nb1.hu

Hiába az újabb arany, a Bikák maradnak lieblingek Torinóban

Olaszország – Máshol persze más a helyzet - elemzés.

Nem történt semmi különös? 
 
Ahogyan azt már az utóbbi években tapasztaltuk és megszokhattuk várható volt, a zebrák a szokásos drámai Bajnokok Ligája kiesés után/meg ugye BL-döntő elvesztése után /előtt behúzták a Coppát Itáliában, majd megnyerték a Scudettót sorozatban hetedszer, de azt nem lehet elégszer mondani, hogy megérdemelten. 
 
Bár Torinóban mindig is a Bikák lesznek a lieblingek, Olaszország egészét tekintve az Öreg Hölgy kezét akarják a legtöbben megkérni, de nem ezért lettek ők a legjobbak. Mert évek óta a mezőny előtt járnak a csizmában. 
 
 
 

null

null

 
 
Miért nem mások? 
 
A három testőrből a homlokredőnyt reklámozó, durcássá váló tagja ebben a szezonban is alulmaradt Allegri mester ellenében. Pedig ha valakit motiválhat a zebracsíkosak legyőzése, az Spalletti lenne. Ami korábban nem jött össze kisköltségvetéssel, majd sem a Romával, az jelenleg az Interrel sem. Mondhatjuk, hogy a kék-fekete tücskök nyárból az őszbe hegedültek, majd felkopott az álluk, amit az öreg Luciano bánatos képe egy ez egyben megmutat. Lefordítva az Internazionale magabiztosan kezdte a bajnokságot, de aztán az ellenfelek mondhatni kiismerték a kopasz mester taktikáját és kifogták a szelet a Nerazzurri vitorlájából. 
 
Bár a rangadókon stabil volt a kék-fekete hajó, a hajrában aztán Allegri alaposan odadörgölt Spalletti orra alá, amivel a Juve be, az Inter kibiztosította magát a bajnoki címet / legrangosabb európai kupasoroztra való kvalifikációt illetően! (2-1-es milánói vezetés után győzött a Juve az utolsó percekben 3-2-re) Update:  Spallettiék az utolsó forduló előtt még versenyben maradtak a BL-indulásért. Játszhatna újra a vérszomjas Icardi? 
 
Tavalyi szezonban és most is a nápolyik pályáztak az Öreg Hölgy legkomolyabb kihívójának. De aztán a finisben újra elfüstöltek az „Európa legszebb focija „ címre is érdemes déliek. A próba, a gyakorlások pompásak voltak, de a premiert elrontotta a bankár gárdája. Sarri összes cigarettájánál is hosszabb az az időszak, amióta Naplesban vágynak egy Scudettóra! Az egész szezont tekintve a déliek jogos igényt formáltak a címvédő trónjára, a végén meg kell elégedniük a második pozícióval. Mert szűkös kerettel nem lehet bajnokságot nyerni. Hiába volt minden tűzijáték és emóció, a trófea Torinóban maradt. A Galleri már megtanulta kötelezőket nyerni, de még az Öreg Hölgy elfenekelése sem ért Scudettót… Talán majd máskor. Vagy máshol nyer Sarri/ Insigne/ Mertens…
 
Mindenki korábbra várta a Roma búcsúját a legrangosabb európai seregszemlén, de a Farkasok üvöltése csak az elődöntőben hallgatott el. Korábbi ősrómai vezette légiósok valamit megmutattak abból, hogy milyen szívből nyerni a krém ellen, Eusebi Di Francesco jó munkát végzett, jó helyen.  A ligára már nem maradt akkora ereje a bronzért is vérig menő, városi csatát vívó bordómezeseknek. (A Lazio két ponttal mögöttük a negyedik helyen) Amilyen őrült dolog a Kapitány (Totti) nélkül folytatni az életet Trigóriában, olyan észvesztő volt látni az UEFABarcelona kiterelését a Sampionból! 
 
 
 

 
 
Ide sorolnám még a római sasokat, bár közvetlen veszélyforrásnak nem számítottak a szezon kezdete előtt Simone Inzaghi fiai, mégis üde színfoltja voltak a bajnokságnak. Kezdetnek augusztusban bevittek egy gyomrost az Öreg Hölgynek a Szuperkupán, majd egész idényben gólgazdag futballt mutattak be Ciroval, aki Immobile a támadó szekcióban. Van egy 100 millió eurósuk, aki Szergej és Milinkovic-Savic és egy tehetséges allenatore a kispadon! És lehet, hogy még a negyedik hely (ami BL-t ér) is meleg lesz, mert a hétvégén Lazio –Inter a Bajnokok Ligája a fókuszban! (3 pont a Sasok előnye) Számomra és talán a semleges nézők számára is a legszimpatikusabb futballt (az Atalanta után!) a Lazio mutatta be, aki (ha a Juve nem lépi le) a legtöbb gólt lőtte a 2017-18-as Serie A szezonban! (1 forduló van hátra) 
 
Miért igen?
 
Mert a zebrák TUDNAK NYERNI, VAN rendszer ide vagy oda, a használtautó piacról válogató Marotta és az elnökség munkája ismét erős várat adott Allegri mester keze alá. Aki nem csak firkálja, hanem rajzolja és legyártja a sikereket! 
Nem történt semmi különös, az olasz bajnokságban , egymást követő hetedik alkalommal bajnok a Juventus. 
 
Felkészülnek a riválisok. Mi már nagyon várjuk a következő (záró)a fordulót a nyári szünet előtt! 
 
Ragnotti
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC