nb1.hu

Honosítás Romániából a magyar válogatottba: megszólalt Marco Rossi

A Puskás Akadémia csángó tehetsége is szóba került.

Marco Rossival készített interjút a román Gazeta Sporturilor.

A szövetségi kapitányt többek között arról is kérdezték, van-e esély arra, hogy a MOL Fehérvár FC-nél játszó, nagybányai születésű, a román válogatottban 3-szor pályára lépő Claudiu Bumba, valamint a Puskás Akadémia csángó származású, román utánpótlás-válogatottban is pályára lépő tehetsége, Marius Corbu opciót jelenthet-e a magyar válogatottnak.

"Először is az a fontos, hogy megértsük és megtudjuk, mit éreznek és mit akarnak a játékosok. Ezt követően lehet megvizsgálni, teljesítik-e a feltételeket és a különböző szabályokat ahhoz, hogy a válogatottban szerepelhessenek, majd fel kell mérni, hogy olyan szinten állnak-e, hogy meghívót kapjanak. Szerintem érdekes és technikailag mindketten jó játékosok, Bumba a Kisvárdában remekelt, most pedig Székesfehérvárra igazolt, Corbu pedig a Puskás Akadémiánál teljesít. Persze más dolgokat is figyelembe kell venni" – mondta.

Rossi elárulta, büszke arra, hogy a legendás román edző, Mircea Lucescu őt ajánlotta a román válogatott szövetségi kapitányi posztjára, hiszen nagyon tiszteli a szakembert, emellett egy esetleges DAC-FCSB párharcban (a Konferencia-liga selejtezőjében jöhet össze ez a párosítás, amennyiben mind a dunaszerdahelyiek, mind a bukarestiek továbbjutnak) a román együttest tartaná leheletnyivel esélyesebbnek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC