nb1.hu

Méghozzá az ifi BL miatt.

A 15. forduló következik az NB III-ban. Az MTK II a Cegléd otthonában vizitál, a két csapat vasárnap helyett szombaton csap össze. Íme a kék-fehérek bejelentése a változásról:
 
"Az MTK Budapest II az eredeti tervek szerint október 30-án 13 órakor lépett volna pályára az NB III Közép csoportjának 15. fordulójában. Az UEFA Ifjúsági Ligában való szereplésünkre tekintettel azonban klubunk megegyezett az ellenfél Ceglédi VSE-vel, hogy a mérkőzésre 24 órával korábban, október 29-én kerüljön sor, majd a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága jóváhagyta a kérelmet.
 
A Ceglédi VSE – MTK Budapest II találkozó így október 29-én 13 órakor kerül megrendezésre a Zsengellér Gyula Sporttelepen."
 
Az MTK jelenleg a hatodik helyen áll a tabellán, míg a Cegléd a 12. pozíciót birtokolja.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az apja 14-szer szerepelt a magyar válogatottban.

A MOL Fehérvár a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a 17 esztendős Pető Milán profi szerződést kapott. A fiatal tehetség a mostani idényben 13 NB III-as meccsen jutott szóhoz a Vidi második csapatában.

Íme a Vidi közleménye:

"Pető Milán profi szerződést írt alá a Vidivel

Korábbi játékosunk, edzőnk és játékosmegfigyelőnk – Pető Tamás – fia 17 évesen írhatta alá élete első profi szerződését. 

Pető Milán 2005. január 25-én született Bredában. A veszprémi utánpótlásból 2017-ben került a Vidi utánpótlásába, ahol az U13-as korosztálytól kezdve valamennyi utánpótlás-korosztályban pályára lépett a Vidiben, idén májusban pedig bemutatkozott az NB III-as csapatunkban is, méghozzá egy különleges találkozón, hiszen az ellen a Veszprém ellen debütált a felnőttek között, ahol gyerekként megismerkedett a labdarúgás alapjaival, ráadásul a veszprémiek vezetőedzője nem más, mint édesapja, Pető Tamás.

Pető Milán eddig 15 NB III-as bajnokin szerepelt, a csapat egyik ígéretes fiatal tehetsége, az pedig, hogy három hónappal a 18. születésnapja előtt aláírhatta élete első profi szerződését azt bizonyítja, hogy klubunk is bízik Milánban és hosszú távon számít rá."

Pető Milán édesapja, Pető Tamás 14-szer szerepelt a magyar válogatottban, emellett 1998-ban az Újpesttel bajnoki címet ünnepelhetett. Pető Tamás Belgiumban és Hollandiában is légióskodott. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Angliában folytatja a karrierjét.

A Fradi csütörtök este a Monacót fogadja az Európa-ligában. Az FTC ellenfele a hivatalos oldalán adott ki egy közleményt, amiben bejelentette, hogy Laurence Stewart távozni fog a klubtól. A technikai igazgató még a téli átigazolás szezon végéig elvégzi a munkáját, aztán a Chelsea-nél folytatja a karrierjét.

Laurence Stewart 2020-ban érkezett a Monacóhoz, a technikai igazgatói posztot 2021 júniusa óta tölti be. 

Communiqué officiel

 

"Szeretnék köszönetet mondani a vezetőségnek, hogy lehetőséget adtak nekem. Amíg itt leszek, addig keményen fogok dolgozni" – szögezte le a technikai igazgató. 

Nemrég jeleztük, hogy a Fradi-szurkolók fontos közleményt adtak ki a meccs előtt:

A csoport állása:
1. Ferencváros     4   3  –  1   7-7  9 pont
2. Trabzonspor     4   2  –  2   9-7  6
3. AS Monaco       4   2  –  2   4-6  6
4. Crvena zvezda   4   1  –  3   6-6  3

Az eddigi eredmények:

1. forduló (szeptember 8.):
Ferencváros-Trabzonspor 3-2 (3-1)    
Crvena zvezda-AS Monaco 0-1 (0-0)
2. forduló (szeptember 15.):
Trabzonspor-Crvena zvezda 2-1 (1-0)
AS Monaco-Ferencváros 0-1 (0-0)    
3. forduló (október 6.):
AS Monaco-Trabzonspor 3-1 (2-0)
Crvena zvezda-Ferencváros 4-1 (2-0)
4. forduló (október 13.): 
Ferencváros-Crvena zvezda 2-1 (1-0)
Trabzonspor-Monaco 4-0 (1-0)

A további program:
5. forduló:

október 27., csütörtök:
Ferencváros-AS Monaco FC 21.00
Crvena zvezda-Trabzonspor 21.00
6. forduló:
november 3., csütörtök:
Trabzonspor-Ferencváros 18.45
AS Monaco-Crvena zvezda 18.45

FRISSÍTÉS:

14.46:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Sok sérüléssel kellett megküzdenie.

