nb1.hu

Premier League-be igyekvő csapathoz igazolhat a 18 éves magyar védő

Az angol League One-ban szereplő Peterborough fiatal magyar légiósa, Bodnár János Gergő a Nemzeti Sport információi szerint a Championship 7. helyén álló Hull Cityben folytathatja pályafutását.

18 éves jobb oldali szélsővédő nyolcesztendős korától a cambridgeshire-i együttesnél nevelkedik, két évvel ezelőtt kapott profi szerződést a klubtól. Darren Ferguson menedzser érkezése óta ugyanakkor háttérbe szorult, az U21-es együttes találkozóin lép rendszeresen pályára. A skót szakember egyáltalán nem számít a saját nevelésű fiatalokra, Bodnár szerződése a nyáron lejár, így éppen jókor jött a Hull City ajánlata.

„Jó lehetőség adódott, egy osztállyal feljebb kerülhetek, jelenleg is tárgyalunk a Hull Cityvel, szakmailag remek lenne a váltás. A klubnál felvázolták a jövőbeli terveiket, minden rendkívül szimpatikus volt, és elmondták, az első csapatnál számítanának rám, és mindenképpen megadják a lehetőséget a bizonyításra. Minél előbb élni szeretnék a lehetőséggel, és rendszeresen a felnőttkerethez tartozni. Februárban próbajátékon is voltam, ami után rögtön elmondták, mindenképpen szerződtetni akarnak. Hozzátették, már az első pillanattól látszódott, hogy fiatal korom ellenére vezéregyéniség vagyok a pályán, ami kifejezetten tetszett nekik.”

Bodnár János Gergő korábban 6-szor pályára lépett a magyar U17-es és kétszer az U19-es válogatottban, a héten pedig az U20-as nemzeti csapattal készül az Izland elleni felkészülési mérkőzésre. A Peterborough a harmadik vonal 4. helyén áll, a Hull City három pontra van a feljutási rájátszást érő 6. pozíciótól.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC