nb1.hu

Odaszúrt a bírónak a Loki legendája – reakció

Megszakadt a remek sorozat.

Putnokon megszakadt a DEAC győzelmi sorozata. A cívisvárosiak a hétvégi meccs előtt öt győzelemből álló sorozatot építettek az NB III Keleti csoportjában. A vasárnapi összecsapáson egy gól döntött, ezt Buda Péter Pál szerezte a 61. percben.
 
A lefújás után Sándor Tamás, a DEAC vezetőedzője a boon.hu-nak adott értékelésében kicsit odaszúrt a játékvezetőnek:
 
"Jó párharcokat hozott ez a mérkőzés. Sajnos, a játékvezető a szbályokkal nem volt tisztában, egy egyéni hiba miatt vereséget szenvedtünk, nem volt meg az átütőerő a csapatomban" – mondta a tréner, aki játékosként négyszer lett bajnok a Lokival, ezzel nyugodtan nevezhetjük a DVSC élő legendájának.
 
A hazaiak mestere, Szala Ákos a csapata agresszivitását is kiemelte:
 
"Nagyon szervezett játékkal tudtuk megverni a nagyon jó erőkből álló DEAC csapatát. Mindenki maximálisan betartotta a kért utasításokat, nagyon jól zártuk azokat a területeket, amikben tudtuk, hogy a vendégcsapat próbál majd létszámelőnyöket kialakítani. Végre agresszívebben játszottunk hazai pályán" – mutatott rá Szala.
 
A Putnok a második, a DEAC pedig a harmadik helyről várhatja a folytatást. 
 
Putnok FC – Debreceni EAC 1-0 (0-0)
Putnok, 100 néző. V.: Gál P.
Putnok FC: Pápai – Gellén, Nádimov (Fülöp), Csiki, Dobrovolszki, Nemes, Nagy Zs. (Juhos), Sramkó (Petrecsko), Komári (Vajda), Buda (Csutora), Galacs. Edző: Szala Ákos. 
DEAC: Ratku – Papp F., Sándor T., Trencsényi, Korhut, Orosz, Szabó L. (Horváth T.), Al-Sheraji, Soltész, Lakatos (Jankelic), Bidzilya (Toboy). Edző: Sándor Tamás. 
Gólszerző: Buda.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC