nb1.hu

Magyar Aranylabda 2016 – A legjobb sportvezető

Magyarország – A legelismertebb sportújságírók, szerkesztőségek szavaztak.

Honlapunk alapítója és örökös főszerkesztője, az öt évvel ezelőtt elhunyt Imre Mátyás 1998-ban hívta életre a Magyar Aranylabda díját, amelyet az nb1.hu 1999-es megalapítása óta gondoz. Az elismerés nagyságát két tényező jelzi igazán. Az egyik, hogy első és egyben legtöbbször győztes, Király Gábor, a róla elnevezett sportcentrumában külön vitrinben őrzi a trófeákat, a másik a szavazók nagysága.

 

Az nb1.hu minden évben a legelismertebb, legjobb, futballal foglalkozó szakírókat és műhelyeket kéri fel a voksolásra, olyan kollégákat és közösségeket, akiknek csak köszönettel tartozunk, és akiktől mind a mai napig csak tanulhatunk.

 

Idén hét kategóriában kértük meg a kollégákat voksaik leadására. Az első helyezett 7, a második 5, a harmadik 3 pontot kapott.

 

Íme, az első, a legjobb sportvezető kategória végeredménye:

1. Vancsa Miklós (Vasas), 126 pont

2. Kovács Zoltán (Videoton) 80 pont

3. Csányi Sándor (MLSZ) 50 pont

 

 

A szavazók és szavazataik, amelyeket beérkezési sorrendben teszünk közzé.

 

Sinkovics Gábor – Nemzeti Sport, főmunkatárs

1.Vancsa Miklós (Vasas), 2. Domonyai László (MTK), 3. George F. Hemingway (Honvéd)

 

Rodics Dániel – MTI

1. Elbert Gábor (Paks), 2. Őze Tibor (Grosics Akadémia), 3. Horváth Cs. Attila (Gyirmót)

 

Németh Attila – Blikk, rovatvezető

1. Vancsa Miklós, 2. Kovács Zoltán (Videoton), 3. Domonyai László

 

Bodnár Zalán (fourfourtwo.hu – főszerkesztő)

1. Jámbor János (Vasas), 2. Csányi Sándor (MLSZ), 3. Horváth Ernő (Gyirmót)

 

Pajor-Gyulai László – az nb1.hu korábbi főszerkesztője

1. Vancsa Miklós, 2. Kovács Zoltán, 3. Tóth Miklós (Haladás)

 

Őszi Ádám – fociclub.hu, főszerkesztő

1.Vancsa Miklós, 2. Kovács Zoltán, 3. Tóth Miklós

 

Gergelics József – MTI

1. George F. Heminway (Honvéd), 2. Vancsa Miklós, 3. Kovács Zoltán

 

Presztízs Sport

1. Vancsa Miklós (Vasas), 2. Szűcs Mihály (Soroksár), 3. Kovács Zoltán

 

Magyar Aranylabda 216 – Az öreg halász és a tenger – NB1.hu

Göbölyös Gábor – MTI

1. Vancsa Miklós, 2. Kubatov Gábor (Ferencváros), 3. Kovács Zoltán

 

Fehér György – mifocink.com

1. Kovács Zoltán, 2. Gács Pál (Honvéd), 3. Tóth Miklós

 

Papp Győző – Kisalföd, rovatvezető

1. Horváth Ernő (Gyirmót) 2. Balog Judit (Paks) 3. Tóth Miklós

 

Andics Gábor (Sport plusz, főszerkesztő-helyettes)
1. Jámbor János, 2. Domonyai László, Haraszti Zsolt

 

Kálnoki Kis Attila 24.hu – rovatvezető

1. Kovács Zoltán, 2. Balogh Judit, 3. Vancsa Miklós

 

Pál. T. Gábor – rangado.hu főszerkesztő

1. Haraszti Zsolt, 2. Vancsa Miklós, 3. Csányi Sándor

 

Origo – sportrovat

1. Csányi Sándor, Vancsa Miklós, Tóth Miklós

 

Pietsch Tibor – Nemzeti Sport, főmunkatárs 

1. Kovács Zoltán, 2. Haraszti Zsolt, 3. Gács Pál

 

m4sport.hu

1. Csányi Sándor (MLSZ) 2. Vancsa Miklós (Vasas) 3. dr. Veres Margit (Balmazújváros) és ifj. Bondár Attila (Méhkerék)

 

Csillag Péter – Nemzeti Sport

1. Haraszti Zsolt, 2. George F. Hemingway, 3. Illés Béla (Haladás)

 

Ripost

1. Vancsa Miklós, 2. Kovács Zoltán, 3. Gács Pál

 

Filippov Gergely – Reggeli Start, szerkesztő

1. Vancsa Miklós, 2. Világi Oszkár (DAC), 3. Haraszti Zsolt

 

goal.com

1. Szűcs Mihály, 2. Vancsa Miklós, 3. Orosz Pál

 

Ághassi Attila – Index

1. Csányi Sándor, 2. Vági Márton, 3. György Tamás (Vasas Kubala Akadémia)

 

Pum András – Vas Népe

1. Tóth Miklós, 2. Kovács Zoltán, 3. Vancsa Miklós

 

Turcsik Norbert – Bors

1. Vancsa Miklós, 2. Gács Pál, 3. Tóth László (Mezőkövesd)

 

Gelei József – Nemzeti Sport

1. Kovács Zoltán, Szűcs Mihály, 3. Vancsa Miklós

 

Dr. Dénes Tamás Inforádió

1. Vági Márton, 2. Garancsi István (Videoton), 3. Illés Béla

 

Pór Károly –Nemzeti Sport Online

1. Haraszti Zsolt, 2. Tóth Miklós, 3. Kovács Zoltán

 

Petur András – Sport TV

1. Vancsa Miklós, 2. Markovits László, 3. Csányi Sándor

 

Lipcsei Betta – Sport TV

1. Csányi Sándor, 2. Vági Márton, 3. Domonyai László

 

Tóth Bálint – M4 Sport

1. Vági Márton2. Markovits László, 3. Soós Imre (ETO FC Győr)

 

Molnár Mátyás – M4 Sport

1. Csányi Sándor, 2. Jámbor János, 3. Török Gábor

 

Vámos Tamás – Sport plusz

 

1. Révész Attila (Kisvárda), 2. Szűcs Mihály (Soroksár), 3. George F. Hemingway

 

Burkovits Ferenc – Magyar Hírlap

1. Garancsi István, 2. Berzi Sándor (MLSZ), 3. Domonyai László (MTK)

 

Lakat T. Károly

1. Vági Márton, 2. Vancsa Miklós, 3. Illés Béla

 

CH Gáll András – Magyar Idők

1. Csányi Sándor, 2. Dinnyés Márton (MLSZ), 3. Varga Sándor (MLSZ)

 

Horog László – Fejér Megyei Hírlap

1. Haraszti Zsolt, 2. Vancsa Miklós, 3. Kovács Zoltán

 

sport365.hu

1. Kovács Zoltán, 2. Vancsa Miklós, 3. George F. Hemingway

 

nb1.hu

1. Vancsa Miklós, 2. Kovács Zoltán, 3. George F. Hemingway

 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC