Németország-Magyarország: holnaptól megvalósítom az álmaimat – osztályzatok

Ébren álmodva!

Forrás:

A második és a harmadik álmom (az elsővel együtt) egyszerre tette és még teszi is mindig színesebbé, nemcsak az alvásaimat, hanem az ébrenléteimet is. Az egyik szerint síugró-világbajnok leszek, a másik meg arról szól, hogy megnyerem a Tour de France-t.

Az évtizedek viszont telnek, és mivel semmit nem teszek azért, hogy a második/harmadik álmomat valóra váltsam, lassan be kellene látnom, hogy egyiket sem fogom átélni.

Németország-Magyarország: belógtam az alsó szintre, hogy utána elsírjam magam - NB1.hu

Egyik budapesti meccsre sem volt jegyem, így sajnos a Puskás Arénába ezúttal nem jutottam el, azonban Münchenbe már sikerült belépőt szereznem. Hírügyeletre nem én voltam beosztva szerencsére, így igazából semmi sem állhatott annak az útjába, hogy teljesen átadjam magamat a meccsnek.

Viszont, nem vagyok hajlandó belátni, hogy nem fogom megvalósítani őket, mert most (egyébként megint) megfogadtam, hogy holnaptól elkezdem rájuk a felkészülést. Hiába igényelnek tök más mozgáskultúrát és így edzésprogramot is, egyszerre fogom végrehajtani őket.

Az első és legfontosabb álmom viszont még mindig az, hogy a világbajnokság döntőjében az én utolsó perces gólommal verjük azokat a brazilokat, akik az elődöntőben csalással jutottak túl a Magyarország utáni második legcsodálatosabb országon, Argentínán.

Éppen ezért, holnaptól ismét elkezdek focizni (sérülés miatt kellett abbahagynom 18 éves koromban), a világbajnoki címet viszont nem azért akarom megszerezni, hogy ne kelljen cserébe adót, telefonszámlát és egy csomó másik felesleges dolgot befizetnem, vagy hogy ne kelljen többet dolgoznom (abba speciel azonnal belehalnék), és egyebek, hanem azért, hogy a szurkolók boldogok legyenek.

Németország-Magyarország: csak így érdemes meghalni - élménybeszámoló - NB1.hu

Az osztrák határőr igazat mondott. Most, szűk egy nappal a német-magyar Eb-csoportmérkőzés lefújása után nagyjából kezdem felfogni, mi is történt az utóbbi 36 órában. Nem éppen a legkellemesebb az év legpusztítóbb napjainak egyikén nekivágni a Münchenbe vezető útnak Magyarországról, pláne autóval, de a hegyeshalmi határnál az osztrák határőr megadta az alaphangot, amikor szinte kiabálva elárulta: ő is a magyar válogatottnak szurkol, és azt tippeli, osztrák-magyar Eb-döntőt rendeznek idén.

Mert ha a szurkolók boldogok, akkor az azt jelenti, hogy rengeteg élménnyel lettek gazdagabbak.

Amikor az Eb-címvédő portugálok ijedten néztek körbe, hogy még mindig 0-0, akkor a magyar válogatott volt Európa legjobbja.

Amikor vezettünk a világbajnoki címvédő Franciaország ellen, akkor mi voltunk a világ legjobbja.

Amikor a németek ijedten loholtak az eredmény után, majd a saját stadionjukban időt húztak, akkor meg pláne.

És én, egy szurkoló a sok közül, olyan boldog voltam, mint még soha.

Aztán, amikor a németek kiegyenlítettek, elkezdtem bőgni, mint egy kisgyerek, amikor lefújták a meccset, akkor meg pláne rákapcsoltam (szerencsére egyből elém toltak egy Jamesont), de furcsa, nem megszokott állapot volt, mert közben én is a világ legbüszkébb embere voltam éppen.

Mert olyan élményeket kaptam a magyar válogatottól, amilyet csak a magyar válogatott képes adni.

És ez a döntő faktor az 1999-ben alapított nb1.hu legújabb Osztályozónaplójában is, mert nem a mutatott teljesítményt értékelem (akkor újságíró lennék), hanem az élményt, amivel a világ legfontosabb csapata megajándékozott (előbb voltam és tovább maradok szurkoló, mint újságíró).

Éppen ezért az olyan vágásúak, mint amilyen én is vagyok, már ennyiből is tudják, hogy mindenki, aki a pályára lépett Németország ellen és mindenki, aki a kispadon volt vagy a csapat körül dolgozott, nem kaphat csak egyetlen osztályzatot.

Az egyetlent, amelyik mindegyik felett áll!

A 10-EST!

Legfrissebb híreink