nb1.hu

Budapest – Azért volt pozitívum is!

Magyarország-Skócia 0-1!
 
Az első félidő két legszebb jelenete igenis a magyar válogatotté volt. Gulácsi Péter magabiztosan hárította a skótok tizenegyesét, míg Dzsudzsák Balázs bal felső sarokra tartó szabadrúgása (embereset hárított a skótok kapusa, el kell ismerni) gólt érdemelt volna. A második játékrészben pedig az volt a legemlékezetesebb, amikor Szalai parádés mozdulattal helyezett nem sokkal a jobb alsó sarok mellé Lovrencsics jobb oldali, lapos beadása után.
 
Az első félidő legfontosabb alkotóeleme az volt, hogy a Kazahsztán elleni meccshez képest stabilabban óvtuk a kapunkat. Hozzáállás kérdése eldönteni, hogy ez azért volt, mert pénteki ellenfelünknek jobb a támadójátéka, mint a skótoknak, vagy azért, mert harcosabb és fegyelmezettebb volt ma a csapatunk, aminek az egyik eredménye volt a rendezettebb védekezésünk.
 
 
 
 
És ez még akkor is igaz, ha Kleinheisler túl harcias menteni igyekvése miatt Gulácsinak tizenegyest kellett hárítania (ő is a védekezés része), majd a fordulás után olyan góllal szerezték meg a vezetést a vendégek, ami elkerülhető lett volna. Ez volt az egyetlen komoly hiba a meccsen.
 
A hajrában még nagyobb lett a harc, a mieink küzdeni akarásával nem volt baj, amit jelez, hogy a nézők most végig a stadionban maradtak.
 
Georges Leekens két vereséggel rajtolt, ezért sokat fog majd kapni, az viszont tény, hogy magasabban jegyzett csapat ellen bíztatóbban játszott a válogatott, mint pénteken.
 
Összeállítás és a mérkőzés mozzanatai a linkre kattintva érhetőek el. 
 
 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Európa - Összefoglalónk folyamatosan frissül.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

NÉMETORSZÁG–BRAZÍLIA 0–1
Berlin, Olimpiai Stadion. V: J. Eriksson (svéd)
Németország: Trapp – Kimmich, Rüdiger, J. Boateng, Plattenhardt – Gündogan , T. Kroos – Draxler, Goretzka, L. Sané – Gomez. Szövetségi kapitány: Joachim Löw.
Brazília: Alisson – Dani Alves, Thiago Silva, Miranda, Marcelo – Casemiro – Willian, Paulinho, Fernandinho, Coutinho – Gabriel Jesus. Szövetségi kapitány: Tite.

G: Gabriel Jesus (37.)
 
 
 
 
SPANYOLORSZÁG-ARGENTÍNA 6-1
 
 
 
 
ANGLIA-OLASZORSZÁG 1-1
 
 
 
 
Oroszország–Franciaország 1–3 (0–1)
Szentpétervár, Kresztovckij Stadion. Vezette: Mazeika (litván)
OROSZORSZÁG: Lunyov – Granat, Neustädter, Kudrjasov (Cserisev, 83.) – Szamedov (Szmolnyikov, a szünetben), Jerohin (Svec, 76.), Dzagojev (An. Mirancsuk, 54.), Golovin, Zsirkov (Rausch, a szünetben) – Szmolov, Al. Mirancsuk (Zabolotnyij, 66.). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Pavard, Koscielny, Umtiti (Kimpembe, 80.), Lucas Hernández – Pogba, Kanté (Tolisso, 66.), Rabiot (Matuidi, 81.) – O. Dembélé (Giroud, 72.), Mbappé (Lemar, 86.), Martial (Griezmann, 58.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Szmolov (68.), ill. Mbappé (40., 83.), Pogba (49.)
 

 
 
ROMÁNIA-SVÉDORSZÁG 1-0
 
 
 
 
BELGIUM-SZAÚD-ARÁBIA 4-0
 
 

  

 
TOVÁBBI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Irán-Algéria 2-1
Grúzia–Észtország 2–0
Örményország–Litvánia 0–1
Azerbajdzsán–Macedónia 1–1
Koszovó–Burkina Faso 2–0
 

Skót szurkolók Budapesten – kép – NB1.hu

Budapest – Lazán készültek a meccsre.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Lazán készültek a meccsre.

Élő közvetítés a Magyarország-Skócia mérkőzésről – NB1.hu

Budapest – A kazah vereség után itt az esély a javításra.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Döntött az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága március 27-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
 
NB I
Henty Ezekiel Isoken (Puskás), mert az FTC – Puskás FC mérkőzésen rátaposott földön fekvő ellenfele lábára 2  soron  következő férfi felnőtt  bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
 
NB II
Balajcza Szabolcs (Siófok) 1   soron  következő férfi felnőtt  bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
 
NB III
Gál Szabolcs (Szabadkikötő) 1, Kuntic Szebasztian (Gold-Sport) 1, Tóth Imre (M-Foci), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben ellökte ellenfelét 2, Cseszneki Richárd (Iváncsa), mert amikor  a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét 2, Lőrincz László (STC), mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd a piros lap felmutatása után a játékvezető személyére sértő kifejezést használt 4 soron  következő férfi felnőtt  bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
 
Halkó Pál szakmai igazgató (SZEOL), mert a játékvezető ítélete ellen szóval és kézmozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozott, a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő NB III-as bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Ismét vereséget szenvedtünk!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
 
MAGYARORSZÁG–SKÓCIA 0-1
Budapest, Groupama Aréna, 20.00. V: Lechner (osztrák)
 
Magyarország: Gulácsi – Fiola, Otigba, Guzmics – Lovrencsics G., Kleinheisler, Pintér Á. (Elek 46.), Hangya (Szabó J., 46.) – Varga R. (Nikolics 83.), Szalai (Böde 77.), Dzsudzsák (Németh 59.). Szövetségi kapitány: Georges Leekens
A kispad: Dibusz, Kovácsik (kapusok), Bese, Botka, Lang, Szabó J., Elek Á., Nagy Á., Pátkai, Böde, Eppel, Németh K., Nikolics, Stieber Z., Ugrai
 
Skócia: A. McGregor – Hendry, Mulgrew, McKenna – Fraser (Paterson 81.), McGinn, C. McGregor, A. Robertson – Armstrong, Phillips (McBurnie 84.), Forrest (Christie 77.). Szövetségi kapitány: Alex McLeish
A kispad: Archer, McLaughlin, Christie, McBurnie, McDonald, Paterson, Cummings, McLean, Douglas, Murphy, Cairney
 
Gól: Phillips (49.)
Sárga lap: Szalai (47.) Elek (65.) ill. McGregor (40.), McGinn (85.)
 
 
 
 

Leekens: kettőből semmi! – NB1.hu

Magyarország-Skócia 0-1

 
 
 
93. p.: Vége!
 
 
 
85. p.: Meddő mezőnyjáték folyik. Küzdünk, akarunk.
 
 
71. p.: Szalai fél perc alatt két gólt szerezhetett volna. Előbb 16 méteres lövését védte a skót kapus, majd Lovrencsics beadása után remek mozdulattal helyezett nem sokkal a jobb alsó sarok mell.
 
 
62. p.: Ha egyszer egy magyarnak megjön a kedve az ágyúzáshoz: Varga ezúttal szabadrúgásból, 25 méterről, középről lőtt a jobb alsó mellé.
 
 
60. p.: Varga vezette a labdát, majd 26-ról lőtt, a léc alá tartó labdát McGregor védte bravúrral.
 
 
50. p.: Dzsudzsák ismét szabadrúgásból próbálkozott, most a bal alsó mellé célzott. A cséká ma a legveszélyesebb.
 
 
48. p.: Vezetnek a skótok! Jobbról jött a beadás laposan a kapunk elé, a labda Otigbán is megpattant, de Phillips ezzel nem foglalkozott, hanem középről, 6 méterről a kapuba lőtt. 0-1!
 
 
 
 
 
 
46. p.: Folytatódik a meccs!
 
 
 

Scotland National Team

Half time | Hungary 0 – 0 Scotland. Scotland with a lot of the ball and had chances to go in ahead. Charlie Mulgew sees his penalty saved by Gulacsi in the Hungarian goal late on in the half.

 
 
 
45. p.: Nehéz, amikor a kötőszavakat ki kell hagyni… Szóval, jött be a szöglet balról, Guzmics fejelt, a védő a bal kapufa előtt vette le a labdát. Mellé ment volna, de elsőre nem úgy látszott! és utána szünet!
 
 
43. p.: Hangya mellől pörgetett kapura gyengén Forrest 10 méterről, Gulácsi lazán hárított.
 
 
 
20.45: Hangulatjelentés
 

Skót szurkolók Budapesten – kép – NB1.hu

Budapest – Lazán készültek a meccsre.

 
 
39. p.: Kleinheisler szeretett volna menteni a tizenhatos jobb vonalánál, de ráesett ellenfelére. A tizenegyest Mulgrew rúgta a bal alsó irányába, de Gulácsi vetődve hárított. Nem hiába lett a Kicker osztályzatai alapján 2017 legjobb kapusa a Bundesligában, összesített rangsorban meg a harmamdik.
 
 
30. p.: Úgynevezett mezőnyjáték szemtanúi lehetünk!
 
 
20. p..: Nem kell hazafinak lenni, hogy jelezzük: Dzsudzsák szabadrúgása gólt érdemelt volna. 18-ról, kissé jobbról vette célba a bal felső sarkot, de McGregor szárnyakat növesztett és hárított.
 
 
18. p: Próbálnak darálni a skótok, szerencsére eddig nem volt ziccerük.
 
 
12. p.: Szalai passza után Lovrencsics vagy 27-ről lőtt ballal, kissé jobbról, de sajnos nem suhant a skót kapuba a zsuga.
 
 
11. p.: A Celtic a világ egyik legfontosabb csapata, imádjuk, de kedves, Forrest: ne célozgassad a bal alsónkat 17-ről sem! Még akkor sem, ha nem találsz, mint az imént… Köszönjük!
 
 
5. p.: Dzsudzsák bal oldali szögletét tenyereli ki az ötösnél McGregor. Újból szöglettel jöttünk, abból nem lett semmi. Hangyát ápolni kellett, de visszatérhetett.
 
 
 
20:03: Kezdődik a mérkőzés!
 
 
 
 
 
19.50: A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik majd a nemrég elhunyt Demján Sándor emlékére.
 
 
 
 
 
19:18: Így lép pályára Skócia.
 

 
 
18.45: MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Fiola, Otigba, Guzmics – Lovrencsics G., Kleinheisler, Pintér Á., Hangya – Varga R., Szalai, Dzsudzsák
 
 
 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - A klub nagyvonalú gesztussal segít.

Tóth József „Jokka” az Újpest egykori kiemelkedő játékosának fóti háza leégett, és lakhatatlanná vált.
 
Az elmúlt napokban a klub nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb segíthessen az 56-szoros magyar válogatott hátvédnek, adta hírül a klub honlapja.
 
A most hétvégén soros 223. derbi jegybevételének 5%-át felajánlották egykori kiválóságuk és családja részére, valamint amig el nem készül a felújított ház, lakást biztosíttak számára aképpen, hogy minden az albérlettel kapcsolatosan felmerülő költséget is a klub vállal magára, így segítve Őt a nehéz helyzetben. Az előzetes becslések szerint több millió forintos kárról van szó, így már csak ezért is fontos, hogy sok lila-fehérbe öltözött szimpatizáns gyűljön össze 4 nap múlva délután a Megyeri úton, hogy a jövő héten felkínált összeg minél jobban megközelítse a teljes kárösszeget.
 

Itt a Skócia elleni kezdőcsapat – NB1.hu

Budapest – Georges Leekens kihirdette a kezdő tizenegyet.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Georges Leekens kihirdette a kezdő tizenegyet.

Sokkoló vereséggel zárt az U19-es válogatott – NB1.hu

Macedónia – Nem sikerült szépen zárni az elitkört.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Macedónia - Nem sikerült szépen zárni az elitkört.

Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott kedden Lettország csapatától az Európa-bajnoki selejtezősorozat elitkörének harmadik fordulójában Szkopjéban. A találkozón egészen a 89. percig a magyar válogatott vezetett, innen fordítottak az utolsó percekben a lettek. A magyar gólokat Kundrák Norbert és Bévárdi Zsombor szerezte.
 
A magyar együttes egy győzelemmel és két vereséggel csoportjában a harmadik helyen zárt, a négyes első helyén végző Anglia továbbjutása már a második fordulót követően biztossá vált.
 
Az idei U19-es Eb-t Finnországban rendezik július második felében. A házigazdákon kívül az elitkör hét csoportjának győztese vesz majd részt a tornán.
 
Eredmények (az UEFA honlapjáról):
Lettország-Magyarország 3-2
Macedónia-Anglia 2-0
 
Szombaton játszották:
Magyarország-Macedónia 4-3
Anglia-Lettország 3-0
 
Szerdán játszották:
Anglia-Magyarország 4-1
Lettország-Macedónia 2-1
 
A végeredmény: 1. Anglia 6 pont, 2. Lettország 6, 3. Magyarország 3, 4. Macedónia 3
 
Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény rangsorolt.
 

A legjobban nyilatkozó edzőt szemelhették ki Pintér Attila helyére – NB1.hu

A legjobban nyilatkozó edzőt szemelhették ki Pintér Attila helyére

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felcsút – Legend kerülhet a DVTK kispadjára.

Az nb1.hu megbízható forrásokból úgy értesült, hogy a Puskás Akadémia a DVTK szakvezetőjét, Bódog Tamást szemelte ki Pintér Attila utódjának. Amennyiben létrejön az átigazolás, abban esetben Vitelki Zoltán váltaná Bódogot a miskolci kispadon.
 

Újabb „háború": Hemingway vs. Dárdai – NB1.hu

Hemingway vs. Dárdai

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország – 450 ezret kért az igazgató az akadémiára való kerülésért?

Ő a leghitelesebb alakja a magyar labdarúgásnak!
 
Minden szava, meglátása és ötlete aranyat ér. Megmondta, hogy mit és hogyan kellene tenniük a magyar labdarúgás szereplőinek az Európa-bajnokság után, de csak az illetékesek nem hallgattak rá.
 
A sajtó és a szurkolók viszont isszák a szavait, legalább félistenként tekintenek rá.
 
Arról a Dárdai Pálról van szó, akinek most a szókimondó kispesti tulajdonos, George F. Hemingway mondta meg a magáét. Dárdai ugyanis azt találta kijelenteni, a tehetségeinknek 16 évesen külföldre kell igazolniuk, hogy érvényesülni tudjanak.
 
Ezzel a kijelentéssel kapcsolatos kérdésre válaszolt többekkel egyetemben Hemingway az utanpotlassport.hu oldalán:
 
GEORGE F. HEMINGWAY
a Budapest Honvéd tulajdonosa
 
„Bonaparte Napóleon rendkívül jó hadvezér volt, mégis akadtak irtózatos ballépései. Lásd az orosz hadjáratot vagy Waterloo-t. Dárdainak ezt a gondolatát is ebbe a kategóriába sorolom. A nyilatkozatot semmi nem támasztja alá, butaság, és csak azért született, hogy a nevét melegen tartsák Magyarországon.”
 
Nekem pedig eszembe jutott, hogy jó pár évvel ezelőtt felhívott az egyik legjobb haverom (20 éve az) és azt mondta, az egyik akadémiánál a kezdetektől ott dolgozó általános igazgató 450 ezer forintot kért zsebbe, hogy a fiát felvegyék.
 
Nem tette meg, kivitte a srácot Hollandiába, ahol megbecsülték…
 

Bevezetik a negyedik cserét! – NB1.hu

Bevezetik a negyedik cserét

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest - Ezúttal is nyertek.

Így verte az MTK a Budaörsöt – videó – NB2.hu

Budapest – Gólgazdag győzelemmel került közelebb az NB I-hez az MTK.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyon - Fontos változások a BL-ben és az EL-ben.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében a következő szezontól kezdődően a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is nevezhető lesz három olyan játékos, aki abban az idényben más csapat színeiben már pályára lépett.
 
A jelenleg érvényben lévő szabályozás miatt több klub sem a legerősebb játékoskeretével vesz részt a kieséses szakaszban a BL-ben, illetve az El-ben: a Barcelona Philippe Coutinho, míg az Arsenal Pierre-Emerick Aubameyang játékára nem számíthat tavasszal a nemzetközi porondon, mert ezek a futballisták korábbi klubjaikban (Liverpool, Borussia Dortmund) érintettek voltak ősszel az adott sorozatban.
 
Az UEFA ezzel a döntéssel a bajnokságok példáját követi, ahol nem korlátozzák a januárban szerződtetett játékosok szerepeltetését.
 
Az európai szövetség azt is bejelentette: a döntőbe jutó csapatok a következő idénytől 18 helyett 23 labdarúgót nevezhetnek a finálékra, valamint azt is, hogy a következő szezontól az egyenes kieséses szakaszban bevezetik a negyedik cserét, azaz ha kétszer tizenöt perces hosszabbításra kerül sor, a ráadásban lehet még egyet cserélni a három változtatáson felül.
 
Mint ismert, nemrég az UEFA már közölte, hogy a 2018–2019-es évadtól jelentős újítások lépnek életbe Európában a kontinentális kupasorozatokban. Többek között a BL-meccsek kezdési időpontja, a selejtezők lebonyolítása és az automatikus BL-főtáblás helyek száma is megváltozik.
 

Bogdán Ádám elhagyná az országot – NB1.hu

Bogdán Ádám elhagyná az országot

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Budapest – Újra elgondolkozott a folytatáson.

Bogdán Ádám az egyik legnépszerűbb, legkedvelhetőbb magyar futballistának számít, amit egyébként a letöltési adataink is bizonyítanak. És ez még akkor is így van, ha másfél év után védett ismét tétmeccsen a sérülése miatt. Bogdán a múlt héten a Liverpool U23-as csapatában a Middlesbrough elleni kupameccsen védett, a kiesést a nyakába varrták a szurkolók.
 
A kapus a Reggeli Startnak elmondta, érezte a meccsen, hogy voltak olyan szituációk, melyeket újra kell majd gyakorolnia, de túl sok lehetősége nem lesz bizonyítani, újra formába lendülni, mert az U23-as gárdának már alig van mérkőzése.
 
Bogdán szerződése 2019 nyaráig szól, ám már most nyáron váltana.
 
„Szeretnék teljes környezetváltást, és új impulzusokat megtapasztalva újra beleszeretni a futballba. Utaltam már rá párszor, hogy elhagynám az országot – aztán lehet, hogy nem lesznek olyan lehetőségek – de, ha ez nem történne meg, akkor sem történik tragédia.”
 

Íme, a magyar válogatott várható kezdőcsapata Skócia ellen – NB1.hu

A magyar válogatott várható kezdőcsapata Skócia ellen

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Genf - Hiába égtek már hárommal a hollandok ellen.

 

Így tömte ki Ronaldóékat egy félidő alatt a vb-re ki sem jutott válogatott – videó – NB1.hu

Így kaptak ki Ronaldóék

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felcsút - Íme, a gólösszefoglaló.

Így nyert a Puskás Akadémia ellen a Kerület – videó – NB3.hu

Puskás-Kerület videó

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Magyarország - Hangulatjelentés.

Így léptek ismét Kondásék az NB I felé – NB2.hu

Kisvárdai képek

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felcsút - Három gól volt a Pancho Arénában.

Bulgária labdarúgó-válogatottja 2-1-re legyőzte Kazahsztánt a felcsúti Pancho Arénában rendezett hétfő délutáni barátságos mérkőzésen. A győztes gólt a 94. percben szerezte Nikolaj Bodurov, a CSZKA Szófia védője.
 
A kazahok pénteken 3-2-re diadalmaskodtak a magyar nemzeti csapat felett a Groupama Arénában.
 
Felkészülési mérkőzés:
Bulgária-Kazahsztán 2-1 (1-0)
 

Íme, a magyar válogatott várható kezdőcsapata Skócia ellen – NB1.hu

A magyar válogatott várható kezdőcsapata Skócia ellen

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Dortmund - Az edző azt mondta, jól érezték magukat.

A 100, a 200 és a 400 méteres nyargalásoktól már visszavonult Usain Bolt, aki nyolcszoros olimpiai aranyérmes. A profi sport és a labdarúgás iránti szenvedélye azonban megmaradt, minek ékes bizonyítéka, hogy nemrég próbajátékon járt a Borussia Dortmundnál. Gólt fejelt, kötényt adott, ügyesen mozgott.
 
Az esetleges, további együttműködésről Peter Stöger vezetőedző azt mondta, az volt a lényeg, hogy jól érezték magukat és, hogy találkozhattak egy olyan remek sráccal, mint Usain Bolt. Hozzátette, a sprinter tehetséges, de ha magasabb szinten szeretne futballozni, akkor ahhoz még rengeteget kell dolgoznia, mert az az izomzat, ami neki van, nem tökéletes a labdarúgáshoz.

Így tömte ki Ronaldóékat egy félidő alatt a vb-re ki sem jutott válogatott – videó – NB1.hu

Így kaptak ki Ronaldóék

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC