„Méltó volt az első és második helyezetthez, az első húsz perc az övék volt, tudjuk az okát, de bízom benne, hogy ez többször nem fordul elő. Utána egy oda-vissza meccs volt, ha az elején berúgják a helyzeteket az ajkaiak, akkor nagy bajban lettünk volna. Kettő egy után nem volt az ellenfélnek lehetősége gólt szerezni, nekünk voltak, úgyhogy ilyen változatos meccs volt.” – értékelt Limperger Zsolt.
A mérkőzés elején bravúrt bravúrra halmozó Kertész Ferencről már a találkozó végén többen is megjegyezték, ha ő nincs, akkor igencsak hamar eldőlt volna a három pont sorsa.
„Ez hülyeség, mert ha nincs a Németh Gabi meg a Pál Szabi, akkor nem nyerünk kettő egyre, hanem kikapunk egy nullra, kellettek a bravúrjaim, de azért vagyunk egy csapat, mert ők elöl, én hátul segítek nekik, ez visz minket előre. Amikor jöttünk, a buszon nem működött rendesen a klíma, ez az első negyed órára rányomta bélyegét, utána kezdtük átvenni az irányítást, a második félidőben a vezetés tudatában kicsit visszavettünk és kontrából próbáltuk eldönteni a meccset és lett volna rá sanszunk, hogy lőjünk még gólokat.” – fogalmazott Kertész Ferenc, a csapat kapitánya.
„Amit mindenképp meg kell említenem, az a légkondi nélküli busz, mert az első húsz percben nagyon a buszon maradtunk. Hálistennek Kertész védett két-három nagyot, aztán bekaptuk a gólt, de felébredtünk, leszálltunk a buszról, utána az Ajka felé kerekedtünk. Küzdősebb volt, voltak hiányzók, de pótoltuk őket, inkább a cserékben a mesternek nem volt annyi variációs lehetősége. Alapvetően jól játszottunk az leső húsz perc után, stabilan védekeztünk, abból támadtunk, nekem is volt egy gólom, ami mondták, hogy nem volt les, mert a védő mögül érkeztem… A buszon néztük a Bournemouth–Manchester City mérkőzést, onnan a Danielstől lemásoltam a gólt, jó inspiráció volt.” – mondta Németh Gábor.
NB III, Nyugati csoport, 3. forduló
FC Ajka–Érdi VSE 1–2 (1–2)
Ajka. V:Horváth Tibor (Imrő, Molnár I.)
FC Ajka:Pokorni – Köles, Kovács G., Graszl, Csemer – Nagy Erik, Vallejos (Krebsz, 72.), Horváth Péter, Pavlitzky (Pákai, 81.), Major (Horváth Patrik, a szünetben) – Nagy M.
Vezetőedző:Rozmán László
Érdi VSE:Kertész F. – Kárász, Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Koós, Pallagi, Melczer (Hegedüs N., 85.) – Kelemen (Ország, 82.), Pál Sz., Németh G. V. (Ebedli, 93.)
Vezetőedző:Limperger Zsolt
Gólszerzők:Graszl (14.), ill. Pál Sz. (16.), Németh G. V. (43.)
Budapest – Elmondta, kik miatt kellett futniuk az eredmény után.
Tegnap este elszenvedte első bajnoki vereségét Magyarországon Erik van der Meer, a Budapest Honvéd nyáron kinevezett vezetőedzője.
A holland szakember nem feltétlenül csak azzal szerzett magának egyből elismerést Kispesten majd tágabb szakmai körökben is, hogy a csapata vezeti a bajnokságot, hanem azzal is, hogy igen rövid idő alatt több taktikai hadrendet is megtanított a játékosainak, amiben az a kemény, hogy ezt igen rövid idő alatt tette meg úgy, hogy közben kábé a fél csapata állandóan sérült.
A Honvéd a Loki ellen is rengeteg helyzetet dolgozott ki, de az első félidőben elkövetett kettős hiba miatt a hazaiaknak végig futniuk kellett az eredmény után.
És ezt így, ebben a formában Erik van der Meer jelentette ki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
A holland egyébként most is higgadtan és reálisan értékelt, mint mondta, a sorfalban Latifu, a kapuban Gróf hibázott, így hiába dolgoztak ki sok helyzetet, váltottak felállást (már megint…), végül egy kontra megpecsételte a sorsukat.
Véleménye szerint a DVSC első gólja előtt megadott tizenegyes nem volt jogos.
Nem nehéz kitalálni, Szabó Zsolt ítélete még sokáig fog beszédtémát szolgáltatni…
Debrecen – És ezt az állítja, aki a legjobban tuja ezt.
Debrecen, nagyon sok más mellett, arra is büszke lehet, hogy egy olyan kiváló edző és ember, mint Herczeg András, a város szülöttje. Nagyon szép sikereket ért el a Lokival, vezérharcosa volt mindig is annak az elvnek, hogy a DVSC-nek a helyi kötődésű fiatalokra kell építenie.
Mert akkor is így volt, amikor az elmúlt 10-15 év legsikeresebb csapata lett a Debrecen.
Herczeg az előző bajnokság végén ült le a kieséstől fenyegetett Loki kispadjára, és bizony a hajdúságiak beragadtak a mostani rajtnál. De a szakvezető nem esett kétségbe, megőrizte higgadtságát, bölcsességét, és a csapata elindult felfelé a tabellán.
Az előző fordulóban a tavalyi harmadik Vasast intézték el a játékosai fölöttébb magabiztosan, míg tegnap a címvédő otthonában, az eddigi egyedüli veretlen Honvéd otthonában szerezték meg a három pontot.
Alakulhatott volna másképpen is a mérkőzés, de a „ha” a fociban sem számít, a történelmet a labdarúgásban nem lehet megváltoztatni, legalábbis az eredményeket.
Herczeg a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, külön értéke van a győzelmüknek, mert a Honvéd egy meccs alatt is képes több hadrendben futballozni, ezért nekik is változtatniuk kellett a második félidőben.
Külön kiemelte, továbbra is abban hisz, hogy a Loki a helyi kötődésű fiatalokra építve lehet csak sikeres.
Vasárnap játsszák a Merkantil Bank Liga hatodik fordulóját. A slágert a Kazincbarcika–Nyíregyháza és az ETO FC-Békéscsaba összecsapások jelentik – írta az MLSZ.
WKW ETO FC GYŐR–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Győr, 17.00)
Az újonc győriek két győzelem után a hét közben vereséget szenvedtek Albertirsán a Ceglédtől, a középmezőnyben állnak. Pályaválasztóként ez lesz a harmadik mérkőzésük, a Kisvárdától kikaptak, a Csákvárt legyőzték. A Békéscsaba a legutóbbi négy fordulóban nyolc pontot gyűjtött, idegenben eddig, Gyulán és Sopronban pályára lépve, négy pontot gyűjtött. A táblázaton egy ponttal előzi meg a Győrt, egyébként vendégként április 30. óta veretlen a Merkantil Bank Ligában.
KISVÁRDA MASTER GOOD–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Kisvárda, 17.30)
A nyírségieké a mezőny egyik legjobb formában lévő csapata, nagyon magabiztosan rajtoltak, igaz, az egyetlen döntetlent éppen hazai pályán játszották. A legutóbbi négy fordulóban csak győztek. A Csákvár vendégként a legutóbbi egy évben csak a már kiesett SZEOL ellen tudott nyerni, igaz, a mostani szezonban Sopronban döntetlennel kezdett. Egyelőre sereghajtó, így ezen a mérkőzésen az első fogadja az utolsót.
CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–VÁC FC
(Mosonmagyaróvár, 17.30)
A hazaiak az első öt fordulóban csak egyszer nyertek, a legutóbbi két meccsüket elveszítették. Hazai pályán a Siófokot megverték, de kikaptak a megerősödött Ceglédtől. A váciak ugyancsak öt ponttal állnak, nekik is csak egy győzelem áll a nevük mellett. Idegenben, a tavaszi zárást is beleértve, a legutóbbi négy találkozójukon nem tudtak pontot szerezni.
SOPRONI VSE–SZOLNOKI MÁV FC
(Sopron, 17.30)
A Sopron az egyik nyeretlen csapat a mezőnyben (a másik a Csákvár), a legutóbbi négy bajnokijából hármon is döntetlent játszott. Az előző idényben csak a hajrában tudott nyerni tavasszal pályaválasztóként, most eddig kétszer is döntetlent játszott, sem a Csákvár, sem a Békéscsaba elleni találkozón nem esett gól. A Szolnok az első három fordulóban veretlen maradt, de azóta kétszer kikapott. Vendégként nyert a Soroksár ellen, de kikapott a Szeged 2011-től.
SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA–BUDAÖRS FC
(Gyula, 17.30)
Az akadémisták pályaválasztóként április eleje után egy hete, a Szolnok ellen tudtak ismét nyerni. Hét ponttal a Merkantil Bank Liga táblázatán a középmezőnyben állnak, a második és a harmadik fordulóban elszenvedett vereség után talpra álltak. A Budaörs képes bravúrokra, legalábbis ha abból indulunk ki, hogy szerdán 6-2-re kiütötte az addigi meglepetéscsapatot, a Kazincbarcikát. Ám az is igaz, hogy ez volt a budaörsiek első győzelme az idényben. Vendégként a Nyíregyházától és a Soroksártól is kikaptak eddig.
KAZINCBARCIKAI BSC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
(Tiszaújváros, 17.30)
A harmadik és a negyedik helyezett találkozik egymással, a táblázat alapján, vélhetnénk, két jó formában lévő gárda. Ám azt is tudni kell, hogy az újonc éppen szerdán lépett bele a Budaörs ellen egy nagy pofonba, a szenzációsan kezdő Nyíregyháza pedig az első három fordulóban szerzett kilenc pont mellé a legutóbbi kettőben csak egy pontot tudott hozzátenni. A Kazincbarcika pályaválasztóként eddig kétszer 2-1-re nyert (a Vác és a Budafok ellen), a Nyíregyháza vendégként a Budafok és a Gyirmót elleni győzelem után kikapott a Dorogtól.
SOROKSÁR FC–DOROGI FC
(Dabas, 17.30)
Az ősszel albérletben játszó soroksáriak középcsapatként kezdték a szezont, az első öt fordulóban háromszor is döntetlent játszottak. Ezek közül a szerdai, a nyíregyházai kiváló eredmény. Pályaválasztóként vereséggel kezdtek a Szolnok ellen, majd legyőzték a Budaörsöt. A dorogiaknak is akad már egy, a Nyíregyháza elleni bravúrja (a Szpari csak ez a két csapat ellen veszített eddig pontokat), hazai pályán 3-0-ra nyert. Idegenben két döntetlen és egy vereség a mérleg, figyelemre méltó, hogy a csapat, mindháromszor két gólt tudott szerezni. Egyébként is: a Dorog kilenc szerzett góljánál csak a Kisvárdának, a Nyíregyházának és a Budaörsnek van több.
BFC SIÓFOK–GYIRMÓT FC GYŐR
(Siófok, 19.00)
A siófokiak az első fordulóban legyőzték a Sopront, de azóta négyszer is kikaptak. Pályaválasztóként az ETO FC és a Kisvárda Master Good csapatától kaptak ki. A legutóbbi négy fordulót 3-10-es gólkülönbséggel zárták. A Gyirmót eddig a reményeitől jócskán elmaradva szerepel, az első öt fordulóban csupán kétszer nyert. Szerdán a Dorog elleni 3-2-vel javított mérlegén. Vendégként ugyanakkor a Budaörs és a Kisvárda ellen mindössze egy pontot gyűjtött eddig.
ZALAEGERSZEGI TE–CEGLÉDI VSE
(Zalaegerszeg, 19.00)
Mintha két ZTE szerepelt volna az első öt fordulóban, a nagyon rosszul kezdő gárda a legutóbbi két fordulóban hat pontot szerezve feljött a középmezőnybe. Pályaválasztóként az ETO elleni döntetlen után 5-2-re megverte a Siófokot. Zalaegerszegen április 30. óta veretlen. A ceglédiek hasonló képet mutattak, csak még jobban állnak. Két vereség után sorozatban háromszor nyertek, így az ötödik helyet foglalják el. Vendégként az MTK elleni vereség után győzni tudtak Mosonmagyaróváron.
MTK BUDAPEST–BUDAFOKI MTE
(Hidegkuti Stadion, 19.00)
A kék-fehérek a békéscsabai döntetlentől eltekintve minden mérkőzésüket megnyerték, igaz, csak a Vác ellen győztek fölényesen, a többi találkozó 2-1-re végződött. A Hungária körúton még hibátlanok, a Cegléd és a Vác ellen győztek. A Budafok újonc, egyelőre öt ponttal áll, egy győzelemmel két döntetlennel és két vereséggel. Vendégként eddig nem vallott szégyent, Dorogon nyerni tudott, Tiszaújvárosban, a remekül rajtoló Kazincbarcika ellen csak 2-1-re kapott ki.
Spanyolország - Szabadrúgásból bikázott a felső sarokba.
Nagyon úgy tűnik, minden számítását megtalálja a spanyol első osztályú Levantéban Enis Bardhi. Az Újpestről Spanyolországba igazoló macedón játékos ezúttal szabadrúgásból volt eredményes a Deportivo ellen.
Balmazújváros – Nagy a verseny a csapatban a helyekért.
A legtöbb meccset az Újpest játszotta eddig az NB I-ben, a lila-fehéreknek tegnap volt a 3000. fellépésünk. Stílszerűen, győzelemmel ünnepeltek, mert 1-0-ra győztek a Balmazújváros otthonában.
„Nagy a verseny a csapatban a helyekért, a héten többen is jól teljesítettek az edzéseken és az edzőmérkőzésen, így most úgy láttam jónak, ha eltérek az eddigi kezdőtizenegytől. Nagyon bonyolult és nehéz mérkőzés volt a mai, mivel mindkét csapat nagyon motivált volt. Az első félidőben az tikkasztó meleg nem kedvezett a focinak. A szünetben több játékos sem érezte jól magát, ezért kellett cserélnem. Jól járattuk a labdát a középpályán, de a hazaiak rendkívül agresszívek voltak, így sok lehetőségünk elhalt, mire a kapu elé értünk. A Balamazújváros nem érdemelt vereséget, mi viszont megdolgoztunk a sikerért, Simon Krisztán harcos gólja is ezt bizonyítja. Pajovic remek munkát végzett a kapuban, többször hatástalanított veszélyes hazai helyzeteket. A jövőben szeretném elérni, hogy ne csak védekező, vagy támadó játékunk legyen, dolgozzon mindenki együtt, csapatként, és úgy harcoljunk a további sikerekért” – értékelte a találkozót Nebojsa Vignjevics, a lilák trénere.
Magyarország – Az ellenfél kapusa mindig ellenük parádézik.
Amikor a Balmazújváros feljutott az NB I-be, sokan legyintettek is, hogy akkor meg is van az egyik kieső. Horváth Ferenc csapata harmadszorra kapott ki egymás után (tegnap otthon az Újpesttől hazai pályán), jelenleg az utolsó, de akik már látták játszani, tanúsíthatják, a mutatott játékban nem lóg ki a gárda a sorból.
A tegnapi zakó után, a mindig frappánsan nyilatkozó Horváth ismét elmondta a frankót.
„Továbbra is mi vagyunk az NB I. Jézuskái. Mindenkinek hozunk valami ajándékot” – majd hozzátette, az ellenfél kapusa mindig ellenük hozza az élete meccsét, ezek, így együtt, már sok a csapatának…
Az elmúlt hat szezon aranyérmese, a Juventus kétgólos hátrányból fordított a Genoa vendégeként. A hazaiak a 7. percben már 2-0-ra vezettek, ám Paulo Dybala mesterhármasával és Juan Guillermo Cuadrado találatával végül a torinóiak nyertek. Nagy Ádám csapata, a Bologna 1-0-ra győzött az újonc Benevento otthonában, a magyar légiós a kispadról nézte végig a találkozót.
Spanyolország – Góllal jelzett az Újpest volt játékosa.
Az FC Barcelona Lionel Messi két góljával nyert az Alavés otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Az argentin támadó első találata a 350. bajnoki gólja volt. Előzőleg, az első félidőben büntetőt hibázott. Az újonc Girona győzni tudott, míg a Levantében megszerezte első spanyolországi gólját az Újpestről igazolt Enis Bardhi. Az Atlético megállíthatatlan volt.
Anglia – Hihetetlen, hogy melyik csapat a második.
A Manchester United 2-0-ra legyőzte szombaton a vendég Leicester Cityt, ezzel három forduló után is százszázalékos az angol labdarúgó Premier League-ben. Az egyedüliként kilencpontos MU 10-0-s gólkülönbségnél tart.
A Dárdai Pál vezette Hertha BSC kétgólos vereséget szenvedett Dortmundban a német labdarúgó Bundesliga második fordulójának szombati játéknapján. A Borussia már 39 bajnoki mérkőzésen veretlen hazai pályán.
Németország - Dárdai este vezényel a Dortmund ellen.
A német bajnokság 2. fordulójának szombati játéknapján a címvédő Bayern München Robert Lewandowski duplájának köszönhetően idegenben 2–0-ra legyőzte a Werder Brement.
Sallai Roland, a Puskás Akadémia labdarúgója mindenben megegyezett a ciprusi APOEL Nicosiával, már csak a két klubnak kell megállapodnia. Minderről Geraszimosz Zapatinasz, a játékos menedzsere tájékoztatta az NSO-t szombat délután:
„Hetek óta tárgyalásban állunk az APOEL elnökével – mondta Geraszimosz Zapatinasz. – Büszkén mondhatom, hogy a nicosiai klub első embere lelkesen, szinte rajongással beszélt Sallairól, és azt mondta, mindenáron szeretné megszerezni a tehetséges magyar fiatalembert. Így aztán viszonylag gyorsan sikerült is megállapodnia a játékosnak és a klubnak, minden részletben megegyeztek. Úgy vélem, hogy a két klub is dűlőre juthat egymással, akár már 24 órán belül. Mi legalábbis ezért dolgozunk. Annyit még elárulhatok, hogy a vételár már nem vita tárgya, inkább a kifizetés módjáról és idejéről folyik az egyeztetés. Nagy büszkesége lehet a Puskás Akadémiának Sallai Roland, hiszen a Felcsúton nevelkedett fiú most eljuthat a Bajnokok Ligájába, és bemutatkozhat a főtáblán…"
Ízlelgeti az ember az ellenfelek neveit, Real Madrid, Borussia Dortmund, Tottenham Hotspur. Veretes névsor, ilyen együttesek ellen futballozni életre szóló élmény lesz a Bajnokok Ligájában.
„Még nem akarom magam beleélni semmibe, de jó eljátszani a gondolattal, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhetek, igazi sztárcsapatok ellen. Rendkívül korrekt és vonzó ajánlatot kaptam az APOEL-től, és úgy vélem, fejlődésem, pályafutásom szempontjából jó döntés lehet a ciprusi szerződés. Bízom benne, hogy rövidesen eldőlhet mindez