nb1.hu

Csatárt igazolt a Békéscsaba

Előre jeleztük, hogy így lesz.

Ahogyan korábban jeleztük, Vólent Róland mindenben megállapodott a Békéscsabával. Most a klub hivatalosan is megerősítette információink. Íme, a bejelentés.
 
"A Békéscsaba 1912 Előre mindenben megállapodott Vólent Rolanddal, így régi kedves ismerősünk a 2018/2019-es tavaszi szezonban már lila-fehérben folytatja.
 
Roland a Gyirmót FC Győr együttesétől érkezik haza, így a 26 éves, tapasztalt támadó mindenképpen minőségi erősítést jelent majd csapatunknál. Az őszi idényben 7 gólt jegyzett, így a klubvezetés, valamint a szakmai stáb is bízik abban, hogy segíteni tudja az Előrét céljai elérésében. Korábban a 2014/2015-ös szezonban, hathatós közreműködésével sikerült kiharcolnunk a feljutást, hiszen ebben az időszakban 6 találattal járult hozzá az NB I-es tagság kiharcolásához.
 
Rolandot 69-es számú mezben láthatja majd a nagyérdemű és bízunk benne, hogy amennyiben a papírmunka is akadály nélkül lezajlik, akkor már a Cegléd elleni mérkőzésen akár pályára is léphet. Természetesen még a héten kameravégre kapjuk régi-új játékosunkat, aki ilyen módon is köszönti majd a csabai drukkereket."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC