nb1.hu

Magyarország-Ciprus: Kalmár és Szoboszlai helyettesei – osztályzatok 

A világbajnokok ismét bizonyítottak.

Nem a legerősebbnek vélt összeállításában lépett pályára a magyar válogatott péntek este a Ciprus elleni 1-0-s győzelem alkalmával. És nemcsak azért, mert sérülés miatt Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt nem léphetett pályára, hanem azért is, mert mint azt Marco Rossi szövetségi kapitány a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, nem akarta megkockáztatni, hogy néhány játékosa, élükön Szalai Ádámmal, súlyosabb sérülést szenvedjenek.

A meccset viszont így is megnyertük, egyébként megérdemelten, annak ellenére, hogy Ciprus egyenlíthetett volna, de a Gulácsi Pétert a szünetben váltó Dibusz Dénes mindig a helyén volt. A hajrában Nikolics Nemanja 11-est hibázott (nagyon lehetett végig látni, miközben nekifutott a labdának, hogy hová és hogyan akarja rúgni), de a legfontosabb a siker mellett a taktikai elemek begyakorlása, illetve az volt, hogy a Puskás Aréna avató meccse után (Uruguay ellen játszottunk), ismét nézők előtt léphetett pályára a magyar válogatott.

Most következzék az 1999-ben alapított nb1.hu Osztályozónaplója, amiben a kezdetektől fogva azoknak a játékosoknak értékeljük a teljesítményét, akik legalább 30 percet a pályán voltak.

Gulácsi Péter (6): Már a bemelegítésnél látszott rajta, hogy teljesen magabiztos, illetve az is, hogy jól esett neki, amikor a csapatok bemutatásakor hatalmas vastapsot kapott akkor, amikor a nevét említette a hangosbemondó. A szünetben a helyére beállt Dibusz Dénes (7) meg azt bizonyította, hogy bármikor lehet rá számítani. Azért kapott jobb osztályzatot, mint Gulácsi, mert fontosabb periódusokban mutatott be magabiztos védéseket.

 

Botka Endre (6): Ugyanolyan nyugodtan, magabiztosan és emlékezetes hiba nélkül hozta le a mérkőzést, mint ahogyan az FTC-ben tette ebben a bajnoki évben is, és ami nagyon fontos az az, hogy a nemzetközi porondon is, nemcsak a magyar bajnoki és kupameccseken. Az nb1.hu egész egyszerűen nem érti, hogy a védelem bármelyik posztján kimagasló teljesítményre képes játékos miért nem játszik sokkal magasabban jegyzett bajnokságban.

Lang Ádám (6): Bajnok lett Cipruson, még egy évig az Omoniához köti a szerződése, de ha úgy játszik majd az Eb-n, mint a klubcsapatában (a nemzetközi kupameccseken is), aligha marad ott, ahol jelenleg van. Jó erőben van, fejben is teljesen jó formában van, nagyon fontos, hogy ő is több poszton bevethető.

Szalai Attila (6): Nem tegnap volt arra kényszerítve, hogy élete legjobb teljesítményével rukkoljon elő. Az Eb-n mindhárom csoportmeccsen olyan biztosan kell majd játszania, amilyen biztos alapokon egy jól megépített vár áll. Nem lennénk meglepve, ha az írek ellen pihenne.

Magyarország-Ciprus: Rebrov középpályája és a második hullám – NB1.hu

 

Lovrencsics Gergő (5): Kellett volna, hogy segítse a támadásokat, mint a túloldalon Varga Kevin, ám ez bosszantó technikai hibák miatt nem ment neki. Hasonló bakikat mutatott be, mint a lengyelek ellen egyszer, akkor az fájó pontok elvesztésébe került nekik, amik nagyon hiányozhatnak majd a vb-selejtezők végelszámolásánál. A helyére Bolla Bendegúz (5) állt be a 60. percben, aki debütálása alkalmával nem váltotta meg a világot és ezt Marco Rossi is elismerte a találkozó utáni sajtótájékoztatón. Erre a posztra meg kell találnia a megfelelő embert Rossinak, és még a helyettest is…

Kleinheisler László (6): Rengeteget melózott, kivette a részét a támadásokból, a letámadásokból és a klasszikus védekezésből is. Utalt rá a kapitány, hogy nem szabad túlerőltetni még a játékát, mert voltak gondjai az évben. Ráadásul Szoboszlai és Kalmár hiánya miatt kulcsszerep hárulhat majd rá a sokkal fontosabb és sokkal nehezebb Eb-meccseken. A szünetben Nego Loic (6) váltotta, aki szintén több poszton bevethető játékosnak tűnik Rossi elképzeléseiben. Vele kapcsolatban az a legfontosabb, hogy minél többekkel és minél jobban összeszokjon, mert nem régóta tagja a magyar válogatottnak.

Sigér Dávid (6): Az ő hozzáállása és munkabírása mindig is példaértékű. Ő az az ember, akire az aktuális edzője mindig számíthat, mert tudja, hogy mennyit melózik és azt is, hogy van egy szint, aminél gyengébben akkor sem tud játszani, ha akarna. Nem biztos továbbra sem, hogy mindig kezdő lesz a nemzeti csapatban, de az, hogy a keret nélküle elképzelhetetlen, szintén nem tegnap derült ki véglegesen.

Schäfer András (7): Egész egyszerűen a mezőny legjobbja volt, és nagyon fontos is a magyar népléleknek, hogy Szoboszlai és Kalmár kiesése után felbukkanjanak olyanok, akikkel előzetesen nem biztos, hogy a szakma, a sajtó és a szurkolók is számoltak, mint lehetséges és jó megoldások. Príma gólt rúgott, vagányként funkcionált, miközben kiharcolta a 11-est, és ami szintén kiemelkedően fontos a fociban, végig zsivány volt.

Varga Kevin (7): Egy fokkal játszott csak halványabban, mint Schäfer, de ő az, aki a gólszerzővel együtt pótolhatja majd Kalmár és Szoboszlai hiányát (még ha nem is pontosan ugyanazon a poszton, de teljesítményben igen), még ha Rossi többször is hangsúlyozta már, hogy a helyettesítésüket csapatszinten kell megoldani. Eszméletlenül sokat és hasznosan gürizett, gólpassza és annak kivitelezése önmagáért beszél. Szerintünk majd az írek ellen a posztján játszó Schön Szabolcs is hasonlóra lesz képes…

Hahn János (6): Élete napja volt a tegnapi, mert debütált a válogatottban és megszületett az első gyermeke. Mozgékony volt, próbálta mutatni magát. Szemmel láthatóan jól halad azon az úton, hogy minél jobban megértse egymást a társaival.

Holender Filip (6): Az osztályzatunk nem feltétlenül csak a tegnapi teljesítményének szól, hanem annak, hogy a kérdésemre válaszolva Rossi elismerte a meccs után, hogy ő az egyik Jolly Joker. Tegnap ott játszott, ahol a Partizanban szokott és a Kispest utánpótlásában tolta, míg a válogatottban onnan szokott indulni, ahol Varga Kevin játszott. A modern futballban kincset érnek a több poszton bevethető, alázatos játékosok is.

A magyar válogatott szurkolótábora (10): Másfél évig nem lehettek a tagjai ott a lelátón, mégis olyan formában voltak, amivel nemcsak az Európa-bajnokságot, hanem a világbajnokságot is megnyernénk. A foci a szurkolókért van, nem másokért, de a magyar válogatott szurkolótábora az egyetlen a világon, amelyik ennyire és ilyen szinten a saját csapatáért van. Egész egyszerűen hátborzongatóan gyönyörű élmény, amikor rázendítenek és csak azért sem hagyják abba!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC