nb1.hu

Supka Attila: A genovai Fiesco összeesküvése

1784-ben fontos darabot mutattak be.

Nem marad Supka Attila Kispesten, annak ellenére, hogy a szakember újbóli visszatérése után mindig teljesítette a vezetők által kijelölt célkitűzéseket, arról nem beszélve, hogy korábban is ért el sikereket, amúgy nem csak a Honvédnál.
 
Supka Attilát nem szerette mindegyik Kispest-fanatikus, az elmúlt időszakban többször is követelték a távozását, a neten és a meccseken is. Nyilván azért, mert a csapat nem érte el ugyanazt a varázslatos eredményt, mint Marco Rossi irányításával.
 
Rossival ugye – általános meglepetésre – bajnok lett a Honvéd. Tavaly és most is 4. lett a gárda, idén még összejött egy kupadöntő is, amit viszont a Vidi nyert meg.
 
Az eredmények tényleg gyengébbek, de csak a helyezések szempontjából. Mert az a két eredménysor, amit tavaly és idén is szállított Supka a Honvéddal, gyakorlatilag felér az aranyéremmel.
 

És akkor most következzék egy kis névsorolvasás:
 
Nagy Sándor, Bobál Dávid, Davide Lanzafame, George Ikenne-King, Eppel Márton, Prosser Dániel, Koszta Márk, Botka Endre, Zsótér Donát, Hidi Patrik, Baráth Botond, Dusan Vasziljevics.
 
A felsorolt urakban az a közös, hogy mind tagjai voltak a Honvéd bajnokcsapatának, de ők azóta már mind távoztak Kispestről. Botka és Prosser az aranyérem megszerzése előtt télen, de fél évig segítették a Honvédot, míg Hidi és Baráth (a csapatkapitány és a válogatott), pár hónapja, igaz, Hidi átmenetileg előtte visszatért egyszer.
 
Azt, hogy ők miért lettek elengedve az előző tulajdonos, George F. Hemingway által vagy miért nem lettek Kispesten tartva, külön elemzést igényel, abban viszont biztos vagyok, ha felhívnám az általam ismert nem kevés edzőt, akkor mindannyian azt mondanák, hogy nem örülnének, ha az ő csapatukból távozna az említettek közül is csak egy. Így nem nehéz kitalálni, mi lenne a véleményük a totális kirajzásról.
 
Amióta bajnok lett a Honvéd, véleményem szerint, csak Danilo és Kukoc volt az, aki használható igazolásnak tekinthető, Ngog sem volt rossz, de nem is váltotta meg a világot.
 
Supka egy nyilatkozatában elmondta, olyanok érkeztek, akiket ő nem akart, nem nehéz kitalálni, olyanok is elmentek, akiket ő nem akart volna elengedni. Ez nem egy, hanem többszörös hátszél.
 

Supka Attila – többekkel ellentétben és nem csak a mostani napokra/hetekre/hónapokra, hanem évekre, évtizedekre gondolok – nem magától hagyja ott teljesen a Kispestet. Ő ugyanúgy szereti Magyarország- és a világ egyik legfontosabb klubját, mint azok, akik apait-anyait beleadva űzik és hajtják a kedvenceiket a lelátóról születésüktől kezdve a halálukig.
 
A történet röviden a következő: a mór megtette a kötelességét (el kellett viselnie a veszteségeket és így ért el a kitűzött célokat), de mint Friedrich Schiller A genovai Fiesco összeesküvése című darabjából 1784 ót tudja az emberiség, mehet…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC