nb1.hu

Német meccsek a legnézettebbek, az angolok búsás haszonra tettek szert – döbbenetes bevételek

Európa - Az olaszokat az Inter mentette meg.

Pénzügyi rekordot döntött az európai profi labdarúgósport élvonala, amelynek összesített bevétele először lépte át a 25 milliárd eurót a tavalyi szezonban. A Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló cég 27 éve állítja össze az európai labdarúgás pénzügyi mérlegét – Annual Review of Football Finance – az előző évadra visszatekintve.
 
A csütörtökön Londonban ismertetett új összesítés kimutatja, hogy a 2016/17-es szezonban az európai futballpiac 25,5 milliárd euró bevételt ért el, 4 százalékkal többet, mint 2015/16-ban. A növekedés fő hajtóerejét az „Öt Nagy”, vagyis az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol első liga adta. Ezek együttes bevétele 2016/17-ben 1,3 milliárd euróval, 9 százalékkal 14,7 milliárd euróra nőtt a Deloitte számításai szerint – írta az MTI.
 
A ház kimutatta azt is, hogy az angol Premier League, a német Bundesliga és a spanyol La Liga működési szintű eredménye egyenként most először meghaladta a 300 millió eurót.
 
A tanulmány szerint a Premier League klubjai a bevételi versengésben továbbra is utcahosszal megelőzik az európai ligákat: az angol futball felső osztályának együttes bevétele 2016/17-ben – az évad egészére vetített átlagos árfolyamon átszámolva – 5,3 milliárd euró volt az előző szezonban mért 4,9 milliárd euró után.
 
A Deloitte számításai alapján a Premier League tavalyi bevételei 86 százalékkal haladták meg a második helyezett spanyol La Liga 2,85 milliárd eurós éves bevételét.
 
A harmadik helyen a Bundesliga áll 2,79 milliárd euróval, a negyediken az olasz Serie A klubjai 2,075 milliárd euróval, és a felső ötös mezőnyt a francia Ligue 1 zárja 1,64 milliárd eurós bevétellel.
 

null

null

A Serie A bevételei most először haladták meg a 2 milliárd eurót, miután 8 százalékkal növekedtek egy év alatt. Ez nem kis részben egyetlen klub, az Internazionale bevételnövekményének eredménye – áll a Deloitte csütörtökön Londonban ismertetett éves összesítésében.
 
A ház kimutatta azt is, hogy az Öt Nagy közül a Bundesliga mérkőzéseire látogattak ki a legtöbben az elmúlt évadban: a német első osztályú bajnokság meccseit átlagosan 40 693 szurkoló nézte a stadionokban. A Premier League mérkőzéseire átlagosan 35 838-an váltottak jegyet, a másik három nagy európai liga meccsein 21-27 ezer között volt az átlagos nézőszám.
 
A stadionkihasználtság rangsorát ugyanakkor a Premier League vezeti, 96 százalékos átlagos telítettséggel. A Bundesliga csapatainak stadionjai átlagosan 91 százalékig teltek meg 2016/17-ben, a Serie A stadionkapacitásának meccsenkénti átlagos kihasználtsága viszont csak 52 százalék volt.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC