nb1.hu

Bukarestbe szerződött a Vidi támadója

Vancsa fogadkozott kiállítása után, Vida Szerbiában gyógyul.

Három és fél évet követően távozik az NB I nyolcadik helyén álló MOL Fehérvár FC-től a nigériai Funsho Bamgboye. Az NB1.HU január 24-én számolt be róla, hogy a román élvonalban szereplő Rapid Bukarest tárgyalásokat folytat a 24 éves támadó megszerzésének ügyében, sőt a másik Vidi-kegyvesztett Claudiu Bumba is képben van. A tárgyalások sikerre vezettek, így Funsho Bukarestben folytatja pályafutását. Új klubja már be is jelentette a nigériai játékost, aki a katari Aspire Academy együttesétől került Magyarországra, ahol a Vidi előtt a Haladásban játszott.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megegyezni a klubbal. Elégedett vagyok a választással” – nyilatkozta az fcrapid.ro-nak az új szerzemény.

A Transfermarkt oldala 350 ezer euróra becsüli a játékos értékét, aki 114 NB I-es találkozón 16-szor vette be az ellenfelek kapuját. A Vidi is elköszönt a játékostól.

Tanulni fog kiállításából Vancsa Zalán

Pályafutása első kiállítása ellenére is elégedett jelenlegi formájával Vancsa Zalán, a belga másodosztályban szereplő Lommel magyar futballistája.

„Semmilyen szinten nem voltam még kiállítva karrierem során, itt sem durvaságról vagy ilyesmiről volt szó, két taktikai szabálytalanságot követtem el. Hibáztam, amiből tanulni kell és fogok is” – mondta hétfőn az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában a 18 éves támadó, aki a Dender elleni 1-1-re végződött szombati bajnokin gólpasszt adott, de a 74. és a 81. percben is sárga lapot kapott.

A magyar légiós legutóbbi négy fellépésén kezdő volt a Lommelben, mint elmondta, egy korábbi sérülése után nehezen verekedte vissza magát a csapatba, de a felkészülés jól sikerült, azóta pedig a formájával is elégedett. Megjegyezte, a csapattal a feljutás a legfőbb cél.

A Lommel az angol Premier League-ben címvédő Manchester Cityt működtető holding tulajdonában van, így a brit sztáralakulat fiókcsapatának is tekinthető. A magyar válogatottban tavaly nyáron bemutatkozott futballista elmondta, a City játékosmegfigyelőivel rendszeresen találkoznak, a legutóbb ilyen alkalomkor pedig azt mondták neki, elégedettek vele és folytassa tovább hasonlóképpen.

Szerbiában végzi a rehabilitációt Vida Máté

Vida Máté, hatszoros válogatott labdarúgó két és fél éve küszködik sérüléseivel, ezért szerinte a mostani lehet az utolsó esélye a visszatérésre.

A Vasas középpályásának öt hete műtötték a bal térdét keresztszalag-szakadással, ami nagyon megviselte, mivel 2020-ban hasonló sérülést szenvedett, és másfél éves pihenőre kényszerült.

Az operációra Budapesten került sor, de a rehabilitációra Szerbiába utazott. Vida az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta, úgy érzi, nincs már sok dobása.

„Az élet x-re játszik, úgyhogy rengeteg jó dolognak kell velem történnie ezután” – mondta a 26 éves játékos. Hozzátette: a válogatott egyenlőre nincs napirenden, mivel először mindkét lábát szeretné megerősíteni.  

Vida a piros-kékeknél kezdte pályafutását, majd 2018-ban a Dunaszerdahelyhez igazolt, 2021-ben pedig visszatért nevelőegyesületéhez.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC