabály ugyanis kimondja, senki nem léphet be a tizenhatoson belülre addig, ameddig a 11-est lövő játékos el nem rúgja a labdát (jelen esetünkben Cseri Tamás). Ha ez mégis megtörténik bárkinek a részéről, akkor újra kell rúgatni a 11-est.

Hát, Mezőkövesden nem ez történt, mármint nem rúgatták újra a 11-est, annak ellenére, hogy a szabályok szerint ezt kellett volna tennie Iványi Zoltán játékvezetőnek és a csapatának.

Van egy játékvezető, két „partjelző”, egy-egy spori van a két kapu mellett, egy meg a két kispad között. Ez összesen hat, mégis ilyen hibák vannak még.

A videóbírót azonnal be kell vezetni a magyar labdarúgásban is, annak ellenére, hogy még annak a rendszernek a tökéletes használatát is – finoman fogalmazva – tanulja a futballvilág.

Mezőkövesd Zsóry FC – DVTK | 2-1 | (1-0) | OTP Bank Liga | 12. forduló | MLSZTV

2020.11.29. OTP Bank Liga, 12. forduló Mezőkövesd Zsóry FC – DVTK | 2-1 | (1-0) | összefoglalóIratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9ItKöv…

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC