nb1.hu

Rivalizálás: a ZTE-nek üzent a Hali ügyvezetője?

Átigazolások, tulajdonoskeresés, biztató ősz értékelése.

Séllei Árpád 2019. december 4-én nevezték ki a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatójává. Nem volt könnyű dolga, hiszen akkoriban a csapat 19 forduló után a kiesést jelentő 18. helyen állt a bajnokságban és az anyagi helyzet minden volt, csak – finoman fogalmazva – nem rózsás. Az együttes aztán tavasszal bravúros teljesítményt nyújtva, a koronavírus miatt mindössze nyolc forduló alatt bentmaradt az NB II-ben. Azóta eltelt egy bő év, a Haladás a 2020/21-es bajnokságban 21 kört követően a középmezőny elején, a 6. helyen áll, mindössze hét pontra a feljutást jelentő, 2. helytől – írta a klub honlapja, mely több kérdést is feltett a vezetőnek, ezekből szemezgettünk:
 
Bő egy év neveztek ki a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatójává. Honnan, hová ért a csapat és a klub ezen idő alatt – szakmailag és anyagilag?
Az NB II kieső helyén volt a HALADÁS 15 ponttal, 6 pontra a még bentmaradást jelentő helytől – mondta Séllei Árpád. – Menekülő illetve menekülni akaró játékosokkal, edző nélkül volt a csapat. Anyagilag is hasonló mélyponton voltunk. Szinte mindenki biztos kiesőnek gondolt minket, illetve hogy nem lesz liszenszünk, azaz 2-3 osztályt esünk vissza. Szóval nagyon mélyen voltunk. Ehhez képest tavasszal veretlenül végeztünk a bajnokságban, 7 meccs alatt simán bentmaradtunk, ám a vírus már akkor is beleszólt a bajnokságba. Most 33 pontunk van, van egy szerethető, zömében helyiekből vagy akadémistákból álló csapatunk. Anyagilag is stabilizálódtunk, nincs tartozásunk játékosok, szakmai stáb felé, nincs köztartozásunk, szóval a lényeg: létezik a HALADÁS.
 
A koronavírus-járvány tavasszal mekkora anyagi kárt okozott a klubnak? Illetve ősszel mennyit kellett költenünk a tesztekre? Várható-e kompenzáció? 
A vírus nagy kárt okozott nekünk is, miként mindenkinek az egész országban. A támogatók a vírusra hivatkozva visszalépnek, zárt kapuk elött kell játszani, azaz nincs meg a 12. játékosunk. A PCR tesztek költsége nem volt kalkulálva, ez nagyon sok millió forint, nagyon érint minket. Kompenzáció nem várható, fent azt gondolják, ez nem lehet gond a kluboknál.
 
Mennyire vagy elégedett a csapat és a szakmai stáb tavaszi, de elsősorban az őszi teljesítményével?
Úgy nézem, hogy decemberben honnan indultunk, és most hol tartunk. Összességében jó évet zártunk. Új szakmai stábbal kezdtünk, de úgy gondolom jól választottunk. Konkrét cél nem volt meghatározva, csak az, hogy nyerjünk minél többször. Persze lehetett volna még több pontunk, sokat elherdáltunk, de azt hiszem ez a 6. hely se rossz. Reálisan, a lehetőségeinket nézve lehet, hogy még erős is ez a hely. Persze ez a szurkolókat ( jogosan ) nem érdekli, ők azt szeretnék, jussunk fel. De borzasztó sok gonddal küzdöttünk, ezt kifele nem kommunikáltuk. Ha jövőre fele annyit fejlődünk mint idén, akkor azt hiszem lehet nagyot álmodni. A Halinak lesz egy komoly bázisa, lesznek pályáink, lesz rehabilitáció, orvosi háttér, sportág specifikus edzőterem, szóval nagyot lépünk előre, ha anyagilag nem is. A hosszú távú megoldást nyilván a tulajdonosi szerkezet megváltozása, vagy egy nagy támogató belépése jelenthetné.
 
Lesz-e mozgás a játékoskeretben a téli szünet alatt?
Lesznek távozók és érkezők is, de a legfontosabb az az, hogy a fiataljainkra tudunk számítani, sőt ha az akadémiával még jobb lesz az összhang, akkor még jobb focistákat kapunk majd.
 
Mi a célkitűzés a tavaszra? Változatlanul a középmezőny, illetve a középmezőny eleje?
Nyerjünk sokat, lehetőleg nézők elött. Aztán lesz ami lesz. Már tudjuk úgy építeni a csapatot, hogy a következő szezonban a csapat magja adott legyen, azaz lehet nagyobb célokat megfogalmazni.
 
Van-e a láthatáron tőkeerős szponzor, esetleg új többségi tulajdonos? Mekkora összegre lenne szükség, hogy idővel szintet, akár osztályt lépjünk?
Tárgyalások voltak, vannak, de a jelenlegi helyzetben nehéz megegyezni bárkivel. Ha a magyar futball szintjén minimálisnak számító összeggel lenne több pénzünk, akkor lehetnének komolyabb céljaink. Jelenleg az NB II. hátsó harmadánál lehet a költségvetésünk, ehhez kell igazítani a céljainkat.
 
Ha hármat kívánhatnál a Halinak, mik lennének azok?
Stabil anyagi háttér, támadófoci sok győzelemmel, átlag 4000 néző. És a bulldog széttépné a szarvast….
 
Honlapunk megjegyzése: a Haladás legnagyobb riválisának számító ZTE (szurkolói szinten meg pláne), nemrég mutatta be új kabalaállatát, ami egy szarvas…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC