Pedig már nem gondolok a rivalizálásra!
18 óra 30 perc van, amikor elkezdem az írást.
Ilyenkor szoktam elkezdeni végleg kikészülni.
Ilyenkor szoktak a 17 órás meccsek a hajrájukhoz közeledni. Vagy egy stadionban, vagy otthon a gép előtt szoktam totál más állapotba kerülni.
Egyrészt azért, hogy a tudásunkhoz, kapacitásunkhoz mérten (sajnos, egyik sem végtelen), minden rendben van-e az oldalon.
Megy-e az élő hírfolyam a gólok történetével, kerülnek-e ki más hírek is, legfőképpen a gólvideókról, és azokról is, hogy melyik légiósunk védi ki éppen külföldön az ellenfél szemét, vagy dönti el szereléseivel, indításaival, gólpasszaival vagy góljaival a meccsét.
Ilyenkor nem igazán lehet hozzám szólni, mint ahogyan megállítani sem.
Pörgök ezerrel, ugyanúgy, ahogy a srácok is a gép előtt. Másodpercenként nézem a munkánkat és várom, hogy csipogjon az Eredmények. Mert az gólt jelent.
A játék sava-borsát a szurkolás után.
Két hete viszont csak néma üresség a szombat kora este.
Nem eszem, nem iszom, csak lélegzem.
Éppenhogy!
Tudom, hogy nem az NB I (és a többi magyar osztály) a világ legjobb bajnoksága. Lehet, hogy soha nem is lesz az.
De a legfontosabb! Tényleg mindegyiknél fontosabb.
A hibáival, mosolyogni való pillanataival, és a remek, soha el nem felejthető élményeivel együtt.
Hiányzik a szurkolók morajlása is, a katarzisuk, a koreográfiáik, az anyázásuk, az edzőváltás-követelésük, a csürhézésük, ahogy a bírók édesanyjaikat emlegetik, és ahogyan a mennybe vagy a pokolba kerülnek.
Nem csak a lefújás pillanatában, hanem minden pillanatban.
Otthon vagyok én is.
Körülöttem a falakat már lelátóknak látom, tele szurkolókkal.
Pontosan tudom, hogy a szobámban hol van a mi kapunk, hol van az ellenfélé.
Azt is precízen vágom, hogy hol van a mi szurkolótáborunk, de azt is nyilván, hol van az ellenfélé, akiket az elsőtől az utolsó pillanatig leszurkolunk.
Viszont furcsa, hogy már nem szidjuk őket a gondolataimban. Mert ők is hiányoznak, hiszen ők is kellenek az egészhez.
És még az is oké, hogy a lámpám egyedül helyettesíti a reflektorokat, de a plafon nagyon zavar.
Hiába próbálom elképzelni, hogy az a csillagos vagy a felhős égbolt, visszarángat a valóságba.
Abba a szörnyű valóságba, hogy nincsenek meccsek, nincsenek gólok, nincsenek zrikák.
Hiányoznak a srácok, hiányoznak a vizezett sörök és a halál homály fogadások.
Amikor először lesznek újra meccsek, biztos, hogy nem fogok dolgozni.
Megyek a kapu mögé!
Mert ott akarok megőrülni az első szombaton (fogadjunk, hogy szerdán lesz az első meccs…), nem pedig itthon!
Mert a lelátóra és a haverjaim közé vágyom.
Bárcsak újra velük és közöttük kaphatnék idegbajt.
Érted, miattad, mindennél jobban szeretet magyar bajnokság(ok)!
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)