Szomorú hírről számolt be az MTK a hivatalos oldalán: életének 92. évében elhunyt Fábián Zoltán. Fábián a pályafutása során az MTK mellett többek között az Újpestben és a BVSC-ben is futballozott.
 
Az MTK a következő közleményt adta ki Fábián Zoltánról:
 
"ELHUNYT FÁBIÁN ZOLTÁN, AKI EDDIG KLUBUNK LEGIDŐSEBB LABDARÚGÓJA VOLT
 
Egykori védő 1956 és 1957 között volt klubunk játékosa.
 
Életének 92. évében, 2022. május 9-én Budapesten elhunyt Fábián Zoltán, aki eddig klubunk legidősebb labdarúgója volt. A család a gyászhírt csak most közölte a sajtóval.
 
Fábián Zoltán1930. március 30-án született Kunágotán. Labdarúgó pályafutása Újpestről indult. Az UTE utánpótlásában Balogh Bonzó útmutatása mellett nevelkedett, majd 1948 november 21-én, a Salgótarján ellen az NB I-ben is bemutatkozott az Újpest jobbhátvéd posztján. A kemény és megbízható játékáról ismert futballista remekül kiegészítette a védelemben a "cselművész" Nagymarosit és a villámgyors, de alkalmanként könnyelmű Balogh II Sándort.
 
Az ifjúsági válogatottban is megfordult Fábián Zoltán 1951 végéig volt az időközben Dózsává "átkeresztelt" klub játékosa. Az újpestiek lila-fehér mezét 29 bajnoki mérkőzésen viselte. 1952 elején újpesti csapattársaival, Szigetivel, Krasznaival, Fejessel és Sólyom-Schumannal együtt a hatalom az újonnan létrejött Sztálinvárosba parancsolta, ahol a Sztálin Vasmű Építők, majd a Sztálinvárosi Vasas csapatában alapember lett.
 
1956-1957-ben az MTK (Vörös Lobogó), majd 1957-1959 között a BVSC játékosa volt. A kék-fehér gárdában öt találkozón lépett pályára.
 
Pályafutását folyamatosan sérülések hátráltatták. 1959-ben, harmadik lábtörését követően visszavonult és utánpótlásedzőként kezdett dolgozni, 1970-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szerzett. Megfordult a Vasas Izzó és a BVSC ifjúsági csapatainál is. Kezei közül olyan játékosok kerültek ki, mint például Noskó Ernő és Törőcsik András.
 
Emlékét megőrizzük! Nyugodjon békében!
 
Fábián Zoltán halálával Halmai József (90 éves), Bödör László (89) és Vasas Mihály (89) klubunk történetének három legidősebb játékosa."
 
Az MTK jelenleg az ötödik helyen áll az NB II-ben. A kék-fehér csapat hat forduló óta nyeretlen, a gyengébb széria pedig Bognár György állásába került. A Soroksár elleni meccsen már Horváth Dávid fogja irányítani a fővárosi csapatot. 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két város is szóba jöhet.

A magyar női futsalválogatott sikerrel vette a csehországi Eb-selejtezőt, így jövőre a négyes döntőben szerepelhet. Frank Tamás a csoportot a szlovákok elleni döntetlennel nyitotta, aztán a bosnyákokat és a cseheket is két vállra fektette. A kvalifikációt követően így értékelt a szövetségi kapitány:

"Meccsről meccsre egyre jobb teljesítményt nyújtottunk a tornán, a mai napon végig kontrolláltuk a játékot, a lányok maximálisan betartották a mérkőzés előtt megbeszélt taktikát, végig fegyelmezetten, stabilan játszottak. Szeretném megköszönni a csapatnak a példaértékű hozzáállást, a játékosok végig maximálisan odatették magukat, és megérdemelten jutottak Európa legjobb négy válogatottja közé. Szeretném megköszönni a stáb munkáját is, mindenki remek munkát végzett a csapat mellett, erre is szükség volt a sikerhez" – mondta Frank Tamás. 

A mieink mellett Ukrajna, Spanyolország és Portugália jutott a final fourba. Arról még nem született döntés, hogy hol rendezik a végjátékot. A futsalhungary.hu értesülése alapján könnyen elképzelhető, hogy hazánk adhat otthont a tornának. A cikkből az is kiderül, hogy amennyiben Magyarország lesz a befutó, akkor Budapest vagy Debrecen lehetne a négyes döntő házigazdája.

Az UEFA tervei szerint a final four március 16. és 19. között lesz. 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Két dolog is tilos.

A Ferencváros csütörtök este a Monacót fogadja az Európa-ligában. Az FTC négy fordulót követően vezeti a csoportját, míg a hercegségbeliek a harmadik helyről várják a folytatást.

Borítékolható, hogy a Groupama Arénában ismét kiváló lesz a hangulat. A Fradi-tábor a Facebookon adott ki egy fontos közleményt, amiben többek között az is olvasható, hogy mit nem tehetnek a szurkolók:

"Csütörtökön a Monaco csapatát fogadjuk az utolsó előtti fordulóban, hazai környezetben. Ha nyerünk, bebiztosítjuk a továbbjutásunkat és Törökországba már nyugodt szívvel utazhatunk.

A mérkőzésre ismét koreográfiával készülünk! Kérünk benneteket, hogy figyeljetek a kihelyezett látványelemekre. Ne nyúljatok hozzá! Ne tapossatok rá! Hallgassátok és értelmezzétek az előénekesek utasításait már a bemelegítés alatt is.

Pyrotechnika tilos! A pályára dobni bármit, szintén tilos! Szurkoljuk ki a csapatnak a győzelmet, irány az EL tavasz!"

Tegnap egyébként az NB1.hu jelezte, hogy a Ferencváros labdarúgóklubja tíz szurkolóját öt évre kitiltotta a csapat mérkőzéseiről:

Az FTC-Monaco meccs csütörtökön 21 órakor kezdődik. 
 

A csoport állása:
1. Ferencváros     4   3  –  1   7-7  9 pont
2. Trabzonspor     4   2  –  2   9-7  6
3. AS Monaco       4   2  –  2   4-6  6
4. Crvena zvezda   4   1  –  3   6-6  3

Az eddigi eredmények:

1. forduló (szeptember 8.):
Ferencváros-Trabzonspor 3-2 (3-1)    
Crvena zvezda-AS Monaco 0-1 (0-0)
2. forduló (szeptember 15.):
Trabzonspor-Crvena zvezda 2-1 (1-0)
AS Monaco-Ferencváros 0-1 (0-0)    
3. forduló (október 6.):
AS Monaco-Trabzonspor 3-1 (2-0)
Crvena zvezda-Ferencváros 4-1 (2-0)
4. forduló (október 13.): 
Ferencváros-Crvena zvezda 2-1 (1-0)
Trabzonspor-Monaco 4-0 (1-0)

A további program:
5. forduló:

október 27., csütörtök:
Ferencváros-AS Monaco FC 21.00
Crvena zvezda-Trabzonspor 21.00
6. forduló:
november 3., csütörtök:
Trabzonspor-Ferencváros 18.45
AS Monaco-Crvena zvezda 18.45

FRISSÍTÉS:

11.07:

14.46:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az MLSZ szóvivője elmondta, mennyi belépő talált már gazdára.

A magyar válogatottra novemberben még két felkészülési mérkőzés vár. Marco Rossi együttese november 17-én Luxemburgban vendégeskedik, aztán három nappal később Görögországot látja vendégül. 

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője elmondta a Sportrádiónak, hogy a görögök elleni találkozóra már 20 ezer jegyet adtak el.

"Ami a görögök elleni mérkőzést illeti, hétfőtől már nem csak a szurkolói klub tagjai vásárolhatnak jegyet, és örömmel mondhatom, hogy már 20 000 belépő gazdára talált a november 20-i mérkőzésre a Puskás Arénába. A lelátók mindenki előtt nyitva állnak, szurkolóbarát jegyárak várják a nézőket: 3000 és 12 000 forint között kaphatók a belépők, és itt is a meccsjegy.mlsz.hu oldalon vehetik meg ezeket a drukkerek a személyi adatok megadása után" – mondta Sipos Jenő. 

A görögök a legfrissebb világranglistán az 52. helyet foglalják el, a mieink pedig a 36. pozícióban tanyáznak. 

A Magyarország-Görögország mérkőzés november 20-án lesz a Puskás Arénában, a kezdő sípszó 20.15-kor harsan fel. 
 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A pontrúgásokat emelte ki Ancelotti.

Kedd este jeleztük, hogy az RB Leipzig 3-2-re legyőzte a Real Madridot, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé a Bajnokok Ligájában. A lipcsei gárdában Szoboszlai Dominik és Orbán Willi is végig a pályán volt. 

Orbán több fontos szerelést is bemutatott a mérkőzésen, így nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik főszereplő volt. Természetesen a lefújás után boldogan értékelte a látottakat. 

"Fantasztikus ez az érzés. Tisztában voltunk azzal, hogy itthon jó esélyünk van egy szép eredményre. Az első félidőben remekül játszottunk, teljesen megérdemelten vezettünk 2-0-ra. Több fontos párharcot megnyertünk a második játékrészben, emellett kompaktan védekeztünk. Bízom benne, hogy a következő fordulóban is jó teljesítményt fogunk nyújtani" – mondta a védő. 

Szoboszlai Dominik számára nem csupán a győzelem miatt maradhat emlékezetes a kedd este: a 26-szoros magyar válogatott futballista a mérkőzés napján lett 22 esztendős. 

"Nem is kívánhattam volna jobb születésnapot, valószínűleg még nem is volt ilyen, de remélem, hogy lesz még hasonló. Minden klappolt, reggel nagyon jó hangulatban keltem fel, örültem, hogy egy BL-meccsre esik a születésnapom, akkor is, ha reggel kilenctől a csapattal kellett lennem, így nem tudtam a szeretteimmel lenni. Nagyon örülök, hogy a három pontot sikerült itthon tartanunk. Az elmúlt hét mérkőzésünkön nem kaptunk ki, két döntetlen mellett a többit megnyertük, ráadásul neves csapatok ellen játszottunk. Úgy gondolom, hogy megtalálta magát a csapat" – nyilatkozta az M4 Sportnak Szoboszlai.

Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője többek között arra is rávilágított, hogy egy vereségből sokat lehet okulni.

"Egy vereség olykor több tanulsággal szolgál, mint zsinórban tíz győzelem. Ezen a mérkőzésen a pontrúgásokat nem igazán tudtuk jól levédekezni, hiszen ilyen szituációból két gólt is kaptunk. Nem tudtunk úgy futballozni, ahogy akartunk" – hangsúlyozta az olasz tréner.

Érdekesség, hogy a madridiak május 8-a után kaptak ki újra tétmeccsen.  A csoport utolsó fordulójában Real Madrid-Celtic és Sahtar-Leipzig meccseket rendeznek november 2-án. 

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ, F-CSOPORT:
RB Leipzig-Real Madrid 3-2 (2-1)

RB Leipzig: Blaswich – Simakan (Henrichs, 89.), Orbán, Gvardiol, Raum (Diallo, 69.) – Haidara (Kampl, 84.), Schlager, Szoboszlai, Forsberg (Olmo, 69.), Nkunku – Silva (Werner, 68.). Vezetőedző: Marco Rose
Real Madrid: Courtois – Vázquez (Carvajal, 69.), Militao, Rüdiger, Nacho (Alaba, 69.) –  Camavinga, Tchouaméni, Kroos (Hazard, 76.) – Asensio, Rodrygo, Vinícius Jr. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Gvardiol (13.), Nkunku (18.), Werner (81.), ill. Vinícius Jr. (44.), Rodrygo (90+3.– 11-esből)

A csoport másik meccsén: Celtic-Sahtar Donyeck 1-1 (1-0)

A csoport állása:

1. Real Madrid 12 pont
2. RB Leipzig 9 pont
3. Sahtar Donyeck 6 pont
4. Celtic 2 pont

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Azért kapott jó hírt is.

Az Újpest hétfőn a Mezőkövesd otthonában 1-0-ra kikapott, így jelenleg a 11. helyen áll az NB I-ben. A lila-fehéreknél több kulcsember sem bevethető. Az újpestiek közleményt adtak ki a sérültek állapotáról, amiből kiderül, hogy Yohan Croizet mellett Banai Dávidra is hosszú kihagyás vár. Croizet egyébként még nyáron a Bohemians Praha elleni edzőmeccsen dőlt ki a sorból (a keresztszalagja sérült meg). Milos Kruscsics vezetőedző annak örülhet, hogy Lirim Kastrati már a csapattal edzhet.

Íme az újpestiek beszámolója:

"Legutóbb szeptember elején jelentkeztünk, a Vasas elleni mérkőzés előtt – orvosi helyzetjelentésünkkel. Már akkor is tudhattuk, hogy Yohan Croizet a 2022-es naptári évben biztos nem léphet pályára. Francia támadónk rehabilitációja azóta is tart és egyre komolyabb terhelést kaphat fizioterapeutánk, Zarko Milovanovic jelentése szerint. 10-esünk mellett újabb, hosszabb kihagyásra számítható játékos került fel sérültlistánkra Banai Dávid személyében. A szezonban 5 mérkőzésen is kezdő kapusunk a Ferencváros elleni mérkőzést egy bokaficam miatt hagyta ki, majd a kupamérkőzésünk után vállízülete sérült meg, így az elmúlt mérkőzéseken nem léphetett pályára. A vizsgálatok szerint jobban reagált hálóőrünk szervezete a kezelésre, de a sérülés jellegéből, valamint abból adódóan, hogy a kapusoknak miként kell a testüket használni egy edzés, vagy mérkőzés során, Dávidra hosszabb kihagyás vár majd.

A gyógyulófélben lévő játékosok után jöjjenek, akik már biztosan elérhetőek Milos Kruscic vezetőedzőnk számára: a DVSC ellen újra pályára léphetett Giuseppe Borello, valamint az elmúlt heti edzések során pihentetett Fernand Goure is (utóbbit a Fehérvár ellen kellett egy rosszul sikerült szerelési kísérlet miatt lecserélni). Újra a csapattal, teljes értékű edzésmunkát végezhet koszovói védőnk Lirim Kastrati is, aki az FTC elleni mérkőzés első félidejében kényszerült cserét kérni. Lirim bokája azóta rendbejött és várja a bevetést."

Az Újpest vasárnap 15 órától a Puskás Akadémiát látja vendégül. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Meccset pótolnak az NB III-ban.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
16.00:
Ashdod-MTK 

NB III, NYUGATI CSOPORT, 14. FORDULÓ
13.00: 
ZTE FC II–Győri ETO II

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Parádés meccsen győzték le a lipcseiek a május 8-a óta veretlen címvédőt.

Az RB Leipzig kiváló mérkőzésen 3-2-re verte a Real Madridot a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában kedd este, így hatalmasat lépett a továbbjutás felé.

A vendéglátó lipcseieknél Szoboszlai Dominik és Willi Orbán is végig a pályán volt, és mindketten több kiváló megoldással vétették észre magukat. Gvardiol és Nkunku góljával 18 perc után már kettővel mentek a tetszetősen játszó németek, majd az első félidő végén Vinícius Jr. fejesével szépítettek a címvédő madridiak.

A következő gólig egészen a 81. percig kellett várni, ekkor a csereként beálló Werner passzolt a kapuba Simakan kiváló centerezése után. Az aktívan futballozó, május 8-a óta az első tétmecces vereségét elszenvedő Realnak így be kellett érnie azzal, hogy övék lett az utolsó szó, ami nem ért pontot: Rodrygo értékesítette a 93. percben megítélt tizenegyest.

A lipcseiek a továbbjutás kapujában állnak: amennyiben nem kapnak ki az utolsó körben a Sahtartól, a legjobb 16 között folytatják tavasszal.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ, F-CSOPORT:
RB Leipzig-Real Madrid 3-2 (2-1)

RB Leipzig: Blaswich – Simakan (Henrichs, 89.), Orbán, Gvardiol, Raum (Diallo, 69.) – Haidara (Kampl, 84.), Schlager, Szoboszlai, Forsberg (Olmo, 69.), Nkunku – Silva (Werner, 68.). Vezetőedző: Marco Rose
Real Madrid: Courtois – Vázquez (Carvajal, 69.), Militao, Rüdiger, Nacho (Alaba, 69.) –  Camavinga, Tchouaméni, Kroos (Hazard, 76.) – Asensio, Rodrygo, Vinícius Jr. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Gvardiol (13.), Nkunku (18.), Werner (81.), ill. Vinícius Jr. (44.), Rodrygo (90+3.– 11-esből)

A csoport másik meccsén: Celtic-Sahtar Donyeck 1-1 (1-0)

A csoport állása:

1. Real Madrid 12 pont
2. RB Leipzig 9 pont
3. Sahtar Donyeck 6 pont
4. Celtic 2 pont

FRISSÍTÉS:

SZERDA, 9.53:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagy küzdelem volt az utolsó meccs.

Női U17-es válogatottunk kedd este 1-0-s vereséggel zárta a hazai rendezésű Eb-selejtező tornát, és a harmadik helyen végzett. Íme, az MLSZ beszámolója:

"Női U17-es válogatottunk már az első két forduló után, a csehek 1-0-s legyőzésével és a bosnyákok elleni 0-0-s döntetlennel elérte a minimális célját, vagyis a bennmaradást az A-divízióban. Az utolsó játéknapon a csoport legerősebb tagja, a norvég válogatott volt az ellenfél, amely az előző játéknapon váratlan vereséget szenvedett a csehektől, a bosnyákokat viszont magabiztosan legyőzte.

A Telkiben rendezett mérkőzésen a norvégok gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, és végig irányították a játékot. A mieink jól állták a rohamokat, önfeláldozóan védekeztek, Ascher pedig több nagy védést is bemutatott a kapuban. A támadásépítésre azonban nem maradt erőnk, az első félidő végéig csak a norvégok jegyeztek kapura tartó lövést, gólt azonban nem tudtak megszerezni.

A második félidőben sem változott a játék képe, a norvégok folyamatos nyomást gyakoroltak a kapunkra, mi pedig hatalmas odaadással védekeztünk. Egészen a 76. percig tartottuk a döntetlent, ekkor azonban ellenfelünk Hjelmhaug révén megszerezte a vezetést. A hajrában nem tudtunk újítani, a lefújásig maradt az eredmény, Norvégia 1-0-ra győzött. A csoportot a 6 pontos csehek nyerték, a norvég és a magyar válogatott maradt még az A-divízióban, míg a bosnyákok kiestek a B-divízióba.

– Le a kalappal a játékosok előtt, mert óriásit küzdöttek egy nagyon erős rivális ellen. A norvégok fizikálisan fölénk nőttek, ami rengeteg erőt kivett belőlünk. Sajnos nem sikerült megkontrázni őket, kevés lehetőségünk volt, és nem bírtuk kivédekezni a teljes kilencven percet. Azzal viszont elégedett vagyok, hogy a három mérkőzésen csak egy gólt kaptunk, és teljesítettük az alapcélt, bennmaradtunk az A-divízióban – mondta Schumi Dorottya szövetségi edző."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megtartotta az első tréninget Dean Klafuric.

Mint arról beszámoltunk, a Honvéd hétfői bejelentése értelmében Tam Courts helyét Dean Klafuric vette át a vezetőedzői poszton.

A horvát szakember kedden megtartotta az első edzését a kispestieknél. Íme, a honvedfc.hu beszámolója:

"Azt szeretném, hogy élvezzétek a játékot, az életet, legyetek boldogok, mert ez a teljesítményre is pozitív hatással van – kezdte csapatunk öltözőjében tartott beszédét új vezetőedzőnk, Dean Klafuric, aki magyarul köszönt a játékosoknak, amikor megérkezett. – Az élvezet mellett nagyon fontos a tisztelet. Tiszteljétek egymást, az edzőket, a klub összes dolgozóját, a takarítóktól a vezetőkig, hiszen ez elengedhetetlen a sikerekhez. Diego Maradona minden idők egyik legjobbja volt, de mindig megadta a tiszteletet a társaknak, a vele együtt dolgozóknak. (…) A futball a szurkolókért van, ők a legfontosabbak, a szurkolók után pedig ti vagytok a legfontosabbak, ti tehetitek a legtöbbet azért, hogy a drukkerek boldogok legyenek. Ezért is szeretném, hogy élvezzétek az edzéseket, a meccseket és ezt lássák rajtatok a pályán!“

Szakvezetőnk a keddi gyakorlást megelőzően a csapat meghatározó, rutinos tagjaival is beszélgetett az előttünk álló időszakról, többeket már ismerősként köszöntött – Herdi Prenga és Luka Capan például a Dinamo Zagreb akadémiáján volt játékosa –, de a bemutatkozást követően mindenkihez volt egy-egy kedves, biztató szava.

A köszöntést pedig tettek követték, együttesünk előbb a konditeremben indította a gyakorlást, majd a pálya felé vette az irányt, a bemelegítő cicázást követően különböző feladatok vártak a játékosokra, az edzés pedig mintegy másfél órával később összekapaszkodással és háromra hangos kiáltással zárult: „Csak a Kispest!“

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hosszú eltiltást kapott a füzesgyarmati játékos.

 

Több játékos mellett a Közép csoportot vezető Hódmezővásárhelyt is megbüntette az MLSZ. Íme, a szövetség közleménye:

 

"Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) október 25-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

 

NB III

Toca Bogdan-Florin (Füzesgyarmat) 4, Szabó Richárd (Érd) 1, Borsi Bence (Nagykanizsa) 1, Hegedűs Levente Tamás (TVE) 1, Szomola Bálint Gábor (TVE) 1, Juhász Bálint Dániel (MTK) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

 

A FEB a Hódmezővásárhely-Szekszárd mérkőzéssel kapcsolatban a Hódmezővásárhelyt a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, szurkolók elzárt területre történt bejutása és az ellenfél játékosának megdobása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Döntéseket közölt az MLSZ.

 

Több fontos döntést is közölt az MLSZ kedden.

 

Az egyik az MTK-Siófok mérkőzéssel kapcsolatos, íme:

 

"Fegyelmi eljárás indult az NB II hétvégi fordulójában lejátszott MTK–Siófok mérkőzéssel kapcsolatban a vendégszurkolóknak a mérkőzés lefújása után történt rasszista megnyilvánulása miatt.

 

Az MLSZ minden diszkriminatív megnyilvánulást elítél és szankcionál. Amennyiben bizonyíthatóan voltak rasszista megnyilvánulások egy mérkőzésen, akkor a fegyelmi bizottság a legszigorúbban büntetheti a cselekményt.

 

“A gyűlölet nem pálya”

 

Az MLSZ versenybizottsága eközben bejelentette, hogyan módosítja a rezsiköltségek csökkentése érdekében a 14-20. forduló kezdési időpontjait – íme, a hivatalos program:

 

14. FORDULÓ

Október 30.
13.00
: Aqvital FC Csákvár–Credobus Mosonmagyaróvár
13.00: Soroksár SC–MTK Budapest
13.00: BFC Siófok–Szentlőrinc
13.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Budafoki MTE
15.00: FC Ajka–Kolorcity Kazincbarcika SC
15.00: Tiszakécskei LC–Gyirmót FC Győr
15.00: Szombathelyi Haladás–Dorogi FC
15.00: ETO FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre
15.00: Diósgyőri VTK–HR-Rent Kozármisleny

Október 31.
20.00
: Pécsi MFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (Tv: M4 Sport)
 

15. FORDULÓ

November 6.
13.00
: Kolorcity Kazincbarcika SC–Pécsi MFC
13.00: Credobus Mosonmagyaróvár–Nyíregyháza Spartacus FC
13.00: Békéscsaba 1912 Előre–Szombathelyi Haladás
13.00: Gyirmót FC Győr–FC Ajka
13.00: Budafoki MTE–ETO FC Győr
13.00: Dorogi FC–BFC Siófok
13.00: Szentlőrinc–Soroksár SC
15.00: MTK Budapest–Tiszakécskei LC
15.00: HR-Rent Kozármisleny–Aqvital FC Csákvár
15.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Diósgyőri VTK
 

16. FORDULÓ

November 9.
13.00
: Soroksár SC–Dorogi FC
13.00: Aqvital FC Csákvár–Diósgyőri VTK
13.00: BFC Siófok–Békéscsaba 1912 Előre
13.00: Nyíregyháza Spartacus FC–HR-Rent Kozármisleny
16.00: FC Ajka–MTK Budapest
17.00: Szombathelyi Haladás–Budafoki MTE
17.00: ETO FC Győr–Credobus Mosonmagyaróvár
17.30: Kolorcity Kazincbarcika SC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
18.00: Pécsi MFC–Gyirmót FC Győr
18.00: Tiszakécskei LC–Szentlőrinc
 

17. FORDULÓ

November 13.
11.30
: MTK Budapest–Pécs MFC (Tv: M4 Sport)
13.00: Credobus Mosonmagyaróvár–Szombathelyi Haladás
13.00: Budafoki MTE–BFC Siófok
13.00: Gyirmót FC Győr–Kolorcity Kazincbarcika SC
13.00: Békéscsaba 1912 Előre–Soroksár SC
13.00: Dorogi FC–Tiszakécskei LC
13.00: Szentlőrinc–FC Ajka
15.00: Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus FC
15.00: HR-Rent Kozármisleny–ETO FC Győr
15.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Aqvital FC Csákvár
 

18. FORDULÓ

November 27.
13.00:
 Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest
13.00: Soroksár SC–Budafoki MTE
13.00: BFC Siófok–Credobus Mosonmagyaróvár
13.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Aqvital FC Csákvár
13.00: Gyirmót FC Győr–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
15.00: Pécsi MFC–Szentlőrinc
15.00: FC Ajka–Dorogi FC
15.00: Tiszakécskei LC–Békéscsaba 1912 Előre
15.00: Szombathelyi Haladás–HR-Rent Kozármisleny
15.00: ETO FC Győr–Diósgyőri VTK
 

19. FORDULÓ

December 3.
13.00
: Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás (Tv: M4 Sport)
December 4.
13.00
: MTK Budapest–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
13.00: Credobus Mosonmagyaróvár–Soroksár SC
13.00: Budafoki MTE–Tiszakécskei LC
13.00: Békéscsaba 1912 Előre–FC Ajka
13.00: Dorogi FC–Pécsi MFC
13.00: Szentlőrinc–Kolorcity Kazincbarcika SC
13.00: Aqvital FC Csákvár–ETO FC Győr
15.00: HR-Rent Kozármisleny–BFC Siófok
15.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Nyíregyháza Spartacus FC
 

20. FORDULÓ

December 11.
13.00
: Szentlőrinc–Gyirmót FC Győr
13.00: Dorogi FC–Kolorcity Kazincbarcika SC
13.00: Békéscsaba 1912 Előre–Pécsi MFC
13.00: Budafoki MTE–FC Ajka
13.00: Credobus Mosonmagyaróvár–Tiszakécskei LC
13.00: Nyíregyháza Spartacus FC–ETO FC Győr
13.00: Aqvital FC Csákvár–Szombathelyi Haladás
15.00: HR-Rent Kozármisleny–Soroksár SC
15.45: Diósgyőri VTK–BFC Siófok (Tv: M4 Sport)
18.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egyértelmű kijelentés a sportigazgatótól.

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, botrányos jelenetek tarkították a ZTE-Honvéd NB I-es mérkőzést szombaton. A második félidőben a zalaegerszegiek játékosa, Christy Manzinga keveredett szóváltásba a kispesti játékosokkal a vendégszurkolók szektora előtt, amire a Honvéd-drukkerek rasszista megnyilvánulásolásokkal reagáltak, ezért Ricardo Moniz, a zalaegerszegi gárda vezetőedzője lehívta a csapatát a pályáról. 

Moniz komoly büntetést kapott az MLSZ-től – íme, a ZTE reakciója:

"A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága (FEB) az október 25-ei ülésén az alábbi határozatot hozta meg.

Vezetőedzőnk, Ricardo Moniz, október 25-től egy hónapos eltiltást kapott minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől.

Ez azt jelenti, hogy a holland szakember az idei naptári évben már nem ülhet bajnoki mérkőzésen a Zete kispadján. A döntés kapcsán sportigazgatónk, Dragóner Attila nyilatkozott weboldalunknak:

– „Sajnáljuk, hogy a soron következő négy mérkőzésen Ricardo Moniz nem ülhet a kispadon, azt viszont kijelenthetem, hogy a játékosok és a klub munkatársai is a vezetőedző mellett állnak és hiszünk abban, hogy megerősödve fogunk kijönni ebből a helyzetből. Továbbra is ki fogunk állni azon elvünk mellett, hogy a rasszizmusnak nincs helye a futballpályán.”

Mindemellett a FEB elnöke a ZTE FC – BP. Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a rend megzavarásáért kapcsolatos szurkolói cselekményekért.

Klubunk a továbbiakban a hétvégi bajnoki mérkőzésre koncentrál és nem kíván nyilatkozni a döntéssel kapcsolatban."

A ZTE vasárnap a Ferencvároshoz látogat az NB I-ben.

FRISSÍTÉS: SZERDA 15.45

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Méghozzá a spanyol játékos által.

Iker Casillas a spanyol válogatottal többek között egy világ- és két Európa-bajnokságot, a Real Madriddal többek között három Bajnokok Ligáját nyert, és a futballtörténelem egyik legjobb kapusaként tartják számon.

Most pedig a DVSC spanyol védője, Christian Manrique közbenjárására a Lokinak üzent elég sajátos módon – íme:

"A Real Madrid legendás kapusa, Iker Casillas is a Lokinak szurkol! Köszönjük, Manrique!"

A DVSC szombaton a Kecskemét otthonában folytatja az NB I-et.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Tizenegyest is védett a magyar kapus.

Az U19-es válogatott Bodnár Gergő és Gruber Zsombor második félidei találataival 2-0-ra legyőzte a ciprusiakat Gyirmóton, felkészülési mérkőzésen. Íme, az MLSZ jelentése:

"A sikeres Eb-selejtezőt követő első edzőtáborozásra Szélesi Zoltán szövetségi edző több új labdarúgót is meghívott a keretbe, néhányan közülük korábban alapemberei voltak ennek a korosztálynak, míg mások az utóbbi időszakban mutatott teljesítményükkel érdemelték ki a meghívót.

A keddi felkészülési mérkőzés első félidejében az Eb-selejtezői előtt álló ciprusiak futballoztak jobban, a mieink nem kapták el a ritmust, akadozott a játékunk. Ellenfelünk veszélyesebb volt, de kimaradtak a lehetőségei, még tizenegyest is rúghattak, de Pécsi Ármin védeni tudott.

A második félidő viszont már végig a magyar válogatottról szólt, a mieink egyértelmű fölényben futballoztak, és a gólok sem maradtak el. Az 59. percben Bodnár Gergő egy szöglet után hatalmas bombagóllal szerzett vezetést a mieinknek: 22 méterről lőtt a kapu bal oldalába (1-0). A vezető találat megszerzése után is támadásban maradtunk, a 66. percben egy szép bal oldali támadás végén Gruber Zsombor kapott pontos labdát, bevezette a 16-oson belülre, majd éles szögből, a kapus mellett a hálóba lőtt (2-0). 

A ciprusiak nem tudtak újítani a folytatásban, a hajrában is inkább a magyar válogatott előtt adódtak lehetőségek. Ezekből végül nem született újabb gól, a mieink 2-0-s győzelemmel zárták a találkozót. A két csapat csütörtökön 13.00 órától ismét megmérkőzik egymással Gyirmóton.

– A csapat gerince kialakult az Európa-bajnoki selejtezőkre, de szerettünk volna újabb játékosokat is kipróbálni, részben a korosztály korábbi alapembereit, részben pedig olyan labdarúgókat, akik az utóbbi időszakban hívták fel magukra a figyelmet – mondta a mérkőzés után Szélesi Zoltán szövetségi edző. – Az első félidőben túl sok technikai és taktikai hibát követtünk el, ez bizonytalanná tette a játékosokat a pályán, és el kell ismerni, hogy a helyzetei alapján ellenfelünk akár két góllal is vezethetett volna a szünetben. A félidőben azonban korrigálni tudtuk a hibákat, a fordulás után átvettük az irányítást, innentől kezdve pedig végig dominálni tudtunk, és összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. A második félidővel elégedett vagyok, ugyanakkor nem adhatunk akkora előnyt az ellenfélnek, mint amit az első félidőben adtunk, ebben mindenképpen javulnunk kell a jövőben.

Magyarország-Ciprus 2-0 (0-0)

Magyarország: Pécsi Ármin – Bodnár Gergő, Heil Máté (Győri Ábel, 62.), Babós Levente, Horváth Hunor (Lovas Zsombor, 62.) – Tuboly Máté (Bakti Balázs, 46.), Keresztes Noel (Jurek Gábor, 62.), Kocsis Dominik (Nagy-Kolozsvári Dániel, 78.) – Lisztes Krisztián, Gruber Zsombor, Babos Bence (Krajcsovics Ábel, 62.)

Gólszerző: Bodnár 59, Gruber 66."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC