nb1.hu

Fernando a DVTK-drukkereknek udvarolt

A Honvéd mestere komoly célt fogalmazott meg.

Az Európa-ligában még kérdéses a kispestiek sorsa, de az biztos, hogy a szezon első meccsén Miskolcon fognak vendégeskedni. A Honvéd csütörtökön nagyon botrányos mérkőzést játszott a román Craiova otthonában, nagy kérdés, hogy a játékosok túltették-e már magukat az elvesztett tizenegyespárbajon és a meccset övező feszült hangulaton. A Diósgyőr az elmúlt években nem volt túl acélos, viszont idén már nem szeretnének a kiesés szellemétől félni. Ezt meg is érdemelnék a miskolci drukkerek, akik a legnehezebb pillanatokban is a gárda mögött állnak. 

A diósgyőriek trénere elmondta, hogy ugyan eredménykényszer alatt játszanak, de ezért profik, hogy ezt megoldják.

"Természetesen láttam a Honvéd összes mérkőzését, az Universitatea Craiova elleni hazai meccset a helyszínen néztem meg Győrben. Elképzelhető, hogy fáradtabbak lesznek a csütörtöki mérkőzés és az utazás miatt, és kevesebb idejük maradt a felkészülni ellenünk, de az biztosan javukra szól, hogy nem első alkalommal lépnek pályára ebben az idényben.

Örülök, hogy hazai pályán kezdjük a bajnokságot. Nem mindegy, hogy háromezer vagy tízezer ember előtt lép pályára a csapat, számomra a focit körbevevő fanatizmus az egyik vonzereje az itteni munkának. Mindenkinek jó, ha megtelik a stadion, ezért dolgozunk mi is folyamatosan.

 

Eredménykényszer alatt játszunk, de azért vagyunk profik, hogy megbirkózzunk vele. A szurkolók a világ minden táján győztes csapatot szeretnének látni, és ez alapján ítélik meg a mi munkánkat is Diósgyőrben is, ennek kell megfelelni" – nyilatkozta Fernando Fernández, aki hozzátette, egy bátor Diósgyőrt szeretne ebben a szezonban a pályán látni. 

A Honvédot ebben a szezonban már az olasz Giuseppe Sannino irányítja. A tréner komoly célt tűzött ki a csapata elé: a Honvédnak újra ki kell lépnie a nemzetközi porondra. 

"A Honvéd célja mindig az, hogy a csapat harcolja ki a nemzetközi szereplés jogát, a mostani szezonban sincs ez másként.

Nagyon szép lenne, ha minimum megismételnénk az előző szezonban elért eredményeket, vagy akár még egy kicsit jobban is teljesítenénk, hiszen az azt jelentené, hogy elértük a célunkat, miközben érmesek leszünk a bajnokságban, vagy éppen megnyerjük a Magyar Kupát. Maximálisan elégedett vagyok a csapattal, a csapategységgel, kőkeményen dolgozó játékosaim vannak.

 

Természetesen mindig lehet erősebbé tenni egy adott csapatot, de lépésről lépésre kell haladni. Először meg kell tudnunk, hogy mit hozatunk ki a mostani csapatból, amit majd idővel még jobbá tehetünk. Szeretném hangsúlyozni, hogy szerelmes vagyok a csapatomba, mert fantasztikus játékosokkal dolgozhatok együtt. Természetesen feltérképeztük a DVTK-t, bár a bajnokság eleje mindig fejesugrás az ismeretlen, hiszen ilyenkor átalakulnak, esetleg edzőt is váltanak a csapatok. Amit tudtunk, azt kiderítettük, igyekeztünk megtalálni az ellenfél gyenge pontjait" – fogalmazott Sannino, aki az NB I-ben nem számít könnyű mérkőzésre egyik vetélytárs ellen sem. Úgy véli, mindkét alakulat a három pontban bízik, így érdekes meccset láthatnak a drukkerek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC