nb1.hu

Eltiltás, biztonság: Rossi ezért nem válaszolt, fiáról is beszélt a szlovákok kapitánya

Ez a legfontosabb a legjobb szurkolókról, nem szeretnénk UEFA-büntetést!

Soha nem lehet elfelejteni a tegnap estét!

Egyrészt azért, mert fáj és még nagyon sokáig fájni fog, másrészt azért, mert felemelő volt. Elsőként az utóbbi állítást vesézzük ki.

Az, ami a Groupama Arénában és a környékén volt tapasztalható (meccs előtt tegnap), arra nincsenek szavak, jelzők, jelzős szerkezetek és mondatok sem. Akik ott voltak és átélték, vagy látták a tévében, azok tanúsíthatják, hogy olyan szurkolás, amit 22 ezer magyar varázsolt a stadionba, az a nagybetűs ATMOSZFÉRA!

Fontos megjegyezni, hogy a meccs utáni sajtótájékoztatón Pavel Hapal, Szlovákia szövetségi kapitánya is leszögezte, hogy elképesztő és nagyszerű volt. Arról nem beszélve, hogy a vendégszektorban a felvidéki honfitársaink vitték a prímet, akiknek külön elismerés és köszönet jár ezért.

 

Egyébként az első félidőben eldönthettük volna a három pont sorsát, de a helyzetkihasználásunk finoman fogalmazva sem volt jó. A játék viszont igen, csak a focit még mindig gólra, gólokra játsszák…

 

Aztán a második félidő elején, tényleg a semmiből megszerezték a vezetést a vendégek, és ilyen esetekben sajnos már rengetegszer összeroppant a magyar válogatott. Most viszont nem így történt, mert labdarúgásunk legnagyobb ígérete, Szoboszlai Dominik varázslatos szabadrúgásgóllal egyenlített, ami akkora hangrobbanást és örömünnepet váltott ki, hogy nem lennénk meglepődve, ha a szeizmográfok földrengést jeleztek volna a Népligetből.

A második gól viszont megfogta a csapatot, pontosabban, onnantól kezdve már nem tudtunk abba a sebességi fokozatba kapcsolni, ami kellett volna a döntetlenhez vagy a hőn áhított győzelemhez. Megint kimaradtak a helyzetek, hibák csúsztak az utolsó passzokba, és azt is el kell ismerni, a szlovákoknak is voltak lehetőségeik.

 

A játékvezető ténykedéséről csak annyit írnánk, hogy nem akarjuk pontosan és szívből jövően megfogalmazni a véleményünket, nehogy büntetést kapjunk az UEFA-tól…

 

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, érthetően, két teljesen más lelki állapotban lévő szakember nyilatkozott.

Pavel Hapal beszélt a 9-es szám varázslatáról. Mint mondta, 9. hó 9-én nyertek Budapesten, gólt szerzett a 9-es számú játékosuk és a győzelmük miatt 9 pontjuk lett a csoportban.

Fontosnak tartotta, hogy sikeresek voltak a szakmai és a mentális változtatásaik a legutóbbi, horvátok elleni meccshez képest, amikor is alaposan lezakóztak hazai pályán a vb-ezüstérmes ellen. Kiemelte, nagyon fontos volt a játékosai számára, hogy Magyarország ellen játszottak, ez külön motiválta őket azok mellett, hogy akárki ellen játszottak volna, mindenképpen javítani akartak a legutóbbi, arcpirító kudarc után.

 

Hapal egyébként a két csapat első meccse előtt arról beszélt, hogy ilyen meccsre, biztonsági okok miatt, nem vinné ki a fiát. Meg is kérdezte tőle az nso.hu riportere, hogy a Groupamában kinn volt-e a srác, mire azt válaszolta, nem, mert iskolába kell mennie holnap, de tévén biztos, hogy nézte a meccset. És ekkor jelentette ki, hogy szerinte is elképesztő volt a hangulat, de ezen nem lepődtek meg, mert tudták, hogy ez lesz. Azt viszont hozzátette, hogy reméli, valamennyi szurkolójuk épségben és biztonságban hazaér.

 

Amikor ezt mondta, lehetett érezni rajta, hogy értesülhetett arról, hogy a kezdés előtt a városban néhány szlovák fanatikus beleszaladt egy-két bődületes magyar pofonba. A szlovák ultrák ugyanis összefogást hirdettek a mienk elleni meccs miatt, keményen üzengettek is – nem kellett volna….

A születésnapos, Marco Rossi, minden vereség alkalmával, „meghal” a zakó miatt, de szokásához híven most is reálisan értékelt, annak ellenére, hogy a lelke darabokra szakadt. Mint mondta, ha van a labdarúgásnak istene, akkor visszaadja azt, amit tegnap elvett Magyarországtól.

A kihagyott helyzeteket és a játékvezetői tévedéseket is megemlítette, utóbbival kapcsolatban azonban hozzátette, hogy inkább a spori kollégái hibáztak, a fő döntnök viszont hallgatott rájuk az ítéletek meghozatalakor.

 

A kapitány a futballistáit is megdicsérte, mint kiemelte: "A játékosokat elismerés illeti, mert legalább olyan jól futballoztunk mint a szlovákok, talán jobban is, mert több lehetőségünk volt, de ellenfelünk nagyobb százalékban használta ki azokat. Pont azt a két mérkőzést vesztettük el, amelyet a leginkább vártunk és amelyet leginkább meg akartunk nyerni"

 

A Rossi a további meccsekkel és a csoport végső helyezéseivel kapcsolatban leszögezte, hogy nincs minden elveszve az Eb-részvételt illetően, hiába látják  sötétebben az esélyeket játékosaival együtt. Úgy vélte, bravúros teljesítményre lesz szükség Horvátországban és Walesben is, de Azerbajdzsán is megmutatta (pontot raboltak a horvátokról), hogy ellene is teljes koncentrációra lesz szükség.

A kimaradt helyzetek és a játékvezetői tévedésekkel mellett sérülések és az ebből fakadó kényszerű cserék is nehezítették a válogatottunk sorsát. Az nb1.hu erre is rákérdezett a szövetségi kapitánynál.

Rossi válaszában kifejtette, Lovrencsics, Nagy és Kleinheisler is maga kérte a cseréjét sérülés miatt, de egyébként Sallai is jelezte, hogy nem tudja folytatni, de ugye négyet nem lehet cserélni.

Rossi nem mondott negatív kritikát a Lovrencsics helyére becserélt Beséről, de ismét bebizonyosodott, hogy teljesen más karakterisztikájú két játékosról beszélünk. A Fradi cséká kiválása azt jelentette, hogy Dzsudzsák gyakorlatilag segítség nélkül maradt a támadásvezetéseknél a jobb oldalon, míg a túloldalon ugye Sallainak voltak gondjai, így amikor a szlovákok betömörültek, már nem tudtunk annyiszor mögéjük kerülni a széleken, amennyiszer kellett volna. Ezért is mondta azt a kapitány, hogy direkt kért taktikai elem volt a meccs hajrájában, hogy hátulról ívelgessék előre a labdákat a védőink.

A kiállított Baráth Botondot megvédte, mint leszögezte, ott volt a lefújás után a közelben, a játékosa szerinte semmi olyat nem mondott, amiért meg kellett kapnia a második sárga lapját.

Az nso.hu-nak arra a kérdésére, hogy nem tart-e attól, hogy a lefújás utáni heves reklamálása miatt újabb eltiltás vár rá, viszont nem válaszolt.

Az nb1.hu szerint azért, mert nem kapott semmilyen figyelmeztetést a játékvezetőtől (legalábbis semmilyen hivatalos nyomára nem bukkantunk eddig és nem is láttuk, hogy megtörtént volna), ami azt jelenti, hogy semmi olyat nem tett, amit jegyzőkönyvezni, majd tárgyalni kellene.

Szlovákia (és Románia) ellen mindig fájó a vereség, mint a világ minden válogatottjának a szomszédjai, azaz a legnagyobb riválisai ellen, de nincs mit tenni, tovább kell dolgoznia a magyar nemzeti alakulatnak, mert az esély még mindig él a továbbjutásra és azt sem szabad elfelejteni, hogy a Nemzetek Ligájából is ki lehet jutni az Európa-bajnokságra.

És azt sem, hogy a világ legjobb szurkolótábora továbbra is ott lesz a világ legfontosabb válogatottja mögött!

MINDÖRÖKKÉ MAGYARORSZÁG!

EMLÉKEZTETŐ

EMLÉKEZTETŐ
EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Szlovákia 1–2 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 22 000 néző. Vezette:
Mateu Lahoz (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lovrencsics Gergő (Bese, 30.), Baráth, Orbán, Kádár – Kleinheisler (Holender, 85.), Nagy Ádám (Pátkai, 65.) – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
SZLOVÁKIA: Dúbravka – Satka, Vavro, Skriniar, Hancko – Kucka (Gregus, 85.), Lobotka, Hamsík – Rusnák, Bozeník (Duris, 77.), Mak (Haraslín, 86.). Szövetségi kapitány: Pavel Hapal
Gólszerző: Szoboszlai (50.), ill. Mak (40.), Bozeník (56.)

Kiállítva: Baráth (95.)

 

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5  10
2. Szlovákia 5 3 2 9–7 +2  9
3. MAGYARORSZÁG 5 3 2 7–6 +1  9
4. Wales 4 2 2 4–4 0 6
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8  1

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC