nb1.hu

Búcsú a kupagyőztes válogatottól és a magyar bajnoktól

Ünnepi lesz a hangulat Budafokon.

Stabilan őrizte meg az NB II-es tagságát a Budafok úgy, hogy Vitelki Zoltánt Csizmadia Csaba váltotta a kispadon október végén. Eleinte arról volt szó, hogy ideiglenesen lesz a szakmai vezető Csizmadia, aki egyébként akkoriban még a csapat aktív játékosának számított, ám sérüléssel is bajlódott. Viszont annyira jó munkát végzett szakvezetőként, hogy a klub vezetői végig megbíztak benne, de most mégis elérkezett a búcsú ideje.
 

De nem a kispadtól, hanem az aktív, játékos-pályafutástól. Csizmadia ugyanis kijelentette, az utolsó hazai meccsen becseréli magát pár percre, hogy a pályáról, játékosként tudjon elköszönni a nézőktől és a játszótársaktól. Csizmadia játékosként 12-szer volt magyar válogatott, 2006-ban Magyar Kupa-győztes lett az Vidi játékosaként.
 

Viszont nem csak ez az egy köszöntés/búcsú lesz a vasárnapi, életéért küzdő, Balmazújváros elleni mérkőzésen. A Budafok klubigazgatója ugyanis Oláh Lóránt, aki az aktív játékot már tavaly befejezte, de akkor nem volt lehetősége méltóképpen elköszönni a publikumtól, így most erre is sor kerülhet. Oláh a 2008/09-es szezonban bajnok lett a Lokival.
 
1 ZTE FC 76
2 Kaposvári Rákóczi FC 68
3 Vasas FC 62
4 Gyirmót FC Győr 61
5 Budaörs 61
6 Békéscsaba 1912 Előre 60
7 Soroksár SC 56
8 Kazincbarcika 53
9 WKW ETO FC Győr 52
10 Nyíregyháza Spartacus FC 52
11 Aqvital FC csákvár 49
12 Vác FC 46
13 Dorogi FC 42
14 Budafoki MTE 41
15 BFC Siófok 41
16 Duna Aszfalt TVSE 39
17 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 34
18 Ceglédi VSE 32
19 Credobus Mosonmagyaróvár 31
20 BSS Monor 27

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC