nb1.hu

Kifakadt a Csepel edzője: „Önbecsapás az egész”

Csepel – Gabala szerint Gyirmót nem adta meg az esélyegyenlőséget.

A sérülésektől megtizedelt Csepel egy meglehetősen viseletes játéktéren, a hét NB I-es labdarúgót felvonultató Gyirmót FC Győr II ellen szenvedett 2-0-ás vereséget a Béke téren, így vereséggel kellett búcsúznia hazai közönségétől.

 

Ez már a Csepel negyedik találkozója volt idén, ahol elsőosztályú csapattal is rendelkező, aktuális ellenfele erődemonstrációt tartott.

 

A tíz sárga lapot is eredményező találkozóval kapcsolatosan a Csepel szakmai vezetője, Gabala Krisztián sem titkolta csalódottságát és a megfelelőnek semmiképp nem nevezhető feltételrendszerről mondott elgondolkodtató kritikát.

 

– Csak az illem miatt gratulálok a Gyirmótnak a megszerzett három pontjához, ne haragudjanak meg rám, de ha jobban belegondolnak, megértik miért is mondom ezt. Utólag sokkal jobban megérintett a vasárnapi találkozó, mint amire számítottam, mert a negyedik olyan bajnoki mérkőzésen vagyunk túl, ahol nem kaptuk meg NB I-es kerettel is rendelkező ellenfelünktől az esélyegyenlőséget. Kinek jó ez? Biztos nem a bajnokságnak, nem a fiataloknak, nem az edzőknek. Egy önbecsapás az egész, ami szerintem senkinek sem jó! Egy biztos: nem a magyar labdarúgás fejlődését segíti. Csapatom a lehetőségeinkhez és az aktuális körülményekhez képest helytállt, amihez szívből gratulálok 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC