nb1.hu

Hihetetlen, de jól jött a támadónak is a felcsútiak elleni kiállítása.

Több tényező miatt is sokáig emlékezetes marad az első tavaszi fordulóban megrendezett FTC-Paks mérkőzés. Egyrészt azért, mert a hazaiak tükörsima, 4-0-s győzelmet arattak. Másrészt azért, mert a paksiak ikonja, Böde Dániel akkor is hatalmas nyilatkozatot adott a mérkőzés lefújása után.

„Csak a vörös szőnyeget nem terítettük le a Fradinak, talán ennyi meglepetést szereztünk az ellenfélnek. A vérnyomásom már a harmadik percben az egekben volt, nem sikerült stresszmentesen ez a meccs. Nem az a baj, hogy kikapsz, hanem ahogy kikapsz. Felvettük a pelenkát, és elfelejtettük a meccs kezdése előtt levenni.” – mondta a lefújás után az a Böde, akiről viszont az nb1.hu-nak mondott érdekeset a zakót követően Osztermájer Gábor vezetőedző.

A Paks a veresége miatt akkor a 10. helyen állt a tabellán, ugyanannyi ponttal, mint a 11., már kieső helyen tanyázó ZTE. Osztermájertől megkérdeztük a meccs utáni sajtótájékoztatón, nem lenne-e még szüksége játékosra a bennmaradás kiharcolása miatt, mire a szakvezető azt válaszolta, még egy csatárra mindenképpen szüksége lenne, mert például nem biztos, hogy februárban, amikor 8 tétmeccsük is lesz zsinórban, Böde Dániel mindegyik mérkőzésen végig a pályán tud majd lenni. Hozzátette, az FTC ellen egyedül a csapatkapitánya teljesítményével volt elégedett. 

És Osztermájer meglátása tökéletesen beigazolódott, így ez a harmadik fontos tényező, ami miatt híres maradhat az FTC elleni zakójuk.

Nézzük sorba, mi történt a legendás erőcenterrel az elmúlt időszakban.

A februári bajnokik közül, az elsején megrendezett, ZTE elleni kiesési rangadón Böde csapata egyik legjobbja volt, góllal vette ki a részét a zalaiak 2-0-s, roppant fontos legyőzéséből. A következő fordulóban a Kaposvár otthonában nyertek 3-0-ra a tolnaiak, Böde ugyan nem szerzett gólt, de csapata egyik legjobbja volt. Mindkét találkozón végig a pályán volt.

Majd jött a híres, február 8-án megrendezett, Puskás Akadémia elleni mérkőzés, amit a felcsútiak nyertek meg 2-0-ra. Ez volt az az összecsapás, amin Szolnoki Roland bőven beszédtémát szolgáltató alakítása miatt Böde piros lapot kapott, és ez a jelenség átírta Osztermájer számításait.

Puskás Akadémia játékosa mosolya miután piros lapot kapott Böde Dániel

(null)

Mert biztosak lehetünk benne, hogy az utána következő, Pécs elleni, idegenbeli Magyar Kupa-mérkőzésen Bödét pihentette volna, ám mivel előtte hétvégén csak egy félidőt volt a pályán és eltiltották egy bajnokira, akár tetszik vagy akár nem, megspórolt másfél meccset Bödének Szolnoki, és az alakítását bekajázó Pintér Csaba játékvezető. Így nyugodtan játszhatott a PMFC otthonában, nem volt meg a veszélye a túlhajszolásának.

19-én ugyanis jött a kupavisszavágó, amin Hahn az 57. percben megszerezte a vezető találatot a paksiaknak (még később kiderült, ez volt a győztes is), majd rá 12 perccel Osztermájer lecserélte Bödét, aki így újabb, bő 20 percet megspórolhatott.

Azok után, hogy 90 percet pihent 15-én, amikor a bajnokságban 2-0-ra intézte Miskolcon a DVTK a Paksot.

És elérkeztünk a legutóbbi hétvégéhez, amikor a Paks elképesztően fontos győzelmet aratott a DVSC ellen 4-2-re egy egészen kiváló mérkőzésen. Ezen a meccsen Böde végig a pályán volt, 1-1-nél az ő csodálatos szólógóljával fordította meg a Paks az állást, majd tevékenyen hozzájárult a jó játékával ahhoz, hogy megszerezzék a 3 pontot.

Böde Dániel gólja a DVSC – Paksi FC mérkőzésen

2019.11.02. OTP Bank Liga, 11. forduló DVSC – Paksi FC | 3-1 | (3-1) | Böde Dániel gólja Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess m…

És, hogy mennyire jól jött Bödének a bajnoki kényszerpihenő és a vele/miatta járó további, nem pályán töltött pluszpercek, azt a klubhonlapnak mondott szavai is alátámasztják:

„Kifogástalanul éreztem magam a pályán, gólomnál pedig rendkívül koncentráltam, hisz’ tudtam, sok múlik rajta, ha belövöm. Végre az egész csapat jól működött együtt, rengeteg helyzetet dolgoztuk ki, és megérdemelten nyertünk. Ezt a formát magunkkal kell vinni Kisvárdára is, ott is ugyanígy meg kell tennünk mindent a győzelemért, mert azok is értékes pontok lesznek.”

És ha már a pontokat szóba hozta Böde Dániel: kár lenne elhallgatni, hogy a Paks jelenleg a 9., de ami ennél is fontosabb a tolnaiaknak, már 5 pontos előnyük van a 11. Zalaegerszeg előtt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az orvosi vizsgálatokon már átesett.

Mint korábban beszámoltunk róla, szemet vetett a lengyel címvédő a DAC magyar játékosára, Vida Kristopherre.

 

Újabb magyar játékos igazolhat Lengyelországba? – NB1.hu

Az nb1.hu-n is olvashattak arról, hogy Tamás Márk nemrég elhagyta a Diósgyőr csapatát. A 26 esztendős védő a lengyel bajnokságban érdekelt Śląsk Wrocław ajánlatára bólintott rá. Szlovákiai sajtóhírek szerint Tamás példáját követheti Vida Kristopher. A bumm.sk cikkében azt állítja, hogy a Piast Gliwice elöljárói már felvették a kapcsolatot a dunaszerdahelyiekkel.

 

Vida hétfőn hétfőn érkezett meg a Felső-Sziléziában elhelyezkedő Piast Gliwice-hez, ahol már az orvosi vizsgálatokon is átesett – írta meg a sport.interia.pl. A lengyel oldal szerint a lényegi dolgokban megállapodtak a felek, már csak néhány apróbb részlet van hátra. Vida ebben a szezonban 25 meccsen lépett pályára, ezeken 8 gól mellett 4 gólpasszt is adott.

A lengyel címvédőre ráfér a segítség a támadások szervezésében és bejezésében, a play-offot érő helyeken tanyázó csapatok közül holtversenyben a második legkevesebb gólt szerezte a csapat ebben az idényben. Jelenleg a hatodik helyet foglalja el a Piast Gliwice 37 ponttal, 8 pontra van tőlük az első Legia Warszawa 23 forduló után.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Aktívan töltötték a két edzés közti időt.

Igazi Vidi-élményben lehetett részük a székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola tanulóinak, a kedd délutáni tesiórán Juhász Roland és Huszti Szabolcs lepte meg a gyerekeket.

A fehérvári keret tagjai két edzésen vettek rész kedden, ám Juhász és Huszti a pihenőidejüket is aktívan töltötték. A Széna Téri Általános Iskola hívta meg a két játékost, akik az intézmény új sportcsarnokában töltöttek el némi idő a tanulókkal, akik közül többen is Vidi-mezben vagy sálban vettek részt a rendhagyó tesiórán.

Az esemény kérdezz-felelekkel indult, ezután 10 gyerek mutathatta meg a tudását a két focistának, természetesen a futball volt terítéken. Külön ajándékot kaptak a dekázóversenyen induló tanulok, de senki sem távozott üres kézzel, mindenkinek jutott egy aláírás ás egy közös fotó is.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

ÍME A KOZÁRMISLENY BEJELENTÉSE:
 
,,Jelena Richárd az NB I-es Kisvárdába történő igazolásával mindenképpen szerettünk volna támadót is igazolni.
 
Babinszky Bence ősszel az NB II-es MTK együttesében szerepelt, ahol 4 alkalommal lépett pályára csereként a bajnokságban, a Budaörs ellen az ő góljával egyenlített az őszi listavezető. Ez mellett 1 Magyar Kupa-mérkőzésen jutott szóhoz a fővárosi kék-fehéreknél.
 
Bence 2009-2012-ig a Ferencváros utánpótlás csapataiban szerepelt, majd 2012-től idén februárig az MTK-ban játszott. Az összes korosztályos bajnokságban a kiemelt I. osztályban szerepelt, sikeres utánpótlás időszak van a háta mögött.
 
A 2000-es születésű, gyors támadó, fejlődését mindenképpen az szolgálja, ha folyamatos játéklehetőséget kap, így minden fél számára az tűnt a legjobb megoldásnak, ha a labdarúgó tavasszal csapatunkat erősíti.
 
Az ő leigazolása a két klub együttműködésének első lépése, hiszen a klubtulajdonosok a gazdasági életben is kiváló munkakapcsolatban állnak egymással.
 
Bízunk benne, hogy Bence egy jó tavaszi szezon során, kiemelkedő játékkal és gólokkal bizonyítja, hogy magasabb osztályban a helye és reméljük, hogy az ő jó szereplése is hozzájárul majd a HR-Rent Kozármisleny eredményes tavaszához!
 
Sok sikert kívánunk Bence Kozármislenyben!"
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos közlemény.

ÍME A IX. KERÜLETI RENDŐRFŐKAPITÁNYÁSG KÖZLEMÉNYE:

,,Tisztelt Szurkolók!

Az OTP Bank Liga következő fordulójában 2020. február 29-én 19.30 órai kezdettel rendezik az FTC-DVSC labdarúgó-mérkőzést a Groupama Arénában (Bp. IX. ker. Üllői út 129.)

A rendőrség a szurkolók biztonsága, a rendzavarás megakadályozása és a helyszín mielőbbi megközelíthetősége érdekében a mérkőzésre érkező vendégszurkolók részére gyülekezési helyet hirdet meg, ahonnan rendőri kísérés mellett lesznek átkísérve a Groupama Aréna vendégszektorához.

Rangos díjat nyertek el a Ferencváros szurkolói – NB1.hu

Az egyik vezető ultrákkal foglalkozó oldal, az ultras-tifo.net szavazást indított a múlt héten arról, hogy melyik tábor teljesített legjobban egy meccs alatt 2019-ben. A szavazásra a Facebook-on került sor és a győztes nem más, mint a Ferencváros. Az ULTRAS-TIFO követői a zöld-fehérek Újpest elleni meccsüket szavazták meg a legjobbnak, amit október 19-én játszottak.

Az ország keleti részéről személygépkocsival, buszokkal érkező DVSC-szurkolók a mérkőzés napján az M3-as autópálya Kerekharaszti pihenőjének parkolójában gyülekezzenek 17.50-18.00 óra között. Innen a vendégszurkolók 18.00 órai indulással rendőri biztosítás mellett lesznek elkísérve a Groupama Aréna vendégparkolójáig.

A meghatározott gyülekezési pontra személygépkocsival, kisbusszal érkező vendégszurkolók gépjárművezetői indulást megelőzően ellenőrizzék a jármű műszaki állapotát, mivel a lerobbanó, nem megfelelő műszaki állapotú gépjárművek nagymértékben akadályozzák a kísérés időben való végrehajtását, szurkolók stadionhoz történő eljutását!

Az érvényes belépőjeggyel nem rendelkező szurkolók nem kerülnek bebocsájtásra a stadionba!

A rendőrség szeretné a tisztelt szurkolók figyelmét felhívni, hogy a jegy hamisítása, illetve a hamísított jegy felhasználása bűncselekménynek minősül. A stadionba a szurkolók jegy és ruházat ellenőrzést követően tudnak csak belépni. Hamis jegy észlelése esetén annak tulajdonosa ellen minden esetben büntetőeljárás indul.

Ismételten felhívják a tisztelt szurkolók figyelmét, hogy a pirotechnikai eszközök birtoklása szabálysértést valósít meg, így akinél ilyen terméket találunk, azokkal szemben szabálysértési eljárás indul.  Az is szabálysértést követ el, aki arcát a sportrendezvény helyszínén oly módon takarja el, hogy felismerhetetlenné váljon.

Hátborzongató: a Loki-ultrák ünneplése a keleti rangadón – videó – NB1.hu

Honlapunkon is írtunk arról, hogy ünnepre készültek a Loki-ultrák. A SZUD ebben az évben ünnepli megalapításának 25. évfordulóját. A DVSC szombaton a Diósgyőrt fogadta a keleti rangadón, és a szurkolók kitettek magukért. Frenetikus hangulat volt a Nagyerdei Stadionban, a szimpatizánsok nagyon odatették magukat.

A rendőrség köszöni a megértést és jó szurkolást kíván!"

Az óvintézkedések nem meglepőek, hiszen mind a két csapat nagyon kemény és fanatikus szurkolótáborral rendelkezik. A debreceni ultrák tavaly ünnepelték a 25. születésnapjukat, míg a Fradi táborát több külföldi, ultrákkal foglalkozó szakoldal is a legjobbak közé választotta, péládul az egész éves teljesítményük alapján vagy Újpest ellen bemutatott szurkolás miatt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egy hét alatt bukhatják el a bajnokságot és az Európa-ligát.

Nagy pofonba szaladt bele az előző héten a RB Salzburg csapata, a Frankfurt elleni Európa-liga párharc első felvonásán, idegenben 4-1-re kaptak ki Szoboszlai Dominikék.

A két legnagyobb sztárját, Takumi Minaminót és Erling Haalandot télen elvesztő "Bikák" nincsenek jó formában. Az idén csak egy tétmeccset nyert meg a Salzburg, (az is a másodosztályú Amstetten elleni kupamérkőzés volt), az osztrák Bundesliga 19. fordulójában a nagy rivális, LASK elleni rangadón fájó vereséget szenvedtek Szoboszlaiék, ráadásul hazai pályán, ami azt jelentette, hogy a linzi gárda a Salzburg 53 meccses hazai veretlenségi sorozatát szakította meg, sőt, a fekete-fehérek a tabellán is megelőzték Jesse Marsch gárdáját.

A bajnoki vereség után jött a már említett El-pofon, majd a hétvégén újabb pontokat hullajtott az utóbbi években az osztrák Bundesliga első helyét kibérlő együttes, amely zsinórban a hetedik bajnoki elsőségére tör. Vasárnap a Szoboszlait a kispadon jegelő Salzburg korán vezetést szerzett Daka góljával, de az Austria Wien a második félidőben egyenlített. A zambiai Daka újabb találatával visszavette a vezetést a címvédőnek, de az utolsó előtti percben újfent egalizáltak a hazai lila-fehérek, így 2-2-es döntetlen és újabb két vesztett ponttal zárta a hétvéget az RB.

 

A magyar válogatott szélső az 59. percben csereként állt be a Salzburgba, és csapatával nem a legnagyobb önbizalommal készülhet a csütörtöki, Frankfurt elleni visszavágóra.

Jesse Marsch így vélekedett klubja honlapjának a bajnokit követően:

"Nehéz mérkőzés volt a szél és a pálya miatt, de ha nem követünk el ekkora hibákat, három ponttal mehettünk volna haza. Azt kell mondanom, most sem volt szerencsénk, de pozitívnak kell maradnunk."

A vezetőedző problémáit tovább növeli, hogy a vetélytárs LASK kihasználta legfőbb riválisa botlását, és 4-1-el küldte haza a St. Pöltent, hárompontosra növelve előnyét a piros-fehérek előtt a tabellán. Érdekesség, hogy a linziek a kupában is hamarosan megmérkőznek a Salzburggal, az ÖFB-Cup elődöntöjében is összemérik erejüket a felek.

Nehéz El-visszavágó vár tehát a Salzburgra csütörtökön, de az osztrák csapat drukkerei bíznak a csodában a Frankfurt ellen. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Eldőlt, hogy az Újpest a következő két "hazai" meccsét Zalaegerszegen fogja lejátszani. Az nb1.hu már kedd reggel beszámolt erről a forgatókönyvről, a lila-fehérek pedig hivatalos bejelentést tettek a döntéssel kapcsolatban. Íme az újpestiek közleménye:

Folytatódhat-e új helyszínnel az Újpest országjárása? – NB1.hu

Korábban már jeleztük, Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője, csapata kaposvári győzelme után a Rákóczi Stadion játékterét kritizálta: "Aggasztó azonban, hogy a következő két találkozón vissza kell jönnünk ebbe a stadionba, ilyen rossz talajú pályán ugyanis nehéz megvalósítanunk a taktikánkat".

"Ahogy bizonyára tudjátok, a kialakult helyzet miatt még mindig kénytelenek vagyunk „albérletben” megrendezni soron következő meccseinket a PAFC és Paks csapata ellen.

Bár minden igyekezetünk ellenére, hogy minél közelebb legyen szimpatizánsainknak a helyszín, a zalaegerszegi stadion maradt egyedül a választható opció, ami az MLSZ követelményeinek megfelel és az adott időpontban szabad is.

Újpest: kiderült, mikor térhetnek vissza a Szuszába – NB1.hu

Úgy tűnik, pont került az Újpest pályakeresésének a végére. Az nb1.hu kedd reggel számolt be arról, hogy az Újpest és a Puskás Akadémia valószínűleg Zalaegerszegen csaphat össze egymással. Erre lehetett következtetni Berta Csaba nyilatkozatából is. A lila-fehérek ügyvezető igazgatója elmondta, Kaposvár és Egerszeg is felmerült megoldásként.

A félreértések és a pletykák elkerülése végett, megkerestünk minden szóba jöhető pályát üzemeltető klubot (NB2-t is, mint például a Vasas FC), de általánosságban kijelenthető, hogy a bajnoki találkozók ütközésére (Az NB2-es mérkőzések március 15-e miatt szintén 14-én kerülnek megrendezésre), vagy egyéb okokra hivatkozva nem tudtak a segítségünkre lenni. Kaposváron tudtak volna fogadni még minket, de ott a pálya minősége nem felelt meg a szakmai stáb elvárásainak. Így a február 29-én Újpest FC-Puskás Akadémia FC, illetve a március 14-én Újpest FC-Paksi FC rendezendő összecsapás a ZTE Arénában kerül lebonyolításra.

Minden szurkolói információt, a jeggyel, illetve az utazással kapcsolatban, hamarosan közzé teszünk."

Ha minden a tervek szerint alakul, az Újpest-Honvéd rangadót már a Szusza Ferenc Stadionban rendezhetik meg április elsején.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Belső védőkre van szüksége a kapitánynak.

Vészesen közeleg március 26.! A magyar válogatott ezen a napon lép pályára Bulgáriában. A mieink szeretnének belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, és ki akarják harcolni a részvételt a 2020-as Európa-bajnokságon. Amennyiben a bolgárokat két vállra fektetjük öt nappal később az Izland-Románia párharc győztesét fogadhatjuk a Puskás Arénában.

Marco Rossi szövetségi kapitány nincs könnyű helyzetben, főleg a védelem összetétele miatt főhet a feje az olasz szakembernek. Orbán sérüléssel bajlódik, míg Kádárt kitették az első csapat keretéből a Dinamo Kijevnél. Rossi elárulta, Kádárra emiatt valószínűleg nem számít a márciusi ütközeten. Annak örülhet, hogy Lang és Szalai Attila is sok lehetőséget kap. A nehézségekből Otigba profitálhat, a Fradi játékosa komoly kihagyást követően tért vissza, de ez a produkcióján egyáltalán nem látszódik.

"Lang Ádám és Szalai Attila játékban van, de még meg kell néznünk, hogy mi újság Baráth-tal és Orbánnal. Valószínűleg szükségünk lesz még egy belső védőre. Otigbát én személy szerint még sosem hívtam, de korábban már szerepelt a válogatottban, ahol nagyon határozott, magabiztos, és gyors volt. Őt is megnézzük, és az utolsó héten döntünk majd" – nyilatkozta az M4 Sportnak Rossi, aki elárulta, még mindig szomorú a Wales elleni vereség miatt. Azt emelte ki, hogy Cardiffban nem harcoltak a végéig a játékosai, ami megengedhetetlen.

Ekkortól kezdődhet a jegyértékesítés a hazai pótseleztezőre – NB1.hu

Március 31-én első tétmeccsét játszhatja a Puskás Arénában a magyar válogatott. Az Eb-pótselejtező lebonyolítási rendszere miatt rendkívül rövid határidő áll rendelkezésre a jegyek megvásárlására, de a Szurkolói Klub tagjainak a megszokott módon elővásárlási lehetőségük lesz – írta meg a honlapján az MLSZ.

Szoboszlai Dominik a magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígérete. Nem véletlen, hogy a magyar válogatott szerelését 8 alkalommal ölthette magára a 19 esztendős futballista. Mellette Sallai is a jövő válogatottjának lehet fontos láncszeme.

"Két nagyon ígéretes játékos, de még nem topjátékosok. Nagy ígéretek, de még dolgozniuk kell azon, hogy azzá váljanak. A Wales elleni meccsen pontosan láthattuk a különbséget. Az igazi topjátékosok ugyanis eldöntik a legfontosabb mérkőzéseket. Ezen a meccsen ez a játékos Ramsey volt. Háromszor ért labdához és két gólt szerzett. Bale ugyanez” – mutatott rá Rossi.

Nikolics Nemanja nemrég döntött úgy, hogy visszatér a MOL Fehérvár csapatához. Az átigazolást követően a honi futball rajongói azon kezdtek el tanakodni, hogy a gólerős játékos visszatérhet-e a nemzeti együttesbe. Rossi most tiszta vizet öntött a pohárba.

"Nikolicsot azonnal felhívtam, amikor hazajött, ő viszont azt mondta nekem, hogy nem most kellene beszélnünk, hanem legalább egy évvel ezelőtt kellett volna. A játékosok háromhavonta mást gondolnak. Másfél év elteltével egy játékos képes teljesen megváltozni. Amit láttam az alapján azt mondhatom, hogy Nemanja jelenleg nincs azon a szinten és abban a formában, hogy válogatott legyen" – mondta a kapitány. 

Log In or Sign Up to View

 

Dzsudzsák ellenben a pótselejtezőn is főszerepet kaphat. A 108 válogatottsággal rendelkező játékos hamarosan történelmet írhat, és erre az esélyt Marco Rossitól kaphatja meg.

"Jelen pillanatban ugyanúgy 108 válogatottsággal rendelkezik, mint a rekorder Király Gábor. De hamarosan ő lehet az abszolút csúcstartó, és én szeretném megadni neki az esélyt. Nagyon fontos, hogy mindenki megértse: a magyar válogatott nem Marco Rossi csapata, és nem is Dzsudzsák Balázsé, hanem a magyar embereké" – hangsúlyozta Rossi.

Marco Rossi a tervek szerint március 16-án hirdeti ki a keretét. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Vidéken fogadják a Puskás Akadémiát.

Úgy tűnik, pont került az Újpest pályakeresésének a végére. Az nb1.hu kedd reggel számolt be arról, hogy az Újpest és a Puskás Akadémia valószínűleg Zalaegerszegen csaphat össze egymással. Erre lehetett következtetni Berta Csaba nyilatkozatából is. A lila-fehérek ügyvezető igazgatója elmondta, Kaposvár és Egerszeg is felmerült megoldásként. Az nso.hu értesülései szerint a fővárosiak a kék-fehérek elöljáróival állapodtak meg, így a szombati meccsüket a ZTE arénájában rendezhetik meg. A két csapat már a Magyar Labdarúgó Szövetség "áldására" vár. Az újpestiek hamarosan hivatalosan is bejelenthetik a megállapodást. Árulkodó jel, hogy az MLSZ adatbankjában is már Zalaegerszeg van feltüntetve helyszínként. 

Újpest: zalaegerszegi beismerés – NB1.hu

Az Újpest a hétvégén a Puskás Akadémiát fogadja. Az biztosnak tűnik, hogy a meccset nem a Szusza Ferenc Stadionban rendezik meg. Sokáig úgy tűnt, hogy a két csapat Kaposváron csap össze egymással, de a kaposvári gyepszőnyeg állapotát bírálta Nebojsa Vignjevics a Kaposvár-Újpest (0-1) bajnokit követően.

Az nso.hu cikke arra is kitér, hogy Nebojsa Vignjevics alakulata április elsején térhet vissza a Szusza Ferenc Stadionba, ekkor a Honvédot látják vendégül Litauszki Róberték. A Szusza gyepszőnyegével komoly problémák voltak a MOL Fehérvárral vívott bajnokin, ezért nem lehetett megrendezni a Derbit sem. Az újpestiek a Magyar Kupában Szegeden fogadták a MOL Fehérvárt. 

A lila-fehérek egyébként több csapattal is felvették a kapcsolatot, hogy megoldják a felmerülő problémát. Többek között felmerült Szombathely, Szolnok és Miskolc is, de úgy fest, hogy Zalaegerszeg lesz a befutó. 

Az Újpest jelenleg a 7. helyen áll a táblázaton. A csapat az előző játéknapon nagyon fontos győzelmet aratott a Kaposvár otthonában. 

FRISSÍTÉS

Kedd, 14.45: 

Újpest: Zalaegerszeg! – NB1.hu

 Eldőlt, hogy az Újpest a következő két "hazai" meccsét Zalaegerszegen fogja lejátszani. Az nb1.hu már kedd reggel beszámolt erről a forgatókönyvről, a lila-fehérek pedig hivatalos bejelentést tettek a döntéssel kapcsolatban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

2020-ban még nem lépett pályára tétmeccsen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Debrecen rutinos labdarúgója, Tőzsér Dániel a Nyíregyháza elleni januári edzőmeccsen szenvedett bokasérülést, és emiatt kés alá is kellett feküdnie a 34 éves válogatott játékosnak. Tőzsér felépülése a remélt ütemben halad, a középpályás klubjának adott helyzetjelentést állapotáról:

"Kemény időszakon vagyok túl, sajnos nyilván most a rehabilitáción volt a fő hangsúly. Dankó Mihállyal (a rehabilitációs edző lassan húsz éve dolgozik a Lokinál – a szerk.) ilyenkor azért elég komoly edzéseknek kell alávetnie magát az embernek, de ez nyilván normális, és ezúton is köszönöm neki az együtt eltöltött időt és munkát.

Úgy gondolom, hogy keményen dolgoztunk, hála istennek a lábam egyre jobb állapotban van, úgyhogy szerintem rövid időn belül már a csapat rendelkezésére tudok állni.
Pályafutásom elején volt egy talpcsont-törésem amit össze kellett csavarozni, de hála égnek a kisebb sérülésektől eltekintve nem volt komolyabb bajom, sajnálom, hogy ez így, a pályafutásom vége felé megtörtént, de ez is része egy karriernek, ezen is át kell hidalni magát az embernek.

 

Én azt érzem, a csapat azért stabilizálódott kicsit az előző időszakhoz képest, nyilván az utolsó két mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, (a DVSC a Mezőkövesdtől és a Pakstól is vereséget szenvedett a bajnokságban – a szerk.) de egy hosszabb útnak az elején tart a csapat, én úgy gondolom letisztázódtak a dolgok a gárdán belül, tiszták a fejek, de nyilván egy elég komoly sérüléshullám után vagyunk, eltiltások is nehezítették dolgunkat."

Korábban Haris Attila sérüléssel bajlódott, és Kinyik Ákos is eltiltását töltötte, a hétvégi Fradi elleni bajnokin meg Pávkovics Bence nem lehet a Lokival, sárga lapjai miatt.

A csapatkapitány szerint azonban ezt a feladatot is meg kell oldania csapatának:

"Mindig az a legerősebb DVSC aki a pályára vonul, nekem meg ilyenkor kicsit az a dolgom, hogy az öltözőben is mindenkinek segítsek, ezt mondom is srácoknak. Jóleső érzés, hogy kikérik a véleményemet, ugyanúgy megvan a napi kapcsolat a fiúkkal, amiben tudok természetesen segítek!"

Tőzsér a DVSC meghatározó játékosa, a csapatkapitány az ősszel 13 mérkőzésen 1099 percet töltött a pályán, és egy gólt szerzett.

A Debrecen két vereség után utazik a fővárosba, és ha a Ferencváros is jobbnak bizonyul Vitelki Zoltánéknál, könnyen a kiesőzóna közelébe sodródhat a Debrecen, amelyet hat pont választja el a 11. helyen álló Zalaegerszegtől.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nagyon sokan még mindig hiányoznak.

Mint, arról az nb3.hu többször is beszámolt, az NB III Nyugati-csoportjának listavezetőjét, az Érdi VSE-t, hihetetlen sérüléshullám sújtja.
 
Limperger Zsoltnak ezért igencsak nehéz dolga volt a felkészülés során, de örömteli hír az érdiek háza táján, hogy ha nem is minden játékos áll a vezetőedző rendelkezésére, Németh Gábor Vince, Kollega Krisztián, Pintér Olivér és Melczer Vilmos már visszatért sérüléséből.
 
Az NB III Közép-csoportjának ötödik helyén álló Dunaújváros PASE elleni edzőmeccsen azonban a zöld-fehérektől azonban még mindig hiányzott Mojzer György, Kalmár Domonkos, Balogh Ádám, Borek Norbert és Csala Dávid is.
 
Az érdiek vezetőedzője így a Kertész F. – Pál Sz., Bozsoki, Gál Sz., Németh G. V. – Koós, Májer, Durso – Gera D., Kollega, Melczer összeállításban küldte pályára csapatát a Pálhalmán megrendezett edzőmeccsen.
 
A mérkőzés a Dunaújváros lehetőségeivel indult, azonban öt perc elteltével az érdiek megszerezték a vezetést: Koós Gábor ellen elkövetett szabálytalanság miatt tizenegyeshez jutottak, Melczer pedig higgadtak értékesítette azt (0–1).
 
Ezután már a vendégek domináltak, átvették az irányítást, de a félidő közepén egy jobboldali szabadrúgás után, a Kertészről kipattanó labdát a hazaiaktól Kovács Barnabás pofozta a kapuba (1–1).
 
Limperger nem csak a bekapott gól miatt foghatta a fejét, néhány perccel az egalizálást követően ugyanis érdi Melczer Vilmos bal combját fájlalva, sérülést megelőzve kért cserét, helyét a háromvédős rendszerre való átállással Csiszár Zoltán vette át.
 
A félidő második részében felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de az Érd sáfárkodott jobban a lehetőségeivel, a hajrában Koós szöglete után Bozsoki Imre fejesével szerezték meg ismét a vezetést (1–2), és vonultak szünetre a csapatok.
 
A második félidőben az MTK ellen már két kupameccsen is túllévő hazaiak feljebb kapcsoltak, és megérdemelten egyenlítettek: egy baloldali akció végén, Reicheld Alex talált be (2-2).
 
A hajrában már csak helyzetekig jutottak a felek, gólig már nem esett, így 2–2-es döntetlennel zárult az edzőmeccs.
 
Limperger Zsolt, az érdiek vezetőedzője így értékelte a meccset:
 
"Múlt héten nem sikerült játszanunk annyi sérültünk és betegünk volt, ami most meglátszott. Most egy olyan csapattal találkoztunk, amely már túl van két éles meccsen, hiszen az MTK-val játszottak a kupában, tehát egy kicsit előrébb járnak a felkészülésben. Lehet látni, hogy a pálya annyira nem volt alkalmas a játékra, de nem csak itt lesz ilyen, a tavasz elején még ilyen pályákon fogunk játszani. Jó volt ez a meccs, de ahhoz a focihoz még messze volt, mint amit én szeretnék játszatni".
 
Az Érdi VSE utolsó téli felkészülési mérkőzését március elsején vívja a Közép-csoportot vezető Pécs vendégeként. A feljutásra vágyó Érdi VSE, 39 pontjával vezeti a Nyugati-csoportot, előnye 4 pont az őt üldöző III. Kerületi TVE-vel szemben.
 
Felkészülési mérkőzés
 
Dunaújváros PASE–Érdi VSE 2–2 (1–2)
 
Érdi VSE: Kertész F. – Pál Sz., Bozsoki, Gál Sz., Németh G. V. – Koós, Májer, Durso – Gera D., Melczer – Kollega
Csereként pályára léptek: Csiszár, Pintér O., Adorján
 
Gól: Kovács B., Reicheld, ill. Melczer, Bozsoki
 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már tárgyalnak az újabb kiszemeltekkel.

A Mezőkövesd az előző fordulóban ismét bebizonyította, hogy nem érdemtelenül áll a harmadik helyen az NB I táblázatán. Kuttor Attila együttese a listavezető Ferencvárost győzte le 3-0-ra. 

A kövesdi együttes szakmai igazgatója, Tóth László a Digi Sport Reggeli Start című műsorának volt a vendége kedden. A beszélgetés elején a műsorvezető az Atalantával hasonlította össze a Mezőkövesd Zsóryt. Tóth szerint van a két klub között némi hasonlóság. Úgy gondolja, a Kövesd és az Atalanta sem volt 10-20 éve még fontos tényezője hazája bajnokságának. Hozzátette, a bergamói alakulat a BL-ben olyan eredményeket ért el ebben az idényben, hogy azokra mindenki felkapta a fejét. 

Tóth az átigazolásokkal kapcsolatban elárulta, olyan futballistákat keresnek, akik képesek labdabirtoklásra, emellett erős mentalitással rendelkeznek. Egy-egy átigazolást komoly előkészítés előz meg. Korábban a Kövesdnél azt az elvet tűzték ki, hogy csak magyar játékosokra építenek, de ezt fel kellett adniuk. 

Tóth László: Már a dobogóval számolnak Mezőkövesden

 

Tóth arról is beszélt, hogy szeretnék megőrizni a harmadik helyet a bajnokságban. Elárulta, a sorsuk a saját kezükben van. Arra is kitért, hogy már 2-3 játékossal felvették a kapcsolatot, a kiszemeltek a nyáron érkezhetnek a klubhoz. A mezőkövesdiek szeretnék, ha a nyári felkészülést teljes kerettel kezdhetnék meg. 

A Fradi elleni diadallal kapcsolatban elmondta, nehéz 2 hét után mentek bele a mérkőzésbe. Taktikailag jól felkészült a csapat, ezért a sikerért sokat dolgozott a klub és a stáb. Kiemelte, hogy szerénynek kell maradniuk, nem róluk szól a honi futball.

A Mezőkövesd Zsóry a következő fordulóban a Zalaegerszeget látja vendégül. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elöl és hátul is remekeltek a győztes edző szerint.

 
A Merkantil Bank Liga 25. fordulójának legnagyobb meglepetését az FC Ajka szolgáltatta, amely az éllovas, a tavasszal eddig veretlen MTK-t győzte le hazai környezetben 2-0-ra.
 
Kis Károly alakulata jól kezdte a meccset, míg a kupameccsektől is fásult fővárosi gárda enerváltabb volt a megszokottnál.
 
A 15. percben Zamostny került közel az ajkai vezetés megszerzéséhez, de próbálkozásába az utolsó pillanatban beleértek a vendég védők.
 
A tabellán elfoglalt pozíciók ellenére a Veszprém megyeiek nem játszottak alárendelt szerepet az első játékrészben, de az MTK így is vezetéssel vonulhatott volna a szünetre, de vagy az ajkai Horváth védett bravúrral, vagy Schön tévesztett célt a vendégeknél.
 
A második játékrészre már feljebb kapcsolt a kék-fehér gárda, a félidő egy Lencse kapufával indult, és a fővárosiak jóval nagyobb nyomást helyeztek az Ajkára, mint a szünet előtt.
 
A vendégeknél a 67. percben csereként pályára lépett az MTK rutinos középpályása, Kanta József, az ajkai származású futballista óriási tapsot kapott a hazai közönségtől.
 
Az ajkai publikum még nagyobb üdvrivalgásban tört ki a 74. percben, amikor is váratlanul előnybe került a zöld-fehér csapat. Nagy Krisztián csapott le egy rövid hazaadásra, becsúszva szerelte Somodi kapust, majd az üres kapuba lőtt (1-0).
 
Rögvest megélénkült a meccs, egy MTK-próbálkozás volt közel Horváth kapujához, de a másik oldalon is akadt helyzet. A 87. percben Nagy Krisztián döntötte el a találkozót, a támadó lefutotta védőit, majd a jobb alsóba lőtt (2-0).
 
 

 
Kis Károly:
 
"Bravúrra készültünk, és sikerrel jártunk, minden játékos dicséretet érdemel. AZ MTK remek csapat, de hittünk benne, hogy győzhetünk. A kiegyensúlyozott első félidő után a szünet után beszorultunk, azonban hátul és elöl egyaránt remekül helytálltunk."
 
FC Ajka-MTK 2-0 (0-0)
 
Ajka, 1100 néző. V.: Görög.
FC Ajka: Horváth D. – Kovács, Heffler, Tar, Présinger – Lakatos (Stoiacovici, 46.), Kenderes, Tóth, Csizmadia (Lengyel, 66.) – Zamostny (Horváth P., 92.), Nagy K. Edző: Kis Károly.
 
MTK Budapest: Somodi – Fülöp, Pintér, Baki, Nagy Zs. (Gera, 68.) – Palincsár (Kanta, 67.), Cseke (Bíró, 78.), Mezei – Prosser, Lencse, Schön. Edző: Michael Boris.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Végh Gábor őszintén elmondta a véleményét.

Az újonc Zalaegerszeg az előző fordulóban a MOL Fehérvár otthonában lépett pályára. A találkozót a fehérváriak 4-1-re nyerték meg. A vereségnek köszönhetően kicsit távolabb kerültek az egerszegiek a bennmaradástól. Márton Gábor alakulata jelenleg a 11. helyet foglalja el a táblázaton, az előtte lévő Kisvárda előnye 4 pont. Egyébként a következő 2 meccse húzós lesz a ZTE-nek, a kék-fehérek előbb a Mezőkövesdhez utaznak, majd március 7-én a listavezető Ferencvárost fogadják. 

MOL Fehérvár FC – ZTE FC | 4-1 | (1-0) | OTP Bank Liga | 22. forduló | MLSZTV

 

A csapatnál edzőváltással próbáltak új impulzust adni a játékosoknak. Dobos Barnától Márton Gábor vette át az irányítást. Mártonnal a gárda a Magyar Kupában bejutott a legjobb 8 közé, a bajnokságban pedig az Újpestet legyőzték Radóék, de a MOL Fehérvár nagy falatnak bizonyult. Érdekesség, hogy az MK-ban a fehérváriakkal kerültek össze a Zala megyeiek.

Végh Gábor szerint a fehérvári bajnokin a játékvezetőnek nem kellett volna kiállítania Szépe Jánost (az egerszegi futballistának a 48. percben mutatta fel a pirosat Pillók Ádám). A ZTE tulajdonosa egyébként az nso.hu-nak adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy sok olyan "spori" van hazánkban, akik korábban nem futballoztak. Emellett az NB I-es lebonyolítását is kritizálta Végh.

"A Mol Fehérvár elleni bajnokin a kiállításig egyenrangú ellenfelek voltunk, aztán a játékvezető elrontott mindent. Mivel Ivan Petrjak legalább annyira fogta, rángatta Szépe Jánost, mint a hátvédünk őt, a bíró ítélhetett volna szabadrúgást is a javunkra. Ehelyett tizenegyes járt a hazaiaknak, és a védőnket kiállította. Ha hasonló helyzetben a fehérváriakat érte volna hátrányos döntés, biztosan nem hagyják szó nélkül a szövetség különböző bizottságainál. Súlyosabb probléma azonban, hogy a játékvezető-képzésben olyan tizenhat-tizenhét éves fiatalok vesznek részt, akiknek a többsége sohasem futballozott, s amint hatalmat kap a pályán, arroganciával próbál tekintélyt szerezni. És akkor még szóba sem hoztam az évek óta problémát jelentő bajnoki rendszert. Talán nem az első vagyok, aki nehezményezi, hogy a háromkörös bajnokság mennyire igazságtalan a kisebb klubok körében, és ehhez a témakörhöz tartozik, hogy a másodosztályban nem lehet légiósokat alkalmazni, tehát egy feljutó csapatnak a nyáron, néhány héten belül kellene labdarúgókat szerződtetnie, a keretet összeállítania, s a bajnokságban versenyképesnek lennie. S ha az idény végén kiesnénk, a szabályrendszer alapján ismét alakíthatnánk át a keretünket" – mutatott rá Végh Gábor

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magabiztosan nyert Lengyel Ferenc együttese.

Célegyenesbe érkeznek az NB III-as csapatok felkészülései. Hamarosan, egészen pontosan március 8-án a számtalan edzőmeccs után végre bajnokikon léphetnek pályára a harmadosztály csapatai.
 
Köztük a Pápai Perutz FC is, a Nyugati-csoportban szereplő együttes utolsó előtti edzőpartnerének a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályú bajnokságban érdekelt csapatot, a Gyirmót II-t választotta – számolt be a vaol.hu.
 
Lengyel Ferenc együttese a sérüléssel bajlódó Szilágyi Adrián és a beteg Irmes Dávid kivételével mindenkire számíthatott a felkészülési találkozón, és az idegenbeli meccsen Cseke Patrik, Márton Dániel és Cser Botond személyében három PELC-es (Pápai Egyesített Labdarúgó Club) fiatal is az alakulattal tartott.
 
Ahogy az várható volt, a vendégek irányították a játékot, már a mérkőzés elején helyzeteket dolgoztak ki, és a 10. percben Nagy Tamás lövését kellett a hazai kapusnak hárítania.
 
A 28. percben érett góllá a pápai fölény, egy labdaszerzés után Baldauf adott remek labdát Szabó Zsoltnak, aki a kapu közepébe passzolt (0-1).
 
Öt perc elteltével meg is érkezett az újabb találat, Nagy Tamás tört be a tizenhatoson belülre, ahol buktatták. A jogosan megítélt tizenegyest Hanzl értékesítette (0-2).
 
Az első 45 percben több gól már nem született, és a második játékrészben is a 67. percig kellett várni, akkor viszont Hanzl gyönyörű góljával nőtt a vendég előny: a 27 éves játékos miután magának pörgette fel a labdát, okosan emelte azt át a kapus felett (0-3).
 
A pápai felkészülés utolsó tesztmeccsére február 29-én Dabason kerül sor.
 
A Pápai Perutz FC a tavaszi nyitányon mindjárt az egyik legnehezebb meccsel nyit az NB III Nyugati-csoportjában, hiszen az éllovas Érdet fogadják majd március 8-án.
 
A Pápa a bajnokságban, 17 mérkőzés után 8 győzelemmel, 5 döntetlennel és 4 vereséggel áll a tabella 5. helyén.
 
Gyirmót II–Perutz FC 0-3
 
Gólszerző: Szabó Zsolt (28.), Hanzl (33. 67. az elsőt 11-esből)

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Megszólalt az ügyvezető.

Az Újpest a hétvégén a Puskás Akadémiát fogadja. Az biztosnak tűnik, hogy a meccset nem a Szusza Ferenc Stadionban rendezik meg. Sokáig úgy tűnt, hogy a két csapat Kaposváron csap össze egymással, de a kaposvári gyepszőnyeg állapotát bírálta Nebojsa Vignjevics a Kaposvár-Újpest (0-1) bajnokit követően. Az nb1.hu kedd reggel megszellőztette, hogy Kaposvár helyett Zalaegerszeg lehet a befutó. 

Folytatódhat-e új helyszínnel az Újpest országjárása? – NB1.hu

Korábban már jeleztük, Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője, csapata kaposvári győzelme után a Rákóczi Stadion játékterét kritizálta: "Aggasztó azonban, hogy a következő két találkozón vissza kell jönnünk ebbe a stadionba, ilyen rossz talajú pályán ugyanis nehéz megvalósítanunk a taktikánkat".

Az nso.hu megkérdezte Berta Csabát a témával kapcsolatban. A lila-fehérek ügyvezető igazgatója elmondta, több opció is felmerült, többek között a zalaegerszegi stadion is benne van a pakliban.

"Szombaton szóban megegyeztünk a kaposvári vezetőkkel arról, hogy a következő két hazai mérkőzésünket náluk játsszuk le, a Rákóczi elleni bajnoki után azonban a szakmai stábunk kérte, a rossz talaj miatt próbáljunk más megoldást találni. Hogy miként jutottunk el egyáltalán Kaposvárig? Természetesen jó néhány helyszínnel próbálkoztunk, de különböző okok miatt több is kiesett. Néhány NB II-es stadion azért nem jöhetett szóba, mert élvonalbeli mérkőzés megrendezésére alkalmatlan, arról nem is beszélve, hogy március tizennegyedikén a teljes NB II-es fordulót szombaton játsszák le. Aztán volt olyan stadion, amelynek üzemeltetői kerek perec elutasítottak bennünket, a diósgyőri stadionban rendezvényt tartanak, így Kaposvár és Zalaegerszeg maradt. Keressük a megoldást, kedden minden bizonnyal kiderül, hol leszünk otthon" – hangsúlyozta Berta Csaba.

Az újpestiek az előző fordulóban fontos győzelmet arattak a Kaposvár ellen. Nebojsa Vignjevics alakulata jelenleg a 7. helyen áll a táblázaton, az Újpest 21 mérkőzés alatt 28 pontot szerzett. 

FRISSÍTÉS:

Kedd, 13.33:

Újpest: kiderült, mikor térhetnek vissza a Szuszába – NB1.hu

Úgy tűnik, pont került az Újpest pályakeresésének a végére. Az nb1.hu kedd reggel számolt be arról, hogy az Újpest és a Puskás Akadémia valószínűleg Zalaegerszegen csaphat össze egymással. Erre lehetett következtetni Berta Csaba nyilatkozatából is. A lila-fehérek ügyvezető igazgatója elmondta, Kaposvár és Egerszeg is felmerült megoldásként.

Kedd, 14.45: 

Újpest: Zalaegerszeg! – NB1.hu

 Eldőlt, hogy az Újpest a következő két "hazai" meccsét Zalaegerszegen fogja lejátszani. Az nb1.hu már kedd reggel beszámolt erről a forgatókönyvről, a lila-fehérek pedig hivatalos bejelentést tettek a döntéssel kapcsolatban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hétfőn hunyt el az ország mesemondója.

83 éves korában elhunyt Csukás István, Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze. Csukás István, Mirr-Murr, a kandúr, Süsü, az egyfejű sárkány, Pom Pom, Gombóc Artúr és a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász megteremtőjeként az ország legnépszerűbb meseírója volt, nemzedékek nőttek fel történetein. Az Újszínház tájékoztatása szerint Csukás Istvánt hétfőn, gyors lefolyású betegség után érte a halál.

Csukás István 1936. április 2-án Kisújszálláson látta meg a napvilágot, gyakran emlegette, hogy egy napon született Andersennel (dán költő és meseíró – a szerk.), csak éppen 131 évvel később. Csukás István tizenhét éves korában döntötte el, hogy költő lesz, miután verseivel megnyert egy diákoknak meghirdetett pályázatot. Megfordult a Magyar Televíziónál, ahol munkáit, valamint későbbi írásait is a gyerekeknek szánta. Munkássága alatt olyan maradandó, sokak számára el nem feledhető mesefigurákat alkotott, mint például Süsü, a sárkány, Pom-Pom, vagy éppen Mirr-Murr. Karakterei főképp rajz- és bábfilmekben bukkantak fel először, regényeiből több tévéfilmet is készítettek.

Csukás Istvánt a sport, a labdarúgás is érdekelte, de a sérülésektől tartva, már középiskolás éveiben felhagyott a futballal. Viszont az általa imádott játéktól nem szakadt el, mindig is figyelemmel kísérte a magyar labdarúgást, és különösen a Ferencváros mérkőzéseit. A IX. kerületi klub honlapján külön is megemlékezett Csukás István haláláról. Arról, hogy hogyan lett Fradi-szurkoló, a Zöld és fehér magazinnak mesélt korábban az író:

"Az egyik társam édesapja nagyon lelkes Fradi-drukker volt – mondta Csukás István. A fiának írt levelekben részletesen beszámolt a meccsekről, a fia pedig azokat felolvasta nekünk. Tátott szájjal hallgattuk. A kamasz lelkünket az is megérintette, hogy a csapat színe zöld és fehér, a remény és a hűség, a becsület színe."
Csukás István többször a helyszínen tekintette meg a zöldek mérkőzéseit, és drukkolt a Ferencvárosnak.

A népszerű író korábban a magyar szurkolókról így vélekedett:

"A szurkolótábor tagjai közösséget vállalnak, nem csupán a csapatukkal, hanem egymással is. Összetartanak. A szurkolók idegenbe, még külföldre is elkísérik a csapatot. Mint a hódítók. A magyar szurkolók mindenhol ott vannak".

Csukás István 83 évet élt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Egyre távolabb az NB I-es szereplés.

Gödörbe került az ETO FC Győr együttese. A Rába-parti alakulat a legutóbbi 3 játéknapon csupán 1 pontot szerzett. Kondás Elemér legénysége az előző fordulóban a Szegedet fogadta, a mérkőzést az M4 Sport is közvetítette. A Tisza-partiak az 58. percben Kóródi duplájával már 2-0-ra vezettek. Horváth tizenegyesével ugyan szépített a második félidő derekán a Győr, de a 90. minutumban Vankó eldöntötte az összecsapást. 
 
Kondás Elemér szerint játékosai saját magukat verték. Olyan hibákat vétettek, amiket ezen a szinten nem lehet. Hozzátette, a Győr rosszul, lassan és pontatlanul játszott a hétvégi összecsapáson. 
 
A vereséget több győri drukker sem tudta megemészteni. A szimpatizánsok közül többen is annyira felháborodtak a fiaskó miatt, hogy a bérletüket a pályára dobva tiltakoztak a Rába-parti futballisták teljesítményét látván. A drukkerek akciójáról a Blikk készített képet:
 

(null)

 

Az újabb vereség után az ETO távolabb került az élvonaltól. A zöld-fehér gárda jelenleg az ötödik helyen áll a táblázaton, a listavezető MTK előnye 15, míg a második helyen tanyázó Budafok fórja 12 pont. Győrben egyébként legutóbb 2015 május 23-án rendeztek NB I-es mérkőzést. 
 
Pedig az ETO jól kezdte a 2020-as esztendőt, a tavaszi nyitányon Tiszakécskén nyert 2-0-ra. Ezt követően a Siófok elleni hazai vereség következett, majd a Kazincbarcika otthonában pontot szerzett a gárda. A barcikai remi után pedig a Szeged fektette két vállra Kondás Elemér tanítványait az ETO Stadionban.
 
A Győr tavaszi eredményei:
 
Duna Aszfalt-ETO FC Győr 0-2
ETO FC Győr-Siófok 1-2
Kazincbarcika-ETO FC Győr 2-2
ETO FC Győr-Szeged-Csanád Grosics 1-3
 
A következő fordulóban sem lesz könnyű dolguk a győrieknek, hiszen a remek formában lévő Vasas otthonában vendégeskednek, ezt a meccset is közvetíti az M4 Sport. Az angyalföldiek zsinórban három győzelemnél járnak, az ETO-tól nagy formajavulás kellene ahhoz, hogy megállítsák a lendületben lévő fővárosiakat. 
 
EMLÉKEZTETŐ:
 
ETO FC GYŐR–SZEGED-CSANÁD GA 1–3 (0–1)
Győr, ETO-park, 529 néző. Vezette: Pintér Csaba (Varga Gábor, Kulman Tamás)
ETO: Gyurákovics – Vári, Dvorschák, Gengeliczki (Tömösvári, 89.), Fejes A. – Charizopulos (Vaskeba, 58.), Bagi – Andrics, Kun, Gaál B. (Horváth Z., 58.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Kondás Elemér
SZEGED: Takács J. – Kuti, Tóth G., Deák, Mohl – Oláh G., Zvara – Hudák M. (Andorka, 91.), Germán, Kóródi (Bitó, 92.) – Grumics (Vankó, 68.). Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólszerző: Kóródi (0–1) a 35., Kóródi (0–2) az 58., Horváth Z. (11-esből, 1–2) a 65., Vankó (1–3) a 90. percben
 
FRISSÍTÉS:
 
Csütörtök, 13.06:
 

Bérletek a pályára dobálva – elnézést kértek a győriek a szurkolóiktól

Három mérkőzés óta nyeretlen a Győr az NB II-ben. Kondás Elemér csapata a begyűjthető 9 pontból csupán 1-et tudott megszerezni. A Rába-partiak az előző fordulóban a Szegedtől kaptak ki 3-1-re hazai környezetben. Honlapunkon is foglalkoztunk azzal, hogy több győri drukkernél elszakadt a cérna a csapat játéka miatt, voltak olyanok, akik a bérletüket a pályára dobták.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC